Az íjnak, mint élelemszerzo és harci eszköznek történelemformáló ereje a tuzgyújtás vagy a kerék feltalálásának jelentoségéhez mérheto. Sok ezer éves története elválaszthatatlanul összeforrt az emberi kultúrák és társadalmak fejlodésével. Ezért lehetetlen vállalkozás volna , hogy az osember kezdetleges fegyverétol a mai modern íjakig tartó hosszú út minden egyes állomását részletesen bemutassuk. Csak arra törekedtünk, hogy az íjászat históriás könyvébol a legfontosabb és legérdekesebb fejezeteket felvillantsuk.
Lapozzunk hát bele az íjászat történetének vaskos, a népek sokasága által írt könyvébe, nézzük meg honnan ered és hová fejlodött az íj.

Az íjászat története:

Az elso íjra utaló jelek a felso a csiszolt kokorban jelennek meg i.e. 35000 8000 között. Dr. Saxton Pope, a modern vadászíjászat úttöroje szerint az osemberek egyes területeken már 50 ezer évvel ezelott is íjjal vadásztak. Ezt a pattintott konyílhegyek is bizonyítják.
Az oskor muvészei csodálatos elevenséggel és szépséggel meg is örökítették barlangképeiken a bölényekre, szarvasokra íjjal vadászó társaikat. Ezek a rajzok és festmények Franciaországból, Spanyolországból és ÉszakAfrikából is elokerültek.
Az íj szorosan kapcsolódva a tuzgyújtás felfedezéséhez és a pattintott kövek használatához, egymástól függetlenül, több helyen alakult ki. Így az íj felfedezése nemcsak térben, hanem idoben is egy szélesebb sávba teheto. Ezt a véleményt látszik alátámasztani az a tény is, hogy az íjat Ausztrália és ÚjZéland kivételével az egész világon ismerték.
A törzsek vándorlása is nagy hatással volt az íjászat elterjedésére és az íjkészítés technikájának folyamatos fejlodésére. Az íjkészítéshez használható anyagok, a helyi természeti adottságok alapvetoen meghatározták az adott régióban kialakuló íjak formáját és felépítését.
Az íj kezdetben foleg keleten és a Földközi-tenger térségében terjedt el. Késobb, úgy 16 ezer évvel ezelott, amikor az ázsiai népek Amerikába történo vándorlása megkezdodött a Bering-szoros akkor még szárazföldi összeköttetést biztosító földnyelvén, az íj is átjutott Amerika partjaira.
Adatok és régészeti leletek az afrikai kontinensen is bizonyítják az íjászat elterjedését.
A hosszú évezredek alatt az emberi társadalmakban végbemeno változásokkal együtt jelentosen átalakult az íj is, és annak társadalmi szerepe. Az íj már nemcsak mint vadászeszköz szerepelt, hanem hadifegyverré is vált. Birodalmak és civilizációk jöttek létre, amelyek legfontosabb alapja, biztosítéka az íjjal felszerelt katonaság volt.

Az íj, mint fegyver:

Már Babilóniában, a mai Irak területén, a hajdanvolt Sumér királyságban és Egyiptomban is felismerték e fegyver jelentoségét. Az asszíroknak és az egyiptomiaknak külön íjászcsapataik voltak.
Az íjas halászat legrégibb ábrázolásával is egyiptomi dombormuveken találkozunk.
Az egyiptomi középbirodalmakat a hikszoszok harci szekeres íjász serege söpörte el. Oket pedig további íjász népek követték. Ilyenek voltak a Babilont leigázó hettiták és a kegyetlenségükrol ismert asszírok, akik kiváló vadászíjászok voltak.
Sajátos, de törvényszerü volt, hogy leigáztatásuk eszközét, az íjat, és a hozzá kapcsolódó harcászati módot a leigázott népek is hamarosan átvették hódítóiktól.
A perzsa hadsereg alapját, fo erosségét is íjászok adták. Az íjászat igazi mesterei a perzsáknál a médek voltak. Oket már gyerekkoruktól tanították az íjazás muvészetére. A perzsák olyan íjász sereget állítottak ki, akik ín és szarüerosítésü, összetett íjaik segítségével óriási területeket hajtottak uralmuk alá. A régi görögök is ismerték az íj jelentoségét, hiszen lándzsás katonáikat a perzsa íjászok záporozó nyilai sokszor megölték, mégis a háborúban csak a gyalogos egységek használták az íjat, foként az ellenség nyugtalanítására.
A rómaiak az íj hadászati jelentoségét nagyon lebecsülték, s mint a gyávák fegyverét megvetették. Helyette a dárdát és a rövid kardot részesítettek elonyben. Noha a római légiók végül is elfogadták az íjat, s gyakran nagy sikerrel alkalmazták is, mint pl. Crassus, aki i.e. 53ban 50 ezer fonyi ellenséget semmisített meg 1000 íjásszal, ez a hadseregben bevezetett újítás azonban már késon jött, s a birodalom katonai erején már nem tudott lendíteni. Róma felvirágzásával tehát az íj európai fejlodésében szünet állt be, s ezt csak a nomád pusztai népek megjelenése törte meg.
A sztyeppék lovas harcosa évezredek során rémületben tartotta a környezo államok letelepült, város és falulakó lakosságát. A fenyegetettség, a rémület elhomályosította a népek látását, és részben emberfeletti, részben állati tulajdonságokkal ruházta fel a sztyeppékrol elotöro veszedelmet. Hol a lóval egybenott íjas, bunkós kentaurnak látták, hol a bunöket megtorló "isten ostorának". Mert akár ellenségként jöttek, akár kereskedoként, akár szövetséget ajánlottak, mindenképpen fenyegetést, idegenszeruséget láttak lóra termettségükben, szokatlan harcmódjukban, fegyverükben, a törékeny íjban, amelybol mégis öldöklo nyílesot zúdítottak minden szembehelyezkedore. Üldözni nem lehetett oket, mert nyomtalanul eltuntek a puszták végtelenjében, legyozni nem lehetett, mert nem voltak állandó lakhelyeik. Ha valamely csoportjukat zsoldjukba fogadták is, idegenek, kiismerhetetlenek maradtak, ha letelepítették is oket, és átvették fegyvereiket, ruháikat, az mit sem használt a puszták belsejébol újra elotöro hordák özönében. Nem csoda hát, hogy emberevéssel, vérivással, állati kegyetlenséggel ruházták fel oket a félelemben tartott államok lakói, és fizették az adót.
A babonás félelemtol és az ebbol fakadó gyulölettol összekuszálódott képbol két vonás emelkedik ki a sztyeppei népekre vonatkozóan mindig egyforma élességgel, tisztasággal; az, hogy kiválóan értettek a lóhoz és fáradhatatlan lovasok voltak, és az, hogy tüneményes ügyességgel kezelték íjaikat, elore, hátra, oldalt is lottek, nyilaik fekete tollán ott ült a biztos halál. Elso képviseloik, a szkíták, az íjászok népének nevezték magukat.
Az ókorban és a középkorban a sztyeppei népek közül, a szkíták, hunok, türkök, avarok, majd oseink is, a honfoglaló magyarok, utánuk a kunok és végül a mongolok vagy tatárok komoly tényezoi voltak a világ történelemnek.
Itt Európában, ha az idoszámítás utáni évszázadok és a középkori íjászatát akarjuk bemutatni, alapvetoen két íjtípusról, az egyszeru egyenes vagy botíjról, illetve az összetett visszacsapó vagy reflexíjakról kell szólnunk. A botíj vagy ahogy az angolok nevezték, a "longbow", az angolok kezében érte el fejlodésének csúcspontját. A reflexíjak elsosorban az avarokkal, a hunokkal és a magyarokkal jutottak Európába, késobb a tatárok és a törökök is ilyen típusú íjakkal vettek erot Európa jelentos részén.

A botíj

Az angol botíj, vagy "longbow", azaz "hosszú íj" tényleges eredete a történelem homályába vész. Az V. század körül a kontinens alföldjei felol a szaxonok vagy magyarul a szászok árasztották el Britanni-át. Valószínuleg ok voltak azok, akik az oslakosságot az íjjal megismertették.
A vad walesi törzsek is ez ido tájt kerülhettek kapcsolatba ezekkel az Anglia más vidékein használatos íjnál hosszabb íjakkal. A vikingek, akik Dániából és a Skandináv félszigetrol indultak hódító útjaikra, szintén nagy hatással lehettek a brit sziget oslakosaira. Ok már nagyon hatékony fegyverként használták az íjat. Hódításuk Britanniában az i.e. 950tol 850ig terjedo idoszakra teheto.
Kulcsfontosságú szerepe volt az íjnak a normann hódítások során is. A hastingsi csatában 1066-ban a normannokat a maga is kiváló íjász hírében álló Hódító Vilmos vezette gyozelemre. Ettol az idotol kezdve, sajátos módon éppen a normann íjászok hatásának köszönhetoen Angliában is megkezdodött az íjászat fejlodése, s az íjnak, mint meghatározó jelentoségu harci eszköznek több száz éves egyeduralma.
Az angol íjászat csúcspontját az 1337tol 1453ig tartó ún. százéves háború alatt érte el. Már a crécyi csatában 1346ban a III. Edward és fia, a 16 éves "fekete herceg" vezette angol íjászok ismételt nyíl-záporai gyakorlatilag megfelezték a francia sereget. Az ellenség vezére, IV. Fülöp elsosorban a genovai számszeríjászaira támaszkodott, azonban a csatatéren végigvonuló felhoszakadás eláztatta a számszeríjak idegét, és így azok használhatatlanná válnak.
A százéves háború vége felé az angolok újabb gyozelmet arattak a franciák felett V. Henrik vezetésével. Az 1415ben lezajlott agincourti csatában ismét a könnyu íjászok döntötték el a küzdelmet. Ezek a gyalogos íjászok alig voltak többen 5000nél. Folyamatos "tuz " alatt tartották az elbizakodott, jól felszerelt, foként lovagokból álló francia sereget. Az ütközet végére a 225 ezer fot számláló francia seregbol 115 ezer maradt a csatatéren, míg az angolok csak néhány száz embert veszítettek. Ez a gyozelem, amely alapvetoen a mintegy 6 láb kb. 180 cm hosszú, 100 font 50 kg húzóereju, többnyire tiszafából készült egyenes íjnak volt köszönheto, meghozta a halhatatlanságot a bátran harcoló szabad parasztoknak, a yeomanoknak és az angol hosszú íjnak is.
VIII. Henrik kiváló vadász és képzett íjász volt, nagyon nagyra értékelte az íjat. Az íj és a nyíl iránti rajongása volt az oka, hogy régi barátját és gyermekei tanítóját, Roger Ashamet arra biztatta, hogy írja le, foglalja össze az íj kezelésének módját. A eredmény az 1545ben megjelent Toxophilus c. könyv lett, amely az elso pontos írásos útmutatás az íjjal való lövés egyes fázisairól. Ilyen értelemben ez volt az elso íjászattal foglalkozó kézikönyv, hiszen pontosan leírja és megmagyarázza, hogyan kell az íjásznak megfeleloen bánnia fegyverével. VIII. Henrik egyébként több íjásztársaságot is alapított. Az elso a Szent György társaság volt 1537ben.

A reflexíj

Az egyszeru (egyfajta anyagból lévo íjtest) reflexíj már a csiszolt kokorszaki kaspi kultúrákban megjelenik, s az oskorban az Ibériaifélszigetrol és ÉszakAfrikából a keleti mediterráneumon át egészen Indiáig eljut. Fejlettebb változata, az összetett (többfajta anyagból összeállított íjtest) reflexíj az i.e. II. évezredben a keleti mediterráneumban jelent meg. Az egyszerubb íjformákat, a nyílhegyek változatosságát és feltehetoen a háti tegezt is az oskori vadászat szükségletei hozták létre, de a messzire hordó összetett reflexíjat és a tömegesen eloállítható nyílhegyeket csak a vaskor keleti despotikus államainak és hódító harci kocsis törzseinek haditechnikája teremtette meg.
Az V-X. századi sztyeppi harcosok kifinomult, összetett reflexíja, amely a maguk korának a csúcstechnikáját jelentette, gyorsan elterjedt nemcsak Kína, de Európa felé is, elsosorban az avarok, a hunok, majd az osmagyarok által a legnyugatabbra.
Ez a fajta íj évezredekig a harc és a vadászat legfontosabb eszköze volt a sztyeppén. A szinte folyamatos hadakozás során egyre magasabb fejlettséguvé vált az íjászfelszerelés és ez visszahatott az íjra, mint vadászfegyverre is. Foként azért, mert a vadászat egyben állandó fegyvergyakorlatot is jelentett a lovas harcosnak. A gyakorlásnak olyan szervezett formái voltak, mint például a nagy törzsi és állami vadászatok, gyakran kifejezetten hadgyakorlati funkcióval, másrészt az évszakos kultikus lövészversenyek a sztyeppi vadászjátékok elott. A sztyeppei népeket csak akkor elozték meg az európaiak, amikor a tozfegyverrel minoségileg magasabb rendu fegyver birtokába jutottak és a világkereskedelem fovonala átkanyarodott a nyugati félgömbre. Most már nyugodtan megszemlélték az addig félt nomád harcost, számba vették egzotikus fegyvereit, felszerelését, berakták múzeumaikba, s minthogy a változást nem tapasztalták, azt hitték, az idok kezdete óta ilyen volt. Kisebb mértékben, de a kínaiakra is állt ez az érzékcsalódás, ok is hajlandók a hunokat mandzsu kori öltözékben és felszereléssel ábrázolni.
A feudalizmus idején a lovagi nevelés alapjául szolgáló "hét lovagi készség" között ott található az íjazás is, amely elsosorban a katonai célokat szolgált és csak másodsorban testnevelést.

Az íj, mint vadászeszköz:

Az íjkészítés már a korai kokorszaktól kezdve más és más irányt vett Európában, Afrikában és Ázsiá-ban. Ez azt mutatja, hogy az adott területen az ökológiai tényezok eltértek egymástól, azaz a rendelkezésre álló nyersanyagok és a vadászott állatfajok mások voltak, és ez a körülmény befolyásolta az íj felépítését, mechanikai szerkezetét.
Az íj vadászati alkalmasságához nem férhet kétség, habár a mai vadászok hajlamosak megfeledkezni arról a tényrol, hogy az ember több tízezer éven keresztül eredményesen vadászott íjjal. A történelmi idok íjai a maiaknál sokkal gyengébb minoséguek voltak, mégis alkalmasak a vad elejtésére. A mai íjak lopontossága sokkal nagyobb, az átlagos íjász minden nehézség nélkül beletalál 25 m távolságról a 12-15 cm átméroju körbe. Az igazán jó íjászok szórása ezen a távolságon mindössze 5 cm. Ez a lopontosság tökéletesen elég ahhoz, hogy a vadat a megcélzott ponton eltaláljuk. Az íj ereje pedig elegendo ahhoz, hogy a vesszot bármely nagyvad testén keresztülrepítse, ami a vadat éppúgy megöli, mint a puskalövés. Az íj vadászati alkalmasságát bizonyítja a több tízezer vad, amit évente a világon elejtenek, közöttük sok afrikai vastagborut is.
Természetesen az íj a golyósfegyverrel nem versenyezhet, a jó íjász ezt tudja és ennek megfeleloen alkalmazza. Az íj vadászias lotávolsága 30-40 m, ami a golyós fegyverhez képest csekély. Éppen ebben rejlik bizonyos elonye a puskával szemben . A vadászíjász, fegyverének korlátozott lotávolsága miatt "testközelbol" vadászik. Ez a vad olyan fokú megfigyelését és megismerését teszi lehetové, melyre a puskás vadászatban ritkán adódik lehetoség. Az íjas vadásznak, ha eredményt akar elérni, uralnia kell a vadászat tudományát, feladatát hatékonyabban kell megoldani, jobban kell cserkelni, jobban kell ismerni a vad viselkedését. Az íj könyörtelenül megmutatja a vadász hibáit, míg a puska nagy lotávolsága, hatékonysága sokszor palástolja azokat. Az íjjal elért vadászsiker a vadász teljesítményét közvetlenebbül bizonyítja.
Az íjas vadászat állandó gyakorlást, gondosságot, önuralmat, türelmes és etikus magatartást igényel, melyek a vadászó ember legértékesebb tulajdonságai.

A vadászíjász sport kialakulása:

A vadászíjászat, mint modern sporttevékenység valószínuleg akkor született meg, amikor az utolsó kaliforniai yana indián, Ishi , a századelo civilizációjába csöppenve megtanította dr. Saxton Pope orvost az íjkészítés és az íjjal való vadászat osi tudományára. Vadászkalandjaikról szól Saxton Pope híres könyve, a " Vadászat íjjal és nyíllal". Ishi halála után 1916tól Pope Arthur Younggal együtt folytatta tovább az íjas vadászatot és sikeres vadászíjászokká váltak. Bebizonyították, hogy íjjal minden vadfaj elejtheto.
Fred Bearnek különösen nagy érdemei vannak a vadászíjászat elterjesztésében , mert íjász felszereléseket gyártó üzemeiben közvetlenül elomozdította a vadászíjászat technikai fejlodését. ÉszakAmerika nagyvadjainak vadászata mellett Afrikában és Indiában is sikeres vadászíjász expedíciókat vezetett, s televíziós musorokban népszerüsítette a vadászíjászatot. Tom Jenningsnek is sokat köszönhet a vadászíjászat a csigás íjak továbbfejlesztésében és gyártásában játszott úttöro szerepéért.
A modern vadászíjászat oshazájában, az Egyesült Államokban ma mintegy 3 millió vadászíjászt tartanak nyilván, s az íjászok számára 1934 óta külön vadászidényeket állapítanak meg . Számos kiváló szakfolyóirat és szakkönyv áll az érdeklodok rendelkezésére és speciális képzési rendszert dolgoztak ki a vadászíjászok oktatására.
A vadászíjászat az utóbbi évtizedekben Európában is teret hódított magának.
Magyarországon a vadászíjász sport az 50-es, 60-as években indult el, de fejlodését a vadászíjászat jogi rendezetlensége akadályozta. Mérföldkövet jelentett a Magyar Terep és Vadászíjász Egyesület megalakulása 1988ban. A terepíjász sport mellett a vadászíjászatnak is elso szervezeti formáját alakította ki.
A vadgazdálkodásról és vadászatról szóló 8/1993. (I.30.) FM rendelet teremtette meg az íjjal való vadászat törvényes feltételeit, beleértve a képzés és az állami vadászvizsgán való részvétel lehetoségét is.

A vadászíjakról röviden

A vadászíjak évezredeken és kultúrákon átívelo fokozatos fejlodési folyamat során csiszolódtak, tökéletesedtek, ez a folyamat még ma sem ért véget.
Korunkban a vezeto iparágak eredményei (karbon, kerámia, a számítógépekkel optimálisra tervezett alkatrészek, stb.) is megjelennek az íjászat eszköztárában.
A vadászíjak között szerkezetüket tekintve az egyszeru ( egyfajta anyagból készített ) tiszafa vagy üvegszálas íjaktól a bonyolult összetett (több anyagból épített) íjakig szinte minden eloofordul.
Müködésüket tekintve, mely formai megjelenésben is tükrözodik, három fo csoportra oszthatók:
· Alaphelyzetben egyenes, tároláskor esetleg egyenes karóhoz kötözött botíj. Jellemzoen a természeti népek használják még ma is élelemszerzésre.· Az alaphelyzetben (azaz leengedett tárolóhelyzetben) ellentétesen hajló, másnéven visszacsapó reflexíj. Az 1970es évek elejétol jelennek meg a szétszerelheto (take down) íjak, melyek a vadász-íjászok körében is elterjedtté vált.
A mai vadászíjak "középlövok", ami azt jelenti, hogy a markolat felso részén található kivágás, az ún. "ablak", lehetové teszi, hogy a nyílvesszo megközelítoleg az íj függoleges szimmetriatengelyén haladjon át. A régi íjak nem voltak középlövok. A megjeleno ablak miatt válik szét a jobb, illetve a bal-kezes íj markolatformája.
· A csigakerekes áttétellel kiegészített íjak forradalmi ötlete az amerikai H.W. Allentol származik, 1961ben készített ilyen íjat.
Az áttételes íjak nagy elonye a reflexíjakkal szemben, hogy célzáskor a felénél is kisebb erovel kell tartani a teljesen kihúzott íjat.
A csigás áttételü vadászíjak két nagy csoportba sorolhatók:
Az elsoben a karok végén elhelyezett excentrikus csigakerekek módosítják a húzóerot. A másodikban a csigaáttétel az íj középrészén helyezkedik el, ilyen például az Oneida Labs. íjai.
A csigás íjak lényeges áttörést a "kikönnyítéssel", a különbözo energiatároló és gyorsító képességgel tervezett áttételekkel és nem utolsó sorban a hagyományos íjakhoz képest rövidebb felépítésükkel jelentették. Tulajdonságaiknak köszönhetoen kisebb fizikai ero szükséges használatukhoz, mint a reflexíjakhoz. Csigás íjjal tovább tud célozni a vadász, így ki tudja várni a kiszemelt vad legkedvezobb helyzetbe kerülését. Továbbá az áttételes íjak általában 8-10%kal gyorsabban lövik ki a vesszot, mint a reflexíjak, így a vesszo röppályája laposabb, ezáltal a találati pontosság javul.Az élo vad nélküli vadászíjászat
Az amerikai székhelyu Nemzetközi Vadászíjász Szövetség (IBO) kidolgozta a FITA terepíjászathoz nagyon hasonló versenyrendszerét, amelyben jelöletlen távolságokról kell a lolapra rajzolt vadat vagy az életnagyságú szoborszeru állatalakot elejteni vadászias lövéssel. Ennek megfeleloen lehetnek 2 D (dimenziós) vagy 3 D rendszeru versenyek, melyekben világ és kontinensversenyeket is rendeznek különbözo kategóriákban és osztályokban.

Az íj, mint sporteszköz:

Az íjászat, mint sport és a szabadido eltöltésének egyik formája, Angliában , a modern sportok oshazájában fejlodött ki pontos szabályokkal és rendszerekkel. Manapság a világ legtöbb országában uzik versenyszerüen és szabadidosportként az íjászatot.
A Nemzetközi Íjász Szövetséget (Federation Internationale de Tir á l' Arc = FITA) 1931-ben lengyel javaslatra hívták életre Belgium, Svédország, Csehszlovákia, Franciaország és Lengyelország részvételével.
Hazánkban a harmincas évek elején kezdett kibontakozni az íjászat, 1932ben rendezték az elso országos bajnokságot, a lövész szövetség szervezésében. Az elso országos bajnok Gelencsér György volt.
A II. világháború után a sportág hazai fellendítésében nagy szerepe volt Frantisek Hadas csehszlovák világbajnoknak, aki nagy segítséget nyújtott a magyar íjászsport újjászervezésében.
A Magyar Íjász Szövetség (MISZ) 1957ben alakult meg, s 1959ben rendezték az elso összetett versenyt. Ugyanebben az évben a stockholmi világbajnokságon már a magyar versenyzok is részt vettek.
A Magyar Íjász Szövetség viszonylag rövid fennállása óta kituno eredmények születtek, melyek arany betükkel íródtak be a sportág történetébe.
A szövetségen belül a szakágak tevékenységét három szakmai bizottság segíti: a pályaíjász, a terep-íjász és a vadászíjász.
A Sporttörvény eloírásainak megfeleloen a Magyar Íjász Szövetség 1996. december 14-i rendkívüli átalakuló közgyulésén köztestületté alakult át, a régi nevet megtartva.

Az íjászat és az olimpiai játékok:

Az ókori olimpiák musorán az íjászat nem szerepelt, de a játékok ünnepélyes megnyitásakor az íjászok is szóhoz jutottak.
Eloször 1900ban, a párizsi olimpia keretében rendeztek nemzetközi íjászversenyt. Itt belga, francia és ausztrál gyozelem született. Az 1904es Saint Louisi olimpia alkalmával kiírt nemzetközi versenyen amerikai versenyzok gyoztek.
A játékok hivatalos musorán eloször 1908-ban Londonban, majd 1920-ban Antwerpenben szerepelt az íjászat.
Ötvenkét év szünet után 1972-ben került fel ismét az olimpia musorára. A müncheni olimpián és az azt követo játékokon csak egyéni versenyeket rendeztek, de 1988ban Szöulban csapatverseny is volt.
A FITA versenyíjászat :
Ide taroznak a versenyíjászat azon számai, amelyek a Nemzetközi Íjász Szövetség (FITA) által kidolgozott szabályok által kerülnek megrendezésre:
· pályaíjász ( az olimpiai versenyszám)
· teremíjász (25 és 18 m)
· terepíjász (jelölt és jelöletlen távolságok 5-60 m között terepen)
· clout íjász
· flight íjász ( távlövo versenyszám, itt szerepel a lábító íj )
· skiArc ( mint a biatlon, de íjjal kell loni) versenyszámok.
A FITA által elismert szabadtéri pálya és a teremversenyeken lehet kategóriánként és osztályonként világ és kontinenscsúcsokat elérni.

Szakirodalom jegyzék:

Hack Antal: Íjászat OTSH 1994.
Ambrózy Árpád Dr. Fábián Gyula:
A vadászíjászat kézikönyve Nimród Alapítvány 1994.U.

Kohalmi Katalin:A steppék nomádja lóháton, fegyverben Akadémia Kiadó 1972.
FITA Versenyíjászat A szabadtéri pálya és teremversenyek megrendezése és lebonyolítása MISZ 1996.
Íjász Lap 1996. egyetlen szám

Szkíták: i.e. 700 körül a füves sztyeppe a Kárpátoktól az Altájig a különbözo osiráni nyelvet beszélo lovas nomád törzsek uralma alá került, melyeket a görögök szkítának, a perzsák pedig szakának neveztek. Ok magukat az íjfeszítok népének tartották. E népeknél a gazdagság mértékéül a szarvasmarha szolgált. Ezen állatoknak a füves puszta biztosította az élelmet. Mikor egy adott területet lelegeltettek tovább vándoroltak. A gyors és könnyed helyváltoztatásban a lovaknak igen nagy szerepe volt. Szinte az egész napot a ló hátán töltötték. A Bibliában Jeremiás próféta a következoket írja a szkítákról: "egy legyozhetetlen régi nemzet, olyan nemzet, amelynek nem ismered a nyelvét és nem érted a beszédét, tegeze olyan, mint a nyitott sír, és mindannyian hosök". A szkíták aktív részt vállaltak az asszír fováros, Ninive elleni támadásban, sot még az egyiptomi fáraó is gazdag adománnyal adózott a szkíta fejedelemnek. Hérodotosz ez írja róluk: "a szkítáknak nincsenek városaik, sem épített erodítményeik. Mindannyian lovasok íjjal felszerelve. Nem földmuvelok, hanem állattartók. A szkíták legjellemzobb vonása, hogy semmiféle ellenség, amely rájuk támad, nem menekülhet elolük futással, s le nem gyozheti oket, ha ok nem akarnak nyíltan küzdeni, hiszen egy olyan nép, amely magában hordja a lakhelyét, melynek nincsenek városai, erodítményei, ahol mindenki lovasíjász, egy ilyen nép legyozhetetlen és megközelíthetetlen". A tapasztalt bátor harcosokat, akik a csatamezorol elhozták az ellenség fejét, a törzsi törvények szerint a vezér azzal tuntette ki, hogy a zsákmányból megfelelo részt kaptak. Akit nem fuzött a másikhoz családi kötelék, az vérszerzodéssel kötött örök barátságot. Az így kötött összetartozást olyan komolyan vették, hogy akár az életüket is feláldozták egymás megmentéséért. A vezéreik gazdagságáról néhány feltárt sírhely, kurgán tanúskodik. Ezek a kurgánok tulajdonképpen kb. 50 m2 nagyságú, 4-5 m mély sírkamrák. Az elhunyt testét bebalzsamozták, a testet vadzeller, ánizs, tömjén és illatos füvek keverékével töltötték ki, és az így mumifikált testet egy fából készült szarkofágba helyezték. A vezér mellé temették feleségét, ágyasait, legjobb lovait és egyéb szolgáit. Végül a sírkamra fölé hatalmas kohalmot emeltek, amit késobb földdel és fuvel borítottak, ami messzirol csak egy nagy dombnak látszik. A Kárpát-medencében, a Duna-Tisza között, illetve a Nyírségben több ilyen domb található. A kurgánok épen maradt leletei az ókori világ legfejlettebb kultúráival való kapcsolataikat jelzik. Egyrészt közvetítok voltak a Távol-Kelet és Nyugat között, másrészt megadóztatták az akkori "selyemúton" áthaladó árukat. A sírokból kiemelt páratlan szépségu leletek arról is vallanak, hogy a pusztaiak közül nem csak ügyes pásztorok kerültek ki, hanem kituno kovácsok, ötvösök, íjjártók, szíjjártók, ácsok, bognárok és fazekasok is, a szövo-fonó és nemezkészíto asszonyok remekeirol nem is szólva. Díszítésükre az ún. szibériai állatstílus, keveréklények ábrázolása volt jellemzo. A szkíták között voltak olyanok, akik kiemelkedtek a filozófiában, orvostudományban és más tudományokban, pl. Anacharsis, kit az ókori világ legnagyobb bölcsének tekintettek. Nevéhez fuzodik, pl. a fazekaskorong és a hajóhorgony bevezetése, és azt tartják, hogy o tanította meg a görögöket a bor szkíta módon, azaz vízzel való hígítás nélküli fogyasztására.

Asszírok: kr.e. 900-tól a Tigris partján a kis Asszír királyság egy nagy eros sereget hozott létre, hogy gátat vessen a nomád betolakodók támadásainak. Az asszír sereg azonban nem állt meg, egyre újabb területeket hajtott uralma alá. Harcosaik megtámadták a szomszéd népeket, és egymás után meghódították a Babiloni-, a Foníciai- és Arámi királyságokat. Végül "véres csaták" után az Asszír birodalom magában foglalta az egész Közel-Keletet. Nagy királyaik szinte a világ urainak tekintették magukat. Egymással versengve óriási palotákat, új városokat emeltek, hogy jobban kitunjenek elodeiknél. Palotáik bejáratát mesés teremtmények orizték. Például egy idézet az egyik asszír király kérkedéseibol: "34 eros várost, valamint a kis városokat, amelyeknek száma sincs, körülzártam, elfoglaltam, zsákmányukat elzsákmányoltam, leromboltam, elpusztítottam, tuzben felperzseltem. Égésüknek füstjével, mint valamely hatalmas viharral a tágas ég boltozatát beborítottam." Asszíria utolsó nagy királya Assurbanapli volt. Ez a "vérszomjas fenevad", ez az "embernyúzó szörnyeteg" mindezek mellett egy sokat olvasgató, a múlt idok mélységében búvárkodó férfiú volt. O hozta létre az akkori világ legnagyobb könyvtárát, valójában agyagtáblatárát Ninuában, az Asszír birodalom fovárosában. Ott eredetiben, vagy másolatban elhelyezte az akkor még felkutatható egész sumér és akkád ékírásos irodalmat, templomi szövegeket és más régi feljegyzéseket. Hogy megmaradt a Gilgamesrol szóló ének, s a Folyóköz osi népeinek sok egyéb drága öröksége, azt jórészt neki köszönhetjük. Mikor az Asszír birodalom, s a hódító médek földig rombolták Ninuát, a híres könyvtár is akkor került a romok, majd a homok alá.

Hunok: a hunokat többek között eloször a kínai krónikák említik, amikor is a kínai évkönyvek szerint a hun (hjung-nu) hódítók ellen felépítették a két és fél ezer km hosszú, a kínai fovárost körülölelo "Kínai Nagy Falat". 300 évig tartott a hun kalandozás Kína felé. Ezután kezd eltunni a kínai feljegyzésekben a hjung-nu név, ugyanakkor megjelenik a hunni (hun) név a görög-római történetíróknál, pl. az örmény király a hunnikkal pusztítatja Perzsia széleit. Úgy 350 táján a hunok Kínánál maradt törzsei egyesültek a Perzsia szélén tanyázó hun törzsekkel, és megindították a hun hódító sereget. Átkeltek a Volgán, leverték a szarmata alánokat, s a germán kelti gótokat. Néhány év múlva a hunok egy része betört Pannóniába (377), és itt maradtak, mint a császártól fizetett zsoldos nép. A hunok fo eroi ekkor azonban még a Fekete- és a Kaszpi-tenger között tanyáztak. Évekkel késobb egyes részei feltuntek az Al-Dunánál, míg más részük Dél-Lengyelország felol behatolt Sziléziába. A hunok megjelenésérol a kortársak ezt írják: "a hun gyozelmek egyik titka kiváló íjászaikban rejlik. Meghajlított íjjal, nyilakkal vannak felfegyverezve, kezük félelmetes pontossággal célba talál, lövéseikkel biztos halált küldenek, gonosz harci dühükben sohasem hibázzák el a célt. Lovas és ló ilyen páratlan harmóniájával még sohasem találkozott az antik világ." Fegyvereik közül a rómaiak mindenkor az íjukat és nyilukat említik elso helyen. Kétségtelen, hogy a vezérektol az egyszeru lovasokig mesterien kezelték az íjat. Nem véletlen, hogy az íj volt mind maguk, mind az ellenség szemében hatalmuk szimbóluma, sot arannyal bevonva jelvénye is. A hunok megjelenésekor az itt található népelemek harapófogóba kerültek, Nyugat felé vándoroltak, s ezzel megkezdodött a nagy népvándorlás, a Nyugat-Római birodalom fellazulása. A felbolygatott népek mozgalma néhány évtized alatt jelentosen átalakította Európa térképét. Ebben az idoben Ruga volt a hunok nagyfejedelme. Halála után testvérének, Mundzuknak fiai, Bleda és Attila lettek a hunok fejedelmei. Eloször az idosebb fiú, Bleda lett a nagykirály, majd halála után Attila lett a hunok legnagyobb királya, kit már életében legendák öveztek. "Férfiú, aki a népek megrendítésére, az egész világ rémületére született a világra, akitol mindenki rettegett a róla terjengo rémíto hírek miatt. Dölyfösen járt, szemeit ide-oda villogtatta. Gogös hatalmát testmozgásával is éreztette. Bár a harcot felettébb kedvelte, mégis megfontoltan cselekedett, legtöbbet eszével érte el. Az esdeklokkel könyörületes volt, és kegyes mindazokkal, akik meghódoltak neki. Okos és ravasz volt, más irányba fenyegetett, mint amerre támadott. Egy csodálatos faragott fapalotában lakott. Pompa és gazdagság vette körül, de o maga szerénynek mutatta magát a külsoségekben. Makulátlan tiszta ruházata és csizmája dísztelen volt, övén egyszeru kardot hordott, fatrónuson ült, fatányérból evett, fapohárból ivott. Ugyanakkor megkövetelte, hogy hívei és kiválasztottai csizmáik orráig aranyba és drágakövekben pompázzanak, lovaik sallangja aranytól csillogjon, ragyogó díszfegyvereket viseljenek. Vendégeinek is ezüst étkészlettel tálaltatott, a bort ezüst kelyhekbe töltette. Mégsem követelte meg azonban a hajlongást, a hajbókolást. Imponáló volt ez a nemes egyszeruség és közvetlenség a nála járt követek szemében. Személyisége azonban nyomasztó is volt, fiai éppúgy nem mertek a szemébe nézni, mint hívei. Nem véletlen tehát, hogy egyéniségével, már akkor, egyedülálló helyet vívott ki magának a világtörténelemben. Attila uralmát isteni eredetunek tulajdonította, ennek bizonyságára, már egyeduralma elején legendák keletkeztek, pl. Mars kardjának, hadisten kardjának csodálatos felbukkanásáról, amit itt talált meg Magyarország területén. Attila 453-ban meghalt. A hunok ekkor felhasogatták arcukat, nagy tort ültek, a testét arany, ezüst és vaskoporsóban éjjel temették el, s a sírásó szolgákat lenyilazták. Halálával a hun birodalom összeomlott. Világtörténelmi fo hatása Attilának és a hun népnek az volt, hogy a határerodök lerombolásával megnyitották a barbároknak a birodalom belsejét, s ezzel elokészítették a Nyugat-Római birodalom bukását.

Avarok: Attila hun király halála és népének keltre távozása után újabb félelmetes lovas nép jelent meg Európában, az avarok. Az avarság -nem sokkal Európába költözése elott- két nagy népcsoportból: a var (avar) és khun (hun) népek egyesülésébol jött létre. A var-khunok tehát felvették az avar nevet, de a görögök csak "pseudoabaroi", azaz "álavar" néven emlegették oket, mivel hun nyelvet beszéltek. Egykorú források szerint, mikor khagánjuk követeket küldött I. Justinianus bizánci császár udvarába, hogy szövetséges zsoldot és földet kérjen, a követség tagjain feltunt a vállukra ereszkedo varkocsos hajfonat, s a hun öltözet és nyelv, úgyhogy az udvari hun tolmácsok megértették oket. Bizánc szövetségeseként sorra hódították be a különbözo törzseket. Az avar lovasok elsosorban viharos lovaikkal, messze hordó eros reflexíjaikkal vívták ki ellenfelük rettegését. A messze hordó, páncélt is átüto íjaik mellett, ma már teljesen hétköznapinak tuno tárgynak köszönhették a sokáig tartó katonai fölényüket: a kengyelnek. A kengyel segítségével a lovas biztosan ült a nyeregben, s szinte a földön álló gyalogos biztonságával vívhatott ellenfelével. A kengyel segítette a gyorsabb lovaglást, a váratlan manoverezést, az íjjal való pontosabb célzást. 562-ben már az Al-Duna mellett volt a központi szállásterületük. Itt érte oket a hír, hogy kelet felol, a Volgán átkeltek korábbi legyozoik, a türkök. Mivel nem akartak behódolni régi ellenfeleiknek tovább vándoroltak nyugat, a Kárpát-medence felé. Nehéz küzdelmek árán birtokukba vették a Duna mindkét partját. Honfoglalásuk lezárulásával hosszú évszázadok óta ismét egységes gazdasági-politikai hatalom jött létre a Kárpát-medencében. A kora Avar birodalom idején, hódításaik során ezrével telepítettét át a mesterembereket és a földmuveloket. Az így ide hurcolt bizánci és itáliai mesteremberek építették fel a khagán székhelyét fapalotával, fürdovel, valahol a Duna alföldi partján.
A 670-es években jelentos változások következtek be az Avar birodalom életében: új népcsoportok költöztek be kelet felol. Az új népesség egy részét a távoli közép- és belso-ázsiai türk jellegu népcsoportok alkották, zömük azonban a Volgán inneni sztyeppékrol települtek át. Többségük onogur-bolgár volt, de nagyszámú korai magyar is lehetett közöttük. Az új emberekkel új tárgyak, új muvészet, új szokások érkeztek. Az Avar birodalmat végül a folyamatos belso háborúk, a Nagy Károllyal vívott harcok és bolgár betörések orölték fel.

Magyarok: A magyar név valószínuleg Muagyer fejedelem nevébol eredt, ki megmentette félezer évre az osi vallást. Egy nagy sztyeppei nomád népmozgás az V. század körüli idoben az osmagyarokat kimozdította Nyugat-Szibériai hazájából és nyugati irányú vándorlásra késztette. Vándorlása során eloször a Volga és Urál között, majd a Don és Dnyeper közti Onogoriában telepedett le. Itt 7 törzsük élt, s a törzsek élén Lebedias állt, ezért oróla ezt a területet Lebediának, azaz Levédiának nevezték. Ebben az idoben a magyarok szomszédai a kazárok voltak, kinek nagyobb része zsidó hitu és mohamedán volt. A magyarok és a kazárok a besenyok ellen három évre szövetséget kötöttek, sot Lebedias egy kazár not vett feleségül, kitol nem született gyermeke. A besenyok folyamatos támadásai a magyarság újabb helyváltoztatását idézte elo. Egy része Perzsia felé költözött keletre, másik része nyugatra húzódott Atelkuzuba, azaz Etelközbe. A kazár khagán ekkor magához hívatta Lebediast , hogy nemzete fejedelmévé emelje. Lebedias megköszönte a khagán hajlandóságát, de nem fogadta el, hanem maga helyett Álmost, vagy fiát Arpadészt (Árpádot) javasolta. A törzsfonökök Árpádot választották nagyfejedelemmé. A folytatódó bolgár és besenyo támadások miatt az etelközi magyarok nem maradhattak addigi lakhelyükön, hanem Erdélybe vándoroltak. A folyókkal szabdalt sztyeppén nem volt rá ido és mód, hogy a lassan vonuló juhnyájaikat és gulyáikat magukkal hozzák, és a folyókon átszállítsák, így az állatállomány nagy része elpusztult. A 895. év a Kárpát-medence Duna vonalától keletre eso felének elfoglalását eredményezte, majd 900 táján kisebb harcokkal kezükre kerítették Pannóniát is. A Fuldai Évkönyvek így írnak errol: a magyarok "visszatértek oda, ahonnan jöttek, sajátjukba, Pannóniába" negyedszer, immár végleg. A letelepedés után egy részük zsákmányszerzo, kalandozó életmódot folytatott. A magyarok foleg nyilaikkal keltettek félelmet. Pompásan értettek a célzáshoz. Errol így írnak a krónikusok: "karddal csak keveseket, de sok ezreket ölnek meg nyilaikkal. Ezeket oly ügyesen lövik ki szaruíjaikról, hogy alig van védelem lövéseik ellen". Európa keresztény templomaiban akkoriban így imádkoztak: "A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!". Az elokerült honfoglalás kori sírokban az elhunyt mellett találták hátaslova csontjait, az íja merevíto csontlemezeit, szablyáját és a lószerszám ékes vereteit, amelyek színpompás és egyedi ötvösmuvészetrol tanúskodnak. A tarsolylemezeken, lószerszámokon, korongokon gyakori az életfa, az élteto Nap, a szarvas és a sas (turulmadár) ábrázolása is. A férfiak borotválták a fejüket és csak a tarkó felett hagytak hajat, s azt varkocsba fonva viselték. Nem volt ritka, hogy a férfi ember is viselt fülbevalót. Karukon, csuklójukon keskeny arany, vagy ezüst szalagot hordtak, amely az ing fodrozódó ujját szorította le. Az egykorú források ezt írják: "a magyarok szemrevaló és szép külseju emberek, nagy testuek, vagyonosak és szembetunoen gazdagok, amit kereskedelmüknek köszönhetnek. Ruhájuk brokátból készült. Fegyvereik ezüsttel vannak kiverve és gyönggyel berakottak." A mellkason nem hordtak díszeket, azok az övön alulra kerültek. Az övön viselték a tarsolyt, a kést, a szablyát, az íjat, a tegezt, egyszóval mindent, amire harc közben szükségük lehetett. Így azok nem akadályozták a lóról hátrafelé való nyilazást Egy-két vereség után a magyarok felhagytak a kalandozásokkal, és 1000 körül felvették a kereszténységet. Tuzzel-vassal próbálták kiirtani az osi pogány vallás (sámánizmus) maradványait. Ez nem sikerült teljes mértékben. A magyar nép a mai napig orzi keletiességét népdalaiban, népmuvészetében, gondolkodásmódjában. A magyarság természetesen az eltelt évszázadokban nagy mértékben keveredett más népekkel, csakúgy, mint nyelve, amely rendkívül összetett, pl. egyetlen dolgot akár 4-5 féle képpen is képes kifejezni. Valószínuleg ennek a nyelvi gazdagságnak, sokszínuségnek is köszönheto a magyarság világszerte elismert kreativitása.

Törökök: A négyszáz családból álló, oguz-török eredetu törzs a mongolok elol Turkesztán sztyeppéjérol Kis-Ázsiába, a meggyengült Bizánci birodalom szomszédságába vándorolt. Magukat fejedelmükrol szeldsuknak, vagy oszmánnak nevezték. Innen, hol a balkáni államokban, hol a szomszédos emirátusokban dúló belviszályokat kihasználva nyugat és kelet felé terjeszkedett. Az oszmán hadvezetés bizton számíthatott a krími-tatárokra, akik az Adriától a Kaukázusig minden hadszíntéren megfordultak. Harci értékük nem annyira a várostromokban és nyílt csatákban érvényesült, mint inkább a hadszíntér tökéletes feldúlásában, felégetésében. A másfél évszázados szakadatlan háborúskodás eredményeként a törökök hosszú idore kimozdíthatatlanul megvetették lábukat a Balkán-félszigeten és Kis-Ásziában, végül elfoglalták a Közel-Kelet nagy részét is. Uralmuk alá vonták a tengereket, a tengerszorosokat, azaz a világkereskedelem fontos útvonalait. Európának egy új helyzettel, egy minden eddiginél agresszívabb oszmán birodalommal kellett szembenéznie. Az oszmán-törökök kihívásaira kezdetben csak azok az államok reagáltak, amelyeknek érdekei közvetlen veszélybe kerültek. A keresztény Európa ellentámadására még egy bo évszázadig várni kellett. A két óriásbirodalom, a Habsburgoké és az Oszmánoké Magyarország területén csapott össze, s mivel egyik sem tudott végérvényesen a másik fölé kerekedni, mindketto itt építette ki belso területének külso védelmi vonalát. Felosztották egymás között az országot és két évszázadra mindennapos eseménnyé tették benne a háborút. A birtokjövedelem ellenében harcoló lovaskatona, a szpáhik mellett az oszmán hadsereg másik alappillérei a janicsárok voltak. Létrehozása azon alapult, hogy a keresztény hadifoglyok egyötödét, elsosorban a fiatalabb férfiakat, a szultán saját tulajdonának nyilvánította. Kemény helyi szoktatás és katonai kiképzés után belolük lettek a janicsárok. A szpáhiknak és a janicsároknak is az egyik fo fegyvere az íj volt. Isztambulban a Nyilak terén kooszlopokra jegyezték fel az íjakkal elért távlövési rekordokat. Szentnek, s gyoztesnek hirdették azokat, kik "nem otthon, hanem a csatatéren, az ellenség lándzsái és nyilai között" haltak meg. A XVII. század végén az európai országok végre rászánták magukat a támadásra. Az összefogásnak köszönhetoen Magyarország is felszabadult a másfél évszázados török uralom alól. Az oszmán birodalom pedig az elszenvedett nagy területveszteség után a hanyatlás korszakába lépett. Az általuk épített templomok, dzsámik és mecsetek a mai napig megtalálhatók Magyarország területén, mint a török építészet emlékei.

Mongolok: A XIII. század elején Temudsin mongol törzsfonök a lófarok jelvények alatt egyesített kilenc mongol törzset, s egy sámán, kit fehér táltoslova hír szerint az égbe szokott ragadni, az égisten akaratának nyilvánította, hogy Temudsin ezentúl Dzsingisz-kán, fokán legyen, kinek kán lesz minden ivadéka. Dzsingisz-kán uralma alá hajtott sok török-tatár törzset, s ez utóbbiak vitézségükkel oly nevezetesek lettek, hogy ezentúl a mongol hódításokat tatárjárás néven emlegették. A kínaiaktól elsajátított haditechnikai elemeknek köszönhetoen a nyugati várak és megerosített városok sem jelentettek többé akadályt a tatárok számára. 1220-ban Európa földjére léptek, ahol eloször a gazdag kereskedoközpontokat foglalták el. A dinasztiaalapító és államszervezo Dzsingisz-kán halála után harmadszülött fiát, Ödögejt választották fokánná. A többi fiú, illetve azok leszármazottai, az apa akarata szerint külön területet kapott kormányzásra. "A világ nyugati negyedét" Batu kán kapta meg, kinek vezetésével nagyszabású hódító hadjáratot indítottak Európa ellen. A magyar Julianus barát így jellemzi a tatár hadviselést: "a tatárok kiváló nyilasok, de a karddal és a lándzsával már nem bánnak olyan jól a harcban. Hadseregüket sokfelol összegyult nép alkotja, melyek különbözo nyelvuek és vegyes nemzetséguek. Az elfoglalt országok királyát, foembereit megölik, a katonákat és az eros parasztokat a maguk oldalán történo hadakozásra kényszerítik. Eros várat nem ostromolnak, hanem elobb a föld népét elpusztítják, a népet kifosztják, és felhasználják oket saját váruk ostromára." Magyarország így egy olyan világhatalomnak állt az útjában, amely egy jó darabot már Kínából is kiharapott, Belso-Ázsia országait tönkreverte, s a birodalmát a Csendes-óceántól Kelet-Európáig terjesztette ki. Gyakran küldtek leveleket és követeket IV. Béla magyar királyhoz, amelyben Batu a következoket írta: "jobb és üdvösebb lenne neked, ha önként behódolnál nekem", valamint "utasítalak, hogy a kunokat a jövoben ne tartsd magadnál, és miattuk ne kerülj szembe velem." IV. Béla azonban nem válaszolt ezekre az üzenetekre. Szálka is lett a mongolok szemében, kezdték foellenségüknek tekinteni, s minden tolük telhetot megtettek, hogy minél több embert megölhessenek. Nem kíméltek se öreget, se fiatalt, se asszonyt, se gyereket, se csecsemot, "nem lankadtak el a kitartó gyilkolásban". Azt, hogy Magyarország elkerülte a második, végleges megsemmisítést hozó támadást, azt a tatár birodalomban végbement változásoknak -amely az Aranyhorda államának kialakulásával járt-, és az orosz fejedelemségek ellenállásának köszönhette.

Összegezve elmondhatjuk, hogy az itt felsorolt íjfeszíto népek örökségét rejti magában a Kárpát-medence. Bárhova is lépünk tele van alattunk történelemmel a föld.

Egyes népcsoportok, bárhogy is nevezték oket, szkítának, avarnak, magyarnak, teljesen egységesnek tarthatták magukat, az íjakon ez ugyanis nagyon jól látható

“Minden íj abszolút tökéletes a maga nemében”

Bevallom, nem ment könnyen. Egyszeruen féltem, ugyanis azt hallottam, nagy erot igényel egy íj kifeszítése. “Bal kezemmel megmarkolom, épp a közepe táján. Jobb kezem mutató- és középso ujjának végét begörbítem, úgy fogom meg a nyílvesszo végét és az ínt. Laza a csukló!” – Grózer Csaba már másodszor magyarázza el.

Jó, jó, mormogom magamban, cammogó agyamnak idore van szüksége ilyen bonyolult mozdulathoz. Minden izmom megfeszül. Huss, és a nyílvesszo a következo pillanatban a szénakazalba fúródik.

Nem is olyan nehéz. És éppen csak negyven centivel a céltábla mellé lottem.

“A legosibb íjtípus, ami szaruból, fából és ínból volt összeállítva, a szkíta íj volt. Ezt sikerült újra megalkottuk. Annak ellenére, hogy nagyon régi íjtípus, fizikai tulajdonságait tekintve az egyik legjobb” – magyarázza már odabent, saját lakásában berendezett “íjmúzeumban” Grózer Csaba feketeerdei íjkészíto. A szkíta íjak után a hun és asszír íjakat mutat. Minden szavában hallom a szakértelmet. “A hun íjakon látszik, hogy eléggé aszimmetrikusak. Az alsó vége az íjnak nagyobb, mint a felso. Ezáltal a lovon sokkal kezelhetobb volt a viszonylag nagyobb méretu íj.” Számomra ugyan szinte minden íj egyforma, puhatolózó kérdéseket teszek fel, felkészületlenségemet palástolandó. “Mikortól meddig volt használatban? Egyáltalán mondhatjuk-e azt, hogy egy íjtípus megjelent, aztán elenyészett?” A válasz gyors és pontos: “A hun íj a 3-4. század fordulójában elkezdett kialakulni és egészen a hetedik századig használatban maradt, sot több lovas nép, de gyalogos íjászok is átvették ezeket a hunnak nevezett íjakat, Koreától Perzsiáig. A római hadseregben is voltak ilyen típusok. Abban a korban ez egy nagyszeru fegyvernek számított, és egy érdekes megoldás volt, hogy a viszonylag rövid, csavarodott szürkemarha-szarvakat is fel tudták használni, mégpedig kis csíkokat. Az avarnak nevezett népcsoportok több hullámban érkeztek be ide a Kárpát-medencébe. Nagyon valószínu, hogy az innen elvándorolt hun népek jöttek vissza több hullámban. Bárki láthatja, hogy az avar íj ugyanaz, mint a hun íj vagy mint a szkíta íj. Csak épp az idok változtak, és a mesteremberek is máshogy szerkesztették meg, mindig az adott alapanyaghoz alkalmazkodtak. Magyar íjból van itt a legnagyobb választék. Érdekes formájú a középkori magyar íj. Eladhatósági szempontból kialakítottunk többfélét, vannak itt dekorált magyar íjak, domborított motívumokkal, griffes motívumokkal, fuzött íjak, székely faragással. Vagy nyersborrel bevonva, életfa motívumokkal. A vége is teljes egészében szarulemez. Megrendelésre szeretek dolgozni, megtehetném azt, hogy ráállok egy nagyobb darabszámra, mert az igény rendkívül nagy, de az az igazság, hogy inkább megkérjük a vevot, várjon egy kicsit. Ennek a munkának meg kell adni a módját. Egyszeruen nem szabad elkapkodni, mert az a minoség rovására megy. Még így is vannak gondjaink, több száz íjból van egy, ami nem sikerült, de ezt a hibaarányt még lejjebb szeretnénk szorítani. A magyar íjakban ugyanúgy, mint a hun íjban, a belso réteg szürkemarha szaru, és ebben a korban érdekes módon hosszabbak voltak a szürkemarha tülkei, és ezt ki is használták, nem volt szükség annyira hosszú, merev végekre. Itt már komoly felszerelés volt a lovon, például kengyel, a harcos, ha kellett, fel tudott emelkedni.

“Volt tipikus magyar íj, amely csak a mi népünkre volt jellemzo?” – kérdezem, hátha még jobban hozzájárulhatok nemzeti büszkeségemhez.

“A nyolcadik században egy forma vált divatossá, mindig arra törekedtek, hogy minél egyszerubben oldjanak meg valamit. Ez akkor a nyergekhez, a felszereléshez tökéletesen passzolt. Nem kizárt, hogy használhattak vagy ismertek más formákat, biztosan kísérleteztek vele. Fontos dolog, hogy az íjból milyen maximális teljesítményt tudok kihozni. És az is fontos, hogy egy adott húzóeronél melyik viszi messzebb a nyílvesszot, vagy melyiknél nagyobb a nyílvesszo sebessége. Éppen most jelent meg külföldön egy cikk, egy amerikai professzor szerint a mi szkíta íjainkkal pontosabban lehet loni, mint egy angol hosszúíjjal, és a belole kilott nyílvesszo sebessége is nagyobb. Én ezeket tesztelt íjakat már modern anyagokból állítottam elo, és az o hosszú íja is modern anyagokból készült. Viszont én csinálok szaruból, fából, ínból íjat, és hogyha ezt összehasonlítjuk egy csak fából készült hosszú íjjal, akkor már lényegesebb a különbség a hun vagy a magyar íjak javára. Ez azt jelenti, hogy ha a legjobb fából, tiszafából, narancsfából, eperfából megcsinálnak egy-egy nyolcvan centi hosszú faíjat, akkor rendszeresen használva egy-másfél év alatt elfárad az anyag és eltörik. Én egy íjkészítotol tudom, hogy neki egyetlenegy íja volt, ami hét évig bírta, általában egy-másfél év alatt eltörnek. Régen, ha egy harcos használt egy ilyen faíjat, másfél év alatt négy darabot is “elfogyasztott”. Ezzel szemben egy magyar íj belso része szürkemarha szaru, ami a fánál sokkal szívósabb és rugalmasabb, van egy fa váza, ami szét van furészelve fecskefark alakban, és egy lágy ragasztóval újra össze van ragasztva, hogy játszani tudjon a hajlítás során. A külso rétege pedig ín, amit öt rétegben kell ráhordani egy hónapos különbséggel, és ami most jön, és a legfontosabb, hogy a viza a tokhal úszóhólyagjából készül megfelelo módon az enyv. Ez azért fontos, mert lehetne csinálni borökbol, csontokból, csak annak az a baja, hogy négy-öt év alatt elkezd fáradni és repedezni, és a hoállósága sem olyan jó. A halenyv halmazállapota is más, olyan, mint a víz. Tehát vagy szilárd, vagy folyékony, nincs kocsonyás, géles állapota, ezért nagyon finoman lehet vele dolgozni. A másik nagyon fontos tulajdonsága, hogy háromszáz év múlva sem öregedik el, ezért az oroszok arra használják, hogy a legértékesebb festményeket impregnálják vele. Mindenféle természetes lakknál jobb, mert nem öregszik, szinte mindent kibír. Kemény, jó kötésu ragasztó. Ebben voltak beleáztatva az ínrostok, és rázsugorítva a fának a külso rétegére, ez a három anyag olyan törhetetlen íjkarokat ad, hogy van egy íjgyujtonél egy majdnem háromszáz éves török íj, és a mai napig tudja használni. Ezeket az íjakat biztos, hogy az élete végéig tudta használni a harcos. Egy sima fából készült íjjal szemben – ha mindketto egy kilencven-száz fontos húzóereju, ami elég sok – akkor érdekes módon ezt a rövidebb íjat kellemesebben lehetett kifeszíteni. Nem keményedett annyira érzés, nem fájt az ember ujja, a lapockacsontja nem deformálódott. Viszont ha egy ugyanilyen száz fontos hosszúíjat használtak, a harcosok csontvázán lehetett látni, hogy megváltozott a lapockája, annyira eros megterhelést kellett elviselnie. Egy ilyen faíjjal el lehet loni száznyolcvan méterre, egy hasonló húzóereju magyar íjjal el tudok loni akár 290 méterre is. Viszont ha még egy nagyobb húzóereju íjat nézünk, a különbség még számottevobb.”

“Van itt egy érdekes, piros íj is. Ezt hol használták?”

“Ez egy kínai íj. A kínaiak is a nomádoktól vették át az íjak szerkezetét, csak mivel nem volt azon a vidéken viza, ok borenyvet használtak. Persze nem tudták azokat a titkokat, hogy lehet a fát úgy megmunkálni, hogy ne törjön el, ezért az egész íjat hosszabbra csinálták meg, hasonló elv szerint. Ennek viszont az a hátránya, hogy nagyon könnyen ki tud csavarodni, és négy-öt év alatt elkezd fáradni, egyszeruen rossza a hatásfoka. Körül szokták csavarni ínnal, hogy ne menjen tönkre ido elott. Ez itt pedig egy török íj. Érdekessége látszik, hogy cé betube hajló, ebbol az állapotából kell visszahajlítani. Ezek itt a perzsa íjak, ezek meg a krími tatár íjak. Az az érdekessége, ha megnézzük a krími tatár íjat, meg a legelsot, az osi szkíta íjat, látni lehet rajta, hogy szinte ugyanaz. Igazából ennek az a jelentosége, hogy a török íj, vagy a krími tatár íj nem más, mint az osi szkíta íjnak egyenes ági leszármazottja. Ugyanis a fo központi területe a szkíta népeknek a Krím-félsziget környékén volt, és több hullámban egyes törzsek elvándoroltak keletre, más népek, mondjuk a kínaiak hunoknak nevezik, de hát ugyanolyan szkíta népek voltak, és késobb a hun népeknek nevezett nomád népek jöttek a Kárpát-medencébe. Igazából már elottük is voltak itt szkíta vezéri sírok és egyéb szakrális helyek a Pilisben, ugyanoda jöttek vissza hunokként. Egyes népcsoportok viszont nem vándoroltak tovább, mondhatni a Krím-félsziget környékén maradtak, ok megorizték a legosibb szkíta íjnak a formáit, illetve átmentették a krími tatár, cserkesz íjakba. Amikor a törökök bementek a mai Törökország területére, a Krím környékérol vitték be ezt a szerkezetu íjat, tehát ebbol alakították ki a maguk típusát.”

“Lehet-e az íjak formáiból következtetni bizonyos népek korábbi szálláshelyére vagy eredetére?” – kényes kérdés, de megkockáztatom.

“Igen, ez egy nagyon érdekes dolog. Minden íjat természetes anyagokból készítek, addig kutatom, addig nézem, amíg utána nem járok bizonyos dolgoknak, amik hitelesek, olyan helyekre utazom, ahol egy az egyben meg lehet találni egy hun vagy egy szkíta íjat, nem nyugszom, amíg az eredeti típusra rá nem találok a múzeumban. Ahogy az ember belemélyed ebbe a dologba, apró dolgokból is óriási következtetéseket tud levonni. Csak azt tudom mondani, hogy ez az összes szaruíj egy. Vagy legalábbis az biztos, hogy egy torol fakad. És az is biztos, hogy ezek a népcsoportok, bárhogy is nevezték oket, szkítának, avarnak, magyarnak, teljes tudatazonosság lehetett közöttük, teljesen egységesnek tarthatták magukat. Az íjakon ez ugyanis nagyon jól látható. Ha más alapanyagokhoz jutottak hozzá, annak a tájegységnek megfeleloen alkalmazkodtak az íjkészítésben is. De az alapveto arányok és a szerkesztési elvek az összes íjtípusban valahol nagyon azonosak. És számomra ezt azt sugallja, hogy ezek a népek teljesen egységesek voltak, akárhol is éltek, akárhogy is változtak az idok. Az is erre mutat, hogy ugyanott vannak szkíta, avar hun és késobb magyar vezéri sírok, mert ok tudatosan keresték ezeket a szakrális helyeket. Valószínuleg ha egy helyre temetkeztek, az osi tudat is közrejátszott ebben.”

A sarokban észreveszem gyerekkorom egyik áhított játékszerét, a nyílpuskát. Grózer Csaba már meséli is a történetét: “Igazából a középkorban vált divatossá, ám tudni kell róla, hogy már régebben, talán több száz évvel azelott is ismerték a számszeríjakat. Igazából a keleti világban találták fel egymástól függetlenül több helyen is. Kezdetben fából, vagy egymáshoz illesztett szarulemezekbol állt az egész szerkezet, és ezt nagyon egyszeru szerkezetu elsütovel látták el. A legelsoket még kézzel fel lehetett húzni, a középkorban vált divatossá, hogy ilyen nagyon eros íveket, amiket késobb már nem fából, hanem acéllemezbol csináltak, tekervényekkel ajzották fel. Kevesen tudják tehát, hogy osi szerkezetrol van szó. Magyarországon is szerkesztettek számszeríjakat, élére állított szarulemezeket ragasztottak egymáshoz, arra egy vékony falemezt helyeztek, az egészet körülbandázsolták ínnal. Képzeljenek el egy hatszor hat centi vastag és nyolcvan centiméter hosszú íjkart, ami elore hajlott, és onnan kellett az egészet visszahajlítani. A lényeg az, hogy borzasztó erot lehetett benne tárolni, ha összehasonlítjuk az acélból készültekkel, az acéllemez ugyanis már három centiméter vastagságnál törik. Ezért van, hogy a legerosebb acél számszeríjjal el lehet loni maximum négyszáz méterre, egy hasonló méretu szaruívu számszeríjjal – a magyar múzeumokban többet is látni lehet – már nyolcszáz méterre is. Mivel borzasztó sok szaruanyag kellett hozzá, nem akármilyen munkát igényelt, ezért az acél gyozött, kiszorította a szarut. Meg persze nyugaton nem volt, aki ezt megcsinálja. Spanyolországban és Franciaországban is próbálkoztak, fogságba ejtett keleti íjkészítok segítségével, ám amikor ok meghaltak, a titkot is magukkal vitték.

Mi most már négyféle technológiával dolgozunk. Hogy az ember ebbol meg tudjon élni, szükség volt modern anyagokra is, olcsó íjak eloállítására, és hogy az ember alkalmazottakat tanítson be. Persze továbbra is készítünk eredeti anyagból, vagy bivalyszaruból, vagy szürkemarha szarvából. Ez utóbbi módszerrel körülbelül egy évig tart. Vagy még tovább. Igazából eltarthatna tovább is, igazából a nagyolást modern gépekkel oldjuk meg, de az enyv elkészítését, az inak rárakását csak kézimunkával lehet elvégezni. A száradási ido miatt tart el egy évig. A modernebb íjakat sem lehet sokkal gyorsabban elkészíteni, mert itt is figyelembe kell venni a száradási folyamatokat. Persze elo lehetne állítani két hét alatt is, de inkább minden alapanyagot pihentetünk, s így öt-hat hét alatt készült el. Tíz-tizenkét évvel ezelott nagyon nehéz volt eladni az elso íjakat, ugyanis nem volt igazából ismertek, meg az egész távol állt az emberektol. De én is meg más íjkészítok is, elkezdtek ezzel olyan szinten foglalkozni, hogy az embereket egyre inkább elkezdte érdekelni. Most már a vevokör egyik része kifejezetten szakemberekbol, tehát íjászokból áll, viszont a nagyobbik része érdekes módon laikusokból, tehát olyan emberekbol, akik a sporteszközön vagy fegyveren kívül egy kicsit mást is éreznek benne. Vagy csak pusztán hagyományorzésbol vásárolják, vagy a magyarságtudatot akarják megorizni. Annak örülök a legjobban, hogy ez nem csak egyszeruen egy nemzeti szimbólum, hanem ugyanúgy, ahogy engem érdekel, milyen volt egy indián vagy egy japán íj, ugyanúgy érdekelhet egy külföldit is, milyen lehetett a magyar. Azt tartom, hogy minden íj tökéletes a maga nemében. A magyarok biztos, hogy nem voltak barbárok, de ugyanígy nem voltak különbek más nemzetektol sem. Fontos, hogy minden nép orizze a saját hagyományait, de legyen benne annyi érdeklodés, hogy megismerje a másik népek hagyományait és tartsa oket tiszteletben.”

A cik

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.