Veni

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne" (Tamási Áron)

Címkék » a


FÖLTÁMADOTT A TENGER...

2010. március 12. 12:38 - veni75

Föltámadott a tenger,
A népek tengere;
Ijesztve eget-földet,
Szilaj hullámokat vet
Rémítő ereje.

Látjátok ezt a táncot?
Halljátok e zenét?
Akik még nem tudtátok,
Most megtanulhatjátok,
Hogyan mulat a nép.

Reng és üvölt a tenger,
Hánykódnak a hajók,
Sűlyednek a pokolra,
Az árboc és vitorla
Megtörve, tépve lóg.

Tombold ki, te özönvíz,
Tombold ki magadat,
Mutasd mélységes medred,
S dobáld a fellegekre
Bőszült tajtékodat;

Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!

(Pest, 1848. március 27

Szólj hozzá!

A betűírás története - Az első betűírások

2009. június 14. 18:17 - veni75

A fogalomírásnak nagy hátránya volt, hogy az író a „szemével írt”, azaz a látott dolgot ábrázolta. Az volt az első lépés a betűírás kialakulása felé, amikor a jelt nemcsak a kívánt dologgal társították, hanem annak a kezdő hangját is jelentette.

Ezt a társítást (jel = tárgy kezdőbetűje) nevezik akrofóniának. Idővel a jelek egyszerűsödtek, illetve elvesztették az eredeti, tárgyhoz, fogalomhoz kapcsolódó jelentésüket, és csak a hang jelentése maradt meg. Ettől a pillanattól kezdve, a „fülünkkel” írtunk, hiszen egy viszonylag kicsi jelkészlettel bármit le lehetett írni.  

 

A protosínai írás

1904-ben a Sínai-félszigeten Flinders Petrie vezetésével egy angol régész csapat óriási felfedezést tett. A Serabit el-Khadim fennsíkon feliratozott szobrokat, kőtáblákat találtak, melyeket a Kr. e. II évezredre datáltak. A talált feliratok megfejtése Alan Henderson Gardinernek köszönhető. Először megszámolta a különböző jeleket, ezek 150 körül voltak. További tanulmányozás után észrevette, hogy csak 32 különböző jel ismétlődik, amelyek az egyiptomi hieroglifákból származtak. Ennek alapján azt a következtetést vonta le, hogy az ósemiták megtanulták az egyiptomi hieroglifákat, majd azokat a saját nyelvükhöz adaptálták. A folyamat nem állt meg itt: a jel a tárgyi vonatkozását elhagyta, és csak a tárgy első betűjének a jelölésére használták, azaz alkalmazták az akrofóniát. Végül minden mássalhangzóhoz hozzárendeltek egy jelet, és megalkották az első betűírást. Így sokkal egyszerűbbé vált az írás, hiszen kicsi jelkészlettel bármit leírhattak. Tehát Kr. e. 1500-ban már létezett a betűírás, melyet protosínai írásnak neveznek.

Az ugariti betűírás

1929-ben egy földműves birtokán fedezték fel az ókori város, Ugarit romjait. Az addig csak történelmi forrásokból ismert és már a Kr. e. 12. században lerombolt ókori kereskedelmi városból feltárták templom, könyvtár és írnokiskola maradványait. A jelentős számú ékírásos táblák feliratait, amiket itt fedeztek fel, nyomtatásban jelenítették meg. Így vett róluk tudomást Hans Bauer nyelvész, aki pár hét leforgása alatt meg is fejtette őket. A legmeglepőbb felfedezés az volt, hogy a Kr. e. 15. században már használták a betűírást, és 30 jelet alkalmaztak. Bár ezek az írásos anyagok két századdal korábban készültek, mint a föníciaiak legrégibb emlékei, nem jelenti azt, hogy az ugariti betűírás hamarabb keletkezet.

A föníciai ábécé

A föníciaiaknak jelentős szerep jutott a Földközi-tenger partvidékén élő népek között kulturális és kereskedelmi kapcsolatok kialakításában és fejlesztésében. Sosem alapítottak egységes államot, viszont erős városállamaik neve és emléke máig fennmaradt: Türosz, Büblosz, Szidon, Berütosz és a leghíresebb: Karthágó. Kereskedéssel foglalkoztak, hajóik Ciprustól Gibraltárig mindenhol megfordultak. Felfedezték, hogy a bíborcsiga váladékából sötétpiros festéket lehet előállítani, és ezzel festették be a vászont. Idővel a bíborvörös ruha lett a védjegyük.

Mivel Egyiptom fennhatósága alatt álltak hosszú évszázadokon keresztül, először az egyiptomi hieratikus írást használták. Később megismerték a protosínai és az ugariti írást, és kialakították a saját ábécéjüket. A föníciai ábécé tükrözi legjobban az akrofónia elvét: az ökör szó nyelvükben alef, a háznak béth a neve. Tehát a kezdőhang számára lefoglalták a jelet, és a betű neveként megtartották az egész szót. A föníciai ábécé 22 jelet tartalmazott, csak mássalhangzókat jelölt, amelyeket egymásután írtak, és az olvasónak kellett kipótolni az odaillő magánhangzót. Az írásuk jobbról balra haladt, és a kezdetekben nem használtak szóközöket (ezen változtattak később, a szavak végét kis vonásokkal vagy ponttal jelölték).
Leghíresebb írásos leletek az 1924-ben, Libanon területén felfedezett Ahiram király szarkofágja és az 1868-ban talált moabita kő.

A héber írás

A nomád héber törzsek történelmük során sok nép kultúráját ismerték meg. Amikor letelepedtek Kánaán völgyében, létrejött az első állam Saul vezetése alatt. Nem sokáig maradhatott fent, hiszen sorba meghódították az asszírok, babiloniak, perzsák majd a rómaiak. A zsidó nép viszontagságos sorsának köszönhetően nagyon kevés ókori írásos emlék maradt. Eleinte az ékírást használták, de ennek egyetlenegy bizonyítéka sem maradt fent. A legkorábbi írás a Kr. e. 9. századból származik. Ez a gezeri naptár, egy 9x13 cm-es mészkőlap, melyen óhéber írással vannak feltüntetve a hónapnevek és a kapcsolódó földművelési teendők.
Amikor Nabukodonozor áttelepítette a zsidókat Babilonba, megismerték és átvették az arámi írást. Idővel átalakították és létrejött a máig fennmaradt kvadráta, azaz minden betű egy négyzetet tölt ki. Jobbról balra írnak, tehát egy héber könyvet fordítva kell lapozni. Írásuk mellőzte a magánhangzókat, ami nagyon bonyolította a szövegek helyes értelmezését, hiszen a nép nagyon szétszóródott, és a nyelve holt nyelvvé vált. Ezért kezdetben a félmássalhangzó betűket magánhangzóként is használták, de az olvasás még így is nagyon bizonytalan volt. Később átvették a szírektől a diakritikus jelek használatát, azaz pontok és vesszőcskék segítségével jelölték a magánhangzókat.


Az arab írás

Az arab kalifátus létrejötte után (i. sz. 634-644), mely egybefogta a nomád arab törzseket, megindult az iszlám terjeszkedése Belső-Ázsiától az Ibériai-felszigetig. A nomád arabok átvették az arámi írást, és ebből alakult ki a nabateus írás, mely alapja és forrása lett a későbbi arab írásoknak. Amikor ez megtörtént, az arámiak már ezer éve használták a betűírást, és már kifejlődött a kurzív írás. A 7. században Kúfa városában, mely a Korán tanulmányozásának központja volt, elterjedt a kúfi írás. Ezzel az írással készítették a Korán másolatait. Később fémtárgyakba vésve, kerámiákba égetve, illetve szőnyegbe szőve fordult elő, mint dekoratív motívum. Van egy gazdagon díszített változata is, a virágos kúfi, de ezt csak a Korán másolására használták.

A 9. századra kialakult a naszkhi írás, mely kurzív írás volt, hajlékony vonalvezetéssel. Az arab nyelvben 28 mássalhangzó van, de ezek jelölésére csak 17 grafikus jelet használnak. A hiányzó betűk problémáját úgy oldották meg, hogy diakritikus jelek hozzáadásával az adott jel hangértéke megváltozott. Szintén gondot jelentett, a magánhangzók jelölésének hiánya. Bár élő nyelvről volt szó, még is a Korán értelmezésében bonyodalmak merültek fel. Ezért az arab nyelvészek a 8. században megállapították, hogy három alapmagánhanzó van (a, i, u) és ezek jelölése már megoldja az olvasási dilemmákat (az a-t néha e-nek, az u-t pedig o-nak kellett olvasni).
Kezdetekben kőre, agyagedényekre, csontra, pergamenre írtak. 751-ben a talászi csatában a bagdadi kalifa sok kínait ejtett foglyul. Kiderült, hogy sokan a papírgyártás mesterei, így hamarosan az egész kalifátus területén elterjedt a papírgyártás. Mivel a moszlim vallás tiltja az élőlények ábrázolását, az arabok a művészi kalligráfiát használták az ékszerek, használati tárgyak és épületek díszítésére.


Kártye Amelia
2 komment

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"

2009. május 01. 11:35 - veni75

"... Ábel a rengetegben, a talpraesett székely erdőpásztor mesébe illő, mesevarázsú története, ennek folytatásai: Ábel az országban és Ábel Amerikában. Ábel megjárja írójának útját: a természet világából eljut a városba, onnét a nagyvilágba. Végül tapasztalatainak eredményeként visszamegy a természetbe. Ennek a regénynek a zárógondolata az ismert idézet...."  

 

Tamási Áron (Farkaslaka, 1897. szept. 20. - Bp., 1966. máj. 26.): író, az MTA l. tagja (1943 - 49), rendes tag posztumusz 1989, Kossuth-díjas (1954). Sokgyermekes földművesszülők gyermeke. Székelyudvarhelyen érettségizett 1917-ben, majd az olasz frontra került. 1919-től a kolozsvári egy. jogi karán, majd a Kereskedelmi Ak.-n tanalt. Rövid ideig bankhivatalnok. 1923-tól 1926-ig az USA-ban élt, többnyire New Yorkban. Itt szerzett élményei ihlették legsikerültebb művét, az Ábel a rengetegben c. regényét, amelynek humorát, ízességét a patriarchális székely világ találkozása adja az elgépiesedett modern kapitalizmussal. Visszatérése után Kolozsvárt telepedett le. Az 1940-es évekig Erdélyben élt. Három ízben kapott Baumgarten-díjat (1920, 1930, 1933). 1945 - 47 között a parlament behívott képviselője volt. Első novellája (Szász Tamás, a pogány) 1922-ben jelent meg a kolozsvári Keleti Újságban. Szinte valamennyi erdélyi m. irodalmi és szellemi mozgalommal kapcsolatot tartott: az Erdélyi Helikonnal, a Korunkkal, az Erdélyi Fiatalokkal, a Vásárhelyi Találkozóval, hasonlóképp a mo.-i Válasz, a Márciusi Front íróival. E csoportokkal közös szándék vezette: a nép kérdéseinek demokratikus úton való megoldása. Egész pályafutása alatt a népben látta a politikai és művelődési megújulás forrását. Az 1937-es Vásárhelyi Találkozó létrehozása az ő nevéhez is fűződik; ő volt a találkozó elnöke (1937). A főváros ostromát (1944-45) Bajor Gizi villájában vészelte át. 1949 után hallgatásra kényszerült 1954-től újra szerepelt novellákkal, színművekkel. Az 1956-os forradalom idején az Írószövetség elnökségének tagja. 1956. dec. 28-án tartott taggyűlésen az elnökség nevében felolvasta az általa fogalmazott Gond és hitvallás c. nyilatkozatot. 1963-tól a Béketanács elnökségi tagja volt. Farkaslakán temették el. A székely falvak világának ábrázolója, látásmódja, stílusa, szókincse, egész művészi világa itt gyökerezik. Tehetsége, fantáziája játszi könnyedséggel olvasztja egybe a tragédiát és komédiát, a misztikumot és a falu józan realizmusát. Műveiben az erdélyi szegénység életét, a megélhetésért az urakkal és a természettel folytatott küzdelmeit, a székelyek ügyességét és furfangos észjárását ábrázolta. Kigúnyolta a társadalmi igazságtalanságokat, a romlott erdélyi arisztokráciát. Későbbi műveiben kezdeti realizmusától eltávolodva, abba jelképes, népi miszticizmus keveredett. A 40-es években színpadi műveket is irt. Később fokozatosan visszatért kezdeti realizmusához, hitet tett a munkásosztály nemzet- és világformáló szerepe mellett. Egy m. népcsoport nyelvét irodalmi magasságba emelte s gondolkodásmódját a legmagasabb fokon fejezte ki. Számos műve, főleg novellái idegen nyelveken is megjelentek.



Forrás        
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása