A fogalomírásnak nagy hátránya volt, hogy az író a „szemével írt”, azaz
a látott dolgot ábrázolta. Az volt az első lépés a betűírás kialakulása
felé, amikor a jelt nemcsak a kívánt dologgal társították, hanem annak
a kezdő hangját is jelentette.
Ezt a társítást (jel =
tárgy kezdőbetűje) nevezik akrofóniának. Idővel a jelek egyszerűsödtek,
illetve elvesztették az eredeti, tárgyhoz, fogalomhoz kapcsolódó
jelentésüket, és csak a hang jelentése maradt meg. Ettől a pillanattól
kezdve, a „fülünkkel” írtunk, hiszen egy viszonylag kicsi jelkészlettel
bármit le lehetett írni.
A protosínai írás
1904-ben a
Sínai-félszigeten Flinders Petrie vezetésével egy angol régész csapat
óriási felfedezést tett. A Serabit el-Khadim fennsíkon feliratozott
szobrokat, kőtáblákat találtak, melyeket a Kr. e. II évezredre
datáltak. A talált feliratok megfejtése Alan Henderson Gardinernek
köszönhető. Először megszámolta a különböző jeleket, ezek 150 körül
voltak. További tanulmányozás után észrevette, hogy csak 32 különböző
jel ismétlődik, amelyek az egyiptomi hieroglifákból származtak. Ennek
alapján azt a következtetést vonta le, hogy az ósemiták megtanulták az
egyiptomi hieroglifákat, majd azokat a saját nyelvükhöz adaptálták. A
folyamat nem állt meg itt: a jel a tárgyi vonatkozását elhagyta, és
csak a tárgy első betűjének a jelölésére használták, azaz alkalmazták
az akrofóniát. Végül minden mássalhangzóhoz hozzárendeltek egy jelet,
és megalkották az első betűírást. Így sokkal egyszerűbbé vált az írás,
hiszen kicsi jelkészlettel bármit leírhattak. Tehát Kr. e. 1500-ban már
létezett a betűírás, melyet protosínai írásnak neveznek.
Az ugariti betűírás
1929-ben egy földműves
birtokán fedezték fel az ókori város, Ugarit romjait. Az addig csak
történelmi forrásokból ismert és már a Kr. e. 12. században lerombolt
ókori kereskedelmi városból feltárták templom, könyvtár és írnokiskola
maradványait. A jelentős számú ékírásos táblák feliratait, amiket itt
fedeztek fel, nyomtatásban jelenítették meg. Így vett róluk tudomást
Hans Bauer nyelvész, aki pár hét leforgása alatt meg is fejtette őket.
A legmeglepőbb felfedezés az volt, hogy a Kr. e. 15. században már
használták a betűírást, és 30 jelet alkalmaztak. Bár ezek az írásos
anyagok két századdal korábban készültek, mint a föníciaiak legrégibb
emlékei, nem jelenti azt, hogy az ugariti betűírás hamarabb keletkezet.
A föníciai ábécé
A föníciaiaknak jelentős
szerep jutott a Földközi-tenger partvidékén élő népek között kulturális
és kereskedelmi kapcsolatok kialakításában és fejlesztésében. Sosem
alapítottak egységes államot, viszont erős városállamaik neve és emléke
máig fennmaradt: Türosz, Büblosz, Szidon, Berütosz és a leghíresebb:
Karthágó. Kereskedéssel foglalkoztak, hajóik Ciprustól Gibraltárig
mindenhol megfordultak. Felfedezték, hogy a bíborcsiga váladékából
sötétpiros festéket lehet előállítani, és ezzel festették be a vászont.
Idővel a bíborvörös ruha lett a védjegyük.
Mivel
Egyiptom fennhatósága alatt álltak hosszú évszázadokon keresztül,
először az egyiptomi hieratikus írást használták. Később megismerték a
protosínai és az ugariti írást, és kialakították a saját ábécéjüket. A
föníciai ábécé tükrözi legjobban az akrofónia elvét: az ökör szó
nyelvükben alef, a háznak béth a neve. Tehát a kezdőhang számára
lefoglalták a jelet, és a betű neveként megtartották az egész szót. A
föníciai ábécé 22 jelet tartalmazott, csak mássalhangzókat jelölt,
amelyeket egymásután írtak, és az olvasónak kellett kipótolni az
odaillő magánhangzót. Az írásuk jobbról balra haladt, és a kezdetekben
nem használtak szóközöket (ezen változtattak később, a szavak végét kis
vonásokkal vagy ponttal jelölték).
Leghíresebb írásos leletek az
1924-ben, Libanon területén felfedezett Ahiram király szarkofágja és az
1868-ban talált moabita kő.
A héber írás
A nomád héber törzsek
történelmük során sok nép kultúráját ismerték meg. Amikor letelepedtek
Kánaán völgyében, létrejött az első állam Saul vezetése alatt. Nem
sokáig maradhatott fent, hiszen sorba meghódították az asszírok,
babiloniak, perzsák majd a rómaiak. A zsidó nép viszontagságos sorsának
köszönhetően nagyon kevés ókori írásos emlék maradt. Eleinte az ékírást
használták, de ennek egyetlenegy bizonyítéka sem maradt fent. A
legkorábbi írás a Kr. e. 9. századból származik. Ez a gezeri naptár,
egy 9x13 cm-es mészkőlap, melyen óhéber írással vannak feltüntetve a
hónapnevek és a kapcsolódó földművelési teendők.
Amikor
Nabukodonozor áttelepítette a zsidókat Babilonba, megismerték és
átvették az arámi írást. Idővel átalakították és létrejött a máig
fennmaradt kvadráta, azaz minden betű egy négyzetet tölt ki. Jobbról
balra írnak, tehát egy héber könyvet fordítva kell lapozni. Írásuk
mellőzte a magánhangzókat, ami nagyon bonyolította a szövegek helyes
értelmezését, hiszen a nép nagyon szétszóródott, és a nyelve holt
nyelvvé vált. Ezért kezdetben a félmássalhangzó betűket magánhangzóként
is használták, de az olvasás még így is nagyon bizonytalan volt. Később
átvették a szírektől a diakritikus jelek használatát, azaz pontok és
vesszőcskék segítségével jelölték a magánhangzókat.
Az arab írás
Az arab kalifátus
létrejötte után (i. sz. 634-644), mely egybefogta a nomád arab
törzseket, megindult az iszlám terjeszkedése Belső-Ázsiától az
Ibériai-felszigetig. A nomád arabok átvették az arámi írást, és ebből
alakult ki a nabateus írás, mely alapja és forrása lett a későbbi arab
írásoknak. Amikor ez megtörtént, az arámiak már ezer éve használták a
betűírást, és már kifejlődött a kurzív írás. A 7. században Kúfa
városában, mely a Korán tanulmányozásának központja volt, elterjedt a
kúfi írás. Ezzel az írással készítették a Korán másolatait. Később
fémtárgyakba vésve, kerámiákba égetve, illetve szőnyegbe szőve fordult
elő, mint dekoratív motívum. Van egy gazdagon díszített változata is, a
virágos kúfi, de ezt csak a Korán másolására használták.
A
9. századra kialakult a naszkhi írás, mely kurzív írás volt, hajlékony
vonalvezetéssel. Az arab nyelvben 28 mássalhangzó van, de ezek
jelölésére csak 17 grafikus jelet használnak. A hiányzó betűk
problémáját úgy oldották meg, hogy diakritikus jelek hozzáadásával az
adott jel hangértéke megváltozott. Szintén gondot jelentett, a
magánhangzók jelölésének hiánya. Bár élő nyelvről volt szó, még is a
Korán értelmezésében bonyodalmak merültek fel. Ezért az arab nyelvészek
a 8. században megállapították, hogy három alapmagánhanzó van (a, i, u)
és ezek jelölése már megoldja az olvasási dilemmákat (az a-t néha
e-nek, az u-t pedig o-nak kellett olvasni).
Kezdetekben kőre,
agyagedényekre, csontra, pergamenre írtak. 751-ben a talászi csatában a
bagdadi kalifa sok kínait ejtett foglyul. Kiderült, hogy sokan a
papírgyártás mesterei, így hamarosan az egész kalifátus területén
elterjedt a papírgyártás. Mivel a moszlim vallás tiltja az élőlények
ábrázolását, az arabok a művészi kalligráfiát használták az ékszerek,
használati tárgyak és épületek díszítésére.
Kártye Amelia