Végül nem bán már az ember semmit,semmit,
csak szeressék!
Jaj! Úgy vágyik valakire,hogy eltűri azt is már,
hogy ne szeressék!
Úgy menekül,kapaszkodik!Csak az kell,hogy legalább
a szíve tessék!
Fél egyedül. Csak karolják!-s már eltűri, hogy a szíve
ne is tessék.
Megszelidül a magánytól, s annyi kell végül már,
hogy meg ne vessék.
Egyedül az éjszakákat?!Ó,nem,inkább eltűri,hogy
meg is vessék.
Egyedül megérni itten betegséget,csapásokat,
ezüstös karácsonyestét?
Egyedül felérni ésszel a múlást,azt,ami van,
és azt,ami lesz még?!
Jaj,nem! Végül nem bán már az ember semmit,semmit,
-azt se,hogy szeressék.
Ó,végül már azért sír csak,hogy valakit szeressen még,
szeressen még.
Legyen aki megengedje:-rágondolva tölthessen el
egy-egy estét.