Adrian Barnett
"Az ateizmus annyira negatív dolog! Csak leromboljátok mások hitét, és nem kínáltok semmit helyette."
Ezt a fajta bírálatot sokszor felhozzák az ateizmussal szemben. És igaz is. Az ateizmus egyszerűen az isten(ek)be vetett hit hiánya. Nem mondja meg, hogyan kell élni, vagy hogy hogyan kell bánni másokkal.
Ugyanez természetesen az istenhitre is igaz. Az, hogy valaki hisz valamely istenben, még nem ad irányt az életének. Az istenhívők ama vallás útmutatásai szerint próbálják élni az életüket, amelyet követnek. Az egyszerű hit éppolyan fogyatékos ebből a szempontból, mint az egyszerű nem-hit.
Az a fontos, hogy a hited, vagy annak hiánya hová vezet el téged, nem pedig az az egyszerű tény, hogy hiszel vagy nem hiszel.
Akkor hát hová, mihez vezet el minket az ateizmus? Érzelmi zsákutcába? Sivár reménytelenséghez? Kétségbeeséshez és megkeseredettséghez? Nem. Valójában mindennek éppen az ellenkezőjéhez.
Azoknak az embereknek, akik nem fogadják el a vallás tanításait, valami más segédeszközre van szükségük ahhoz, hogy boldoguljanak életükben. A humanizmus egyik vagy másik formája gyakori út (ez személyenként más és más lehet, hiszen a humanizmusnak nincs szigorú definíciója).
De a humanizmuson kívül mit kínál még az ateista életstílus? Erre a következőkben megpróbálok néhány választ adni. Ha istenhívő vagy, valószínűleg úgy fogod érezni, hogy az alábbiakban felsorolt tulajdonságok közül sok rád is alkalmazható. Ez rendben is van így - ez csupán azt mutatja, hogy az ateisták végső soron nem annyira különleges emberek.
Olthatatlan tudásszomj, kíváncsiság
Ha elveszítetted a vallásodat, akkor elutasítod azokat az elképzeléseket a teremtésről, a biológiáról, a kozmológiáról és egyebekről, amelyeket a vallásod tanított neked. Természetesen ki akarod deríteni, mi is a helyzet valójában. Ahogy elkezded megismerni a tudományos nézeteket bizonyos dolgokról, kíváncsiságod csak nőttön nő, és egyre többet és többet akarsz tudni. Az ateisták sokszor kerülnek olyan helyzetbe, hogy nyilatkozniuk kell valamilyen elméletről vagy el kell magyarázniuk azt, s ez további ösztönzést ad a tanuláshoz. Én személy szerint úgy vagyok vele, hogy minél többet tudok meg az evolúcióról és a csillagászatról, annál többet akarok még tanulni róluk.
Nincs felesleges bűntudat
Az ateisták is éreznek bűntudatot, ha olyasmit tesznek, amit erkölcsileg helytelennek tartanak. De nem éreznek bűntudatot egy csomó olyan dolog miatt, amelyek miatt az istenhívők jó része viszont érez. Úgy tűnik például, hogy a katolikus egyház elvárja tőled, hogy érezd magad bűnösnek majdnem minden miatt, kezdve azzal, hogy pl. túrod az orrod, egészen addig, hogy megnézed egy ellenkező nemű személy valamely testrészét, ami történetesen nem a szeme. Te határozd meg saját erkölcsi elveidet, s ne hagyd, hogy mások kényszerítsék rád a övéket.
Intellektuális becsületesség
"Ohó! Inkább intellektuális sznobizmus! Azt hiszitek, hogy olyan okosak vagytok, csak mert tagadjátok Istent és okostojások vagytok."
Nem állítom, hogy az istenhívők intellektuálisan nem őszinték, nem becsületesek - vagyis hogy szándékosan igaztalan dolgokat állítanak. Csupán azt akarom mondani, hogy az ateisták bevallják, ha valamit nem tudnak vagy nem értenek, és nagy valószínűséggel elfogadják az uralkodó tudományos nézeteket (noha nem automatikusan).
Ha nem tudok valamit az univerzumról, akkor megmondom, hogy nem tudom, és az adott terület szakértőinek aktuális elméleteire hivatkozom. Nem vagyok mikrobiológus, de megbízom a mikrobiológia szakértőiben. Nem biztos, hogy mindenben igazuk van (a tudósoknál ez ritkaság), de annyi biztos, hogy tudományos bizonyítékok alapján jutottak el következtetéseikhez, nem személyes hitük vagy vallási dogmák alapján.
Ha elhiszek valamit, akkor ezt a mellette szóló bizonyítékok súlya miatt teszem, nem pedig babonából, vágyvezérelt gondolkodásból vagy vallási vezetők állításai alapján.
Az ateistáknak becsületesnek kell lenniük saját magukkal szemben, azt illetően, hogy miért nem hisznek. Máskülönben tényleg csak istentagadó okostojások lesznek.
A csodálat képessége
Sok istenhívőnek igen kifinomult képessége van arra, hogy mély csodálatot és bámulatot érezzen, ha valami különlegeset fedez fel az Isten teremtette világban. Őszi falevelek, szivárvány, virágok, csecsemők, pókhálón csillogó harmatcseppek, naplemente, stb. "Milyen okos és szerető az Isten" - gondolhatják ilyenkor magukban.
Én is hasonló csodálatot érzek, amikor ezeket a dolgokat látom. Nem azért, mert egy istenségre gondolok, aki megteremtette ezeket számomra, hogy bámulhassam őket, hanem azért, mert értem (legalábbis bizonyos mértékig) azokat a folyamatokat, amelyek létrehozták őket. A lemeztektonika, az evolúció, a fénytörés és fényvisszaverődés, a sejtosztódás. Egyesek számára ez csak unalmas, ósdi tudomány. Számomra viszont lenyűgöző. Csodálatot és elragadtatást érzek a természeti világ láttán, és azon, ahogyan működik. Úgy érzem, lekicsinyli mindezt az, aki csupán annyit mond: "Isten csinálta". Ez nem elég. Én tudni akarom, hogyan működik mindez, hogyan növekednek a sejtek, hogyan képződnek a csillagok, hogyan törik meg a fénysugár és mi az az antianyag.
Ha megtudok valamit, attól csak egyre többet és többet akarok tudni. Az igazi válaszok megtalálása sokkal inkább elégedettséggel tölt el, mint az, ha az egészet a több ezer istenség valamelyikének tulajdonítjuk.
A jövő reménysége
Ateistaként úgy gondolom, hogy csak ez az egy életünk van. A lehető legtöbbet kell kihozni belőle, a magunk számára és azok számára, akik majd követni fognak minket. A tudomány és a technika rohamléptekkel halad előre, annak ellenére, hogy a vallás egyre csak hátráltatni próbálja. Ahogyan nő ismereteink köre, úgy lesz a babonának egyre kevesebb és kevesebb tere.
Úgy vélem, képesek vagyunk arra, hogy a világot jobb hellyé tegyük - megszabadíthatjuk a babonáktól, az ismeretlentől való félelemtől, az irracionális szorongásoktól és a káros dogmáktól.
Nem jó dolog arra várni, hogy majd Isten rendbe hozza a dolgokat, megoldja a problémákat. Ez a feladat teljes egészében ránk vár. Nem hiszem, hogy a vallás valaha is teljesen ki fog halni, de úgy vélem, hogy a világ jobb lesz nélküle.
Felelősség
Az ateisták teljes mértékben felelősek saját tetteikért és életükért. Elfogadom tetteim következményeit.
Az ateisták azért teszik ezt vagy azt, mert helyesnek érzik az adott cselekedetet, nem pedig azért, mert abban reménykednek, hogy a mennyországba jutnak, vagy mert félnek a pokolra jutástól, avagy mert úgy gondolják, hogy Isten akaratát teljesítik. Amit tesznek, annak tudatában teszik, hogy felelősséggel tartoznak saját lelkiismeretüknek, családjuknak, barátaiknak és a társadalomnak.
Valamely istent, démont vagy gonosz szellemet hibáztatni azért, amit mi tettünk - ez a személyes felelősség feladását, elhárítását jelenti. Az, hogy "az Ördög tétette ezt meg velem", nem jó kifogás (hacsak nem vagy elmebeteg).
És még valamit ad az ateizmus:
Azt a tudást, hogy nekem van igazam, és te tévedsz. [Bocsánat, nem tudtam ellenállni 8-) ]
Fordította: Szilágyi András
Copyright Š Adrian Barnett 1997 (eredeti dokumentum)
Az alexandriai iskola nagy görög matematikusa és csillagásza. Alexandriában és a kisázsiai Pergában tanított.
