Csillogó szemek, ragyogó fogak és selymesen fénylő haj - ezek egytől egyig az ápolt, önmagára adó nő sajátjai. De egyáltalán nem mindegy, milyen praktikák segítségével érjük el a tökéletes összképet. Mi most kicsit visszatekintünk nagyanyáink módszereire - ámulni és elgondolkodni is van okunk.

Manapság nem kell elvetemült trendkövetőnek lenni ahhoz, hogy egy nem tetsző ránc, szőrszál vagy felesleges kiló eltüntetéséért "gyorssegélyt" vegyünk igénybe: átszabatjuk magunkat, kezelésekre járunk, és mániákusan hajkurásszuk a csodákat ígérő krémeket. De nehogy azt higgyük, a tökéletesség utáni vágyakozás kizárólag a modern nők sajátja. Nagyanyáink és ükanyáink hozzánk hasonlóan keresték az angyali szépség titkát, csak mivel ők még nem kenhették magukra a dermatológiailag tesztelt kenceficéket, és a drogériák polcai sem roskadoztak a klinikai körülmények között előállított sminkcuccoktól, a korabeli újságokban megjelenő tippeket követték. Ezek az otthon is könnyedén megvalósítható trükkök azonban a modern szépségápolás szemüvegén át vizsgálva egyrészt néha hátborzongatónak, másrészt kicsit mókásnak tűnnek. Mi mindenesetre összeszedtünk most egy szekérderéknyit a bölcsességekből.

Szemünk fénye

Azt már a múlt század felvilágosult asszonyai is pontosan tudták, hogy a csodaszép szemektől ragyogó tekintettel sok mindent el lehet érni. Épp ezért, amikor 1920-ban egy amerikai női magazinban megjelent cikk szemmosásra biztatta a nőket, mindenki sietve a fürdőszoba felé vette az irányt. Ezzel persze nem lett volna baj, hiszen az egyszázalékos sóoldattal történő fürdő valóban ideális a kiszáradt, túlerőltetett szem rendbehozatalára, és a bóroldatos öblítés sem buta ötlet, de a magazin tanácsa szerint "fél teáskanál erős bórsav és kettő-három csepp kámfor elegyéből készített keverékbe" kellett volna a szép szemekre vágyó hölgyeknek pislognia, ami azért különösebb vegyészeti szakképzettség nélkül is brutálisan hangzik. Itt azonban nem parancsoltak megálljt maguknak a magazin szépségtudorai, mivel az erős és hosszú szempillák érdekében azok félévente történő megnyirbálására is lelkesen bátorították olvasóikat.


Gina Lollobrigida, 1956

Egy percig se gondoljuk, hogy a sminkelés ezután egy csapásra kinőtte a veszélyes üzem kategóriáját. A sötétebb pillákra áhítozó hölgyek ugyanis vazelinből és szénporból készítették el maguknak saját festéküket, míg a merészebbek égetett parafát, tömjént és némi gyantát használtak a megfelelő szín elérésére. Minden rosszban van valami jó, és ezalól a szépségápolás sem kivétel. Amikor a Maybelline márka szülőatyja, T. L. Williams látta, hogy nővére, Mabel mivel sminkeli magát, hirtelen ötlettől vezérelve megalkotta a nők ezreit felszabadító szempillaspirált, amit végül a Revlon fejlesztett tovább az általunk megszokott  tubusos formára.

Marhahús és fluorid a ragyogó arcbőrért

Az igéző pillantások mellett az arcbőr ápolására is mindig kellő figyelmet szenteltek a nők, a módszerek azonban szerencsére idővel jelentősen megváltoztak. Az 1930-as években még a marhahúsos pakolást tartották a leghatékonyabb megoldásnak, ami mára azért elég drága mulatság lenne. A korabeli praktikák szerint az ideális húsforma eléréséhez szabásmintát kellett az arcunkról készíteni, ami biztos nagy segítséget jelentett a rózsás arcbőrünkhöz szükséges marhaszelet levágásával küszködő henteseknek. A tökéletes hatás eléréséhez a piacon beszerzett húst aztán minimum két órán keresztül vagy akár egy egész éjjelen át kellett az arcon hagyni. A vállalkozó szellemű nők a pakoláson kívül a megfelelő hidratálás és a kevesebb ránc érdekében vastag krémmel fedték be éjszakánként arcukat - férjük legnagyobb örömére...

Akinek a sok jó tanács ellenére sem múltak el a mitesszerei, annak a mentolos fogkrémet ajánlották végső megoldásként. A pattanások leszárítása mellett a mentol azonban viszkető érzést és gyulladást is eredményezhet, ráadásul a fluoridos fogkrémek további bőrhibák előidézésben is segédkeznek, így ha a kozmetikus helyett inkább az otthoni módszerekre szavazunk, jobban járunk némi aloe verás kencével.

Buja szőkék, fehér fogak

A tökéletes megjelenéshez természetesen vakítóan fehér fogak dukáltak, ami az 1940-es évek hirdetései szerint kizárólag "irium" tartalmú fogkrémmel volt lehetséges. A ragyogó mosolyra vágyó iriumhívők valószínűleg döbbenten hallgatták annak a szakembernek a nyilatkozatát, aki közölte, a reklámokban hallott elnevezés valójában a nátrium-lauril-szulfátot fedi.

A haj köztudottan a fej koronája, így ennek karbantartása sem szorult háttérbe sosem. De míg mostanában a hajpakolásra és a rendszeres hajvágásra esküszünk, anno a gyakori fésülködésre akarták rávenni a nőket, mégpedig nem is akárhogy. Régi korok mesterei szerint az ápolt fejbőr és az egészségesen csillogó haj titka az egymás után százszor végigsimított hajkorona. Véleményünk szerint ez a módszer rém időigényes lehetett, azonkívül minket komolyan érdekelne, hogy annak, aki a 99. mozdulatnál leállt, vajon mi lett a büntetése? És akkor a túlzásba vitt fésülködés hátrányairól még nem is kezdtünk filozofálgatni. A nyolcvanas-kilencvenes évek divathulláma aztán magával hozta a platinaszőkeség őrületét, aminek egyik jeles képviselője nem volt más, mint a popzene nagyasszonya, Madonna. A természetes anyagok rajongói persze sosem voltak oda a hidrogén-peroxidért, így kénytelenek voltak egy sajátos megoldást alkalmazni. Biomódszerük igen egyszerű volt: citromlével tocsogósra áztatott hajjal kiültek a napra, és várták a csodát, ami ha tartós szőkeséget nem is, de kiszáradt és töredezett hajszálakat mindenképp eredményezett.


Párizsban így szépültek az 1950-es években

Mivel itt a nyár és az izzadsággátlók szezonja, nem feledkezhetünk meg az egyik legmókásabb dezodorról sem. A '40-es évek hirdetései szerint az organtinból készült izzadásgátló betét akár öt napon át szárazon tartotta a hónaljat, és fantasztikus összetevőinek köszönhetően a bőr puhasága mellett a testszaggal sem kellett viselőjének megharcolnia. Arról már nem szól a fáma, hogy mennyire volt kényelmes a deobetétek viselete, mindenesetre mi azért nagyon örülünk, hogy a kozmetikumok fejlődése az izzadsággátlók piacát is kiszélesítette.

Ezeket a régi szépségápolási praktikákat olvasva persze mosolyra húzódik az ember szája, de talán emeljük meg közösen a kalapunkat nagyanyáink előtt, akik úgy tudtak a maguk idejében csinosak és ápoltak lenni, hogy sem vízálló szempillaspirál, sem kaviárral vagy algával dúsított krém, sőt még csak volumennövelő sampon sem állt rendelkezésükre.

[forrás