Veni

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne" (Tamási Áron)


Jobb agyféltekés rajzolás

2009. június 18. 14:30 - veni75


Amíg a mindennapokban az ember ki tud térni "önmaga elől" különböző kifogások segítségével, addig a papíron szembe kell néznie önmagával.

A négy napos jobb agyféltekés rajzolás oktatásában nem a kézügyességre számítunk. Az emberek tudatában az alakult ki, hogy aki nem tud jól rajzolni, annak nincs kézügyessége. Természetesen ez nem így van. Sokkal több embernek van jó kézügyessége, mint ahányan művészként tevékenykednek. Bármennyire is hangzik furcsán, a rajzolni tudás titka a látásmódban rejlik. Ahhoz hogy az ember látásmódja meg tudjon változni, szüksége van egy bizonyos önismeretre, amely egyben párosul azzal a vágyával is, hogy megértese, mi az, amit másképpen kell gondolni az életében. Ezt az önismeretet, - legalább is a legfontosabb részét - a négy napos rajz program alatt meg lehet szerezni. Nem a rajzolás tanítása történik, hanem a hallgatók látni tanulnak meg. S természetesen ezzel egyidőben megszületik kezük alatt a hőn áhított "remekmű".

Ennek a rajztanfolyamnak az ÉLET-Terápia program alap elmélete adja a vezérfonalát, amelyet viszont, így bárki gyakorlati szinten tapasztalhat meg a rajzoláson keresztül. Az ember az érzelmei alapján gondolkodik, és az érzelmei alapján cselekszik. S amíg az érzelmei irányítják cselekedeteit, addig azok befolyásolják azt is, ahogyan látja önmaga, mások, és a világ működését. Amint képessé válik saját érzelmei irányítására, képes uralkodni azok fölött, megláthatja a dolgok valós történését. A rajzolás során az ember kezét is minden esetben az érzelmei irányitják. Ahogyan fogja valaki a ceruzát, ahogyan húzza vele a vonalakat, már az érzelmeket tükröz. A papíron megjelenő vonalak láttán az alkotóban érzelmi reakciók indulnak be, a megfelelő érzelmekkel reagál rá. Tehát a kéz helyett az érzelem veszi át az irányítást. Egyszerűbben megfogalmazva ez azt jelenti, hogy akár egyetlen vonal húzása után beinduló érzelmi reakció - ami nem más, mint a félelemből, önbizalomhiányból fakadó elégedetlenség, lezárja az embert a rajzolás képességére.

A bal agyféltelke racionális gondolkodása alapján egyértelművé válik kialakított hitünk arról, hogy képtelenek vagyunk vagyunk rajzolni. A rajzolás művészete viszont a jobb agyfélteke feladata. Ennek a négy napos rajzolásnak az a lényege, hogy képesek legyünk elérni, hogy a bal agyfélteke racionalitása ne gátolja meg a jobbagyfélteke kerativitását. Ezért olyan technikai feladatokat kapnak a hallgatók, ami rajzolásnak tűnik ugyan, de mégis azt a célt szolgálja, hogy a bal agyfélteke ne gátolja müködésében a jobb agyféltekét. Mivel az emberiség több, mint 95 %-a bal agyféltekés dominanciával bír, a programon résztvevő emberek racionalitásuk hatalmával kerülnek szembe. Valójában azokkal az érzelmekkel, amik a mindennapi tevékenységük során a bal agyféltekéjük működése által vannak jelen. Ez az a viselkedés-forma, amely az ember személyiségére jellemző. Tehát a résztvevő rajzolás közben saját magáról alkotott véleményével kerül ellentmondásba.

Amíg a mindennapokban az ember ki tud térni "önmaga elől" különböző kifogások segítségével, addig a papíron szembe kell néznie önmagával. Ezen a programon a racionalitás és a kreativitás harca jelenik meg a technikák elsajátítása közben. Hogyan van akkor ez az életünkben? A papír előtt ülve, ceruzával a kezünkben megkaphatjuk a választ. A válasz segít személyiségünk kibontakoztatásában, kreativitásunk felszabadításában. Egyéb kreatív vágyaink is - az alkotás öröme, a zene, a tánc, a művészetek, - más megvilágításba kerülnek. Nem utolsó sorban, kibontakozik előttünk a rajzolás művészete. Felfedezhetjük, hogy az, amit eddig hittünk - képtelenségünk a rajzoláshoz - ezalatt a négy nap alatt köddé válik.

[forrás]

http://www.mediatar.ma.hu/tart/mediatar/812
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása