- bevezető tanulmány
Amint
elmefilozófiáról beszélünk, indirekt módon, máris elkötelezzük magunkat
az elmefilozófia egyik ága, történetesen a szubsztancia-dualizmus
mellett, jóllehet az elmefilozófia egyik súlyos és vitatott kérdése,
hogy egyáltalán, "önálló dologként" létezik-e az elme, vagy, a fizikai
aggyal szemben, ez csak emberi fogalom....?
A reifikáció, a "dologként kezelés" tehát, ebben a kérdésben egy olyan
filozófiai veszély és elköteleződés, amit, a szubsztancia-dualizmusról
szóló tanulmányban fogunk mélyebben elemezni...
Az elmefilozófia által feltett legfontosabb kérdések a következők:
1. Mik azok a mentális állapotok? A fizikai agy állapotai, vagy egy nem-fizikai entitás (létező), a lélek állapotai?
2. Mi a tudat és mi a tudatosság? Hogyan lehetséges az, hogy a mentális
állapotok az elmén kívüli állapotokról szólnak, és azokat
reprezentálják?
A mentális állapotokat a következő módon oszthatjuk fel:
1. Észleletek (percepciók) - látás, szaglás, hallás, tapintás, ízlelés.
2. Érzetek - éhség, szomjúság, fájdalom, gyönyör stb.
3. Érzelmek (affektusok, emóciók) - harag, öröm, szeretet, bánat stb.
4. Gondolatok - hitek, vágyak, szándékok, döntések.
A mentális állapotok fontosabb sajátosságai:
1. Bizonyos mentális állapotokat a világ állapotai okoznak.
PÉLDÁK:
a.) a fájdalom állapotát, a lábujjamra zuhanó kalapács okozza.
b.) az öröm állapotát kedvesem viszontlátása okozza.
c.) abbéli hitemet, hogy vanília fagylalt van előttem, az asztalomon lévő vanília fagylalt kelyhe okozza. Stb.
Dualizmus
Amikor
az elmefilozófiában dualizmusról beszélünk, nem kevesebbről beszélünk,
mint arról, hogy van-e az embernek, a testtől különálló lelke, vagy
nincs. A vallások is sok tekintetben érintik ezt a témakört.
A dualizmus, kettősséget jelent, és az elmefilozófiában kétféle dualizmusról eshet szó:
1. Szubsztancia-dualizmusról és
2. Tulajdonság-dualizmusról
A.) SZUBSZTANCIA-DUALIZMUS
A szubsztancia, latin eredetű szó, és jelentése: sűrítmény, lényeg.
A szubsztancia dualizmus alapvető tétele a következő: Az elme/lélek a
testtől függetlenül létező, és attól teljesen eltérő dolog.
A filozófiában nem különböztetjük meg a lelket az elmétől, hanem
mindkettő ugyanazt jelöli. Azt, az amúgy nagyon is kérdéses "nem-anyagi
entitást" (létezőt), amely (ha egyáltalán létezik) magában hordoz
minden mentális formát és történést. (Gondolatokat, érzeteket,
érzelmeket és észleleteket. - Lásd az előző tanulmányt.) A
szubsztancia-dualizmus tehát azt állítja, hogy az ember lényege kettős:
van egy testi (fizikai) és egy lelki (mentális) lényege, és ez a kettő,
egymástól teljesen eltérő dolog.
(Azonnal észrevesszük, hogy itt nem kevesebb forog kockán, mint az,
hogy az ember, halála után életben marad-e; vagy: lesz-e feltámadása;
vagy: átléphet-e egy másik (emberi, állati stb.) testbe.)
A szubsztancia-dualizmus szerint, az elme/lélek:
- nem fizikai tárgy (nincsenek atomjai).
- nem térben helyezkedik el (nem tölt ki teret).
- nincs tömege, és fizikai tulajdonságai.
- empirikusan nem észlelhető (nem lehet látni, megérinteni stb.)
Az elme/lélek egyik sem, de mégis dolog, lényeg, létező, vagyis szubsztancia, akár csak a test.
Most nézzünk egy példát, hogy hogyan gondolkodik egy szubsztancia-dualista:
László egy szafarin kiszáll az autójából, és sétára indul. Egyszer csak
szembetalálja magát egy oroszlánnal. Megijed, sarkon fordul, és rohanni
kezd vissza a kocsihoz. Odaér, beszáll, becsukja az ajtót maga mögött,
és elhajt nagy sietve.
A szubsztancia-dualista a következőképpen jellemezné az eseménysort:
1. az oroszlánról érkező fényhullámok László retinájának ütköznek és egy bizonyos módon ingerlik azt.
2. László agya érzékszervi információt von ki a retinán jelentkező
aktivációs mintázatból és ezt László nem-fizikai természetű
elméjéhez/lelkébe küldi.
3. László elméje/lelke értelmezi az agyától kapott érzékszervi információt és felismeri, hogy oroszlán van a közelben (előtte).
4. László elméje úgy dönt, hogy a legokosabb dolog gyorsan visszafutni az autóhoz.
5. Elméje üzenetet küld az agyba - ROHANJ!!
6. László agya releváns jeleket küld a lábizmaihoz.
7. László visszafut a kocsihoz és elhajt vele.
Röviden: a szubsztancia-dualista úgy véli, hogy az agy (test) és az
elme (lélek) interakcióban állnak egymással, vagyis kölcsönösen és
egyidőben hatnak egymásra. Az agytól az elméhez érzékszervi információ
áramlik, majd az elmétől az agyhoz a döntés eredménye a végrehajtandó
cselekvésről. Természetesen nem csak a cselekvéssel kapcsolatosan,
hanem mindennel összefüggésben és minden vonatkozásban (észleletek,
érzetek, érzelmek és gondolatok) fennáll ez a folytonos kölcsönviszony
a test és a lélek (agy és az elme) között.
Az alábbiakban nézzük, milyen érvek szólnak a szubsztancia-dualizmus mellett és ellen.
Érvek a szubsztancia-dualizmus mellett
1. A szubsztancia-dualizmus képviselői szerint, az első érv a
lélek önálló, testtől független létezésére, hogy, az ember képes
értelmesen gondolkodni, ugyanakkor, tapasztalataink szerint az anyag
nem képes erre. Emeljük ki a gondolkodás három aspektusát, a (a)
kommunikációt, a (b) következtető képességet és az (c) akaratot.
a.) kommunikáció és
b.) következtetési képesség
Az ember képes értelmesen és összefüggő rendszerben kommunikálni;
nyelvet használni. Ez - a szubsztancia dualizmus szerint - távol áll az
anyag, az atomok képességétől. Az érvet először Descartes fogalmazza
meg az Értekezés a módszerről c. művének ötödik fejezetében, de mára
sokat gyöngült az érv ereje. A computerek világában, a programnyelvek
dinamikusan fejlődnek, melyből talán arra következtethetünk, hogy az
anyag mégiscsak képes következtetéseket levonni és kommunikálni.
Ugyanakkor nem mellékes, hogy a computerek kommunikációs és
következtetési "képességei" pont annyira korlátozottak, mint amilyen
mértékben az emberi értelem a programozás révén határt szabott nekik,
ezért erősen kérdéses, hogy az anyag valóban gondolkodik-e. A könnyebb
megértés kedvéért nézzünk egy egyszerű példát. Képzeljük el, hogy a
világ két legintelligensebb computerét egymásra csatlakoztatják, és
nagyon-nagyon sok információt táplálnak beléjük. A két gép között
megindul az információáramlás, és a kommunikáció. "Beszélgetnek"
egymással, következtetéseket vonnak le; sakkoznak, matematikai
feladványokat fejtenek meg, sőt újakat találnak ki, egymással
versengve. Vajon valóban gondolkodnak? Nos, a vélemények megoszlanak,
de a szubsztancia-dualizmus szerint nem, hiszen egyik gép sem mondaná
soha azt, hogy: "figyelj pajtás, most már hagyjuk abba ezt az egészet,
mert unalmas és semmi értelme az egésznek". Sőt, ha kitörne az
atomháború, és az egész bolygó elpusztulna, és - tegyük fel, hogy egy
szerencsés véletlen folytán - csak az a szoba maradna meg, amiben ez a
két computer kommunikálna egymással, nos, a két gép semmit sem
érzékelne abból, hogy körülöttük megszűnt a világ. Sőt mi több, ha egy
örökkévalóságon át sakkoznának egymással és folytatnák egymással a
kommunikációt sosem tűnne fel nekik, hogy vég nélkül cselekszenek olyan
formán, ahogy beprogramozták őket, s nem érzékelnének se teret, se
időt. Stb. Descartes érve tehát, még ma is erős, hiszen nagyon is
kérdéses, hogy a computerek tényleg gondolkodnak, és kommunikálnak-e,
vagy csupán, egy nagyon komplex fizikai törvény-együttest szolgálnak,
amit egy emberi programnyelv teremtett számukra.
c.) akarat
Az eddigiek, az akarat vonatkozásában ugyanúgy elmondhatók. Mert tény,
hogy az ember akarattal rendelkezik és célokat tűz maga elé, és
szándékokat valósít meg, de nagyon is kérdéses, hogy az anyag (az
értelmetlen atomok halmaza), hogyan volna képes ilyesmire.
2. A szubsztancia-dualizmus képviselői szerint, a második érv a
lélek önálló, testtől független létezésére, hogy, az ember öntudatos.
Az ember nem csak célokat tűz maga elé, következtet és kommunikál, de
saját magáról való tudással is bír. Képes felfogni (1) önmaga
létezését, (2) annak milyenségét, (3) mentális részei (pl.
racionalitása, érzelmei, akarata stb.) összefüggéseit, és képes (4)
önmagára tudatosan reflektálni. Ezek óriási többletet nyújtanak számára
a computerekkel szemben, és ez a tényállás erős érvet ad a
szubsztancia-dualizmus kezébe.
3. A szubsztancia-dualizmus képviselői szerint, a harmadik érv
a lélek önálló, testtől független létezésére, hogy, úgy tűnik, a
mentális történések minden típusa alatt és idején, nem egy, hanem
kettő, éspedig két, egymástól nagyon különböző dolog történik. Nézzünk
egy példát. Ha ránézek a kék ibolyára, akkor egyszerre és ugyanabban az
időben: felötlik bennem a kékség képe + az agyam idegsejtjei
kisüléseket végeznek és egy bizonyos konfigurációt vesznek fel. Sok
agykutató úgy gondolja, hogy a kékség képzetét éppen ezek miatt a
kisülések miatt látom, de, még ha így is van, akkor sem mehetünk el
amellett, hogy észrevegyük: a komplex és sokrétű anyagi képződmény (az
idegsejtek bizonyos komplex konfigurációja) nem egyenlő azzal az
egyszerű és egynemű mentális képpel, amit a kék szín képzetének hívunk,
ami ugyanazon idő alatt jelenik meg a tudatomban, mialatt idegsejtjeim
tüzelnek az agyamban. Ám ha nincs lélek/elme, hanem csak anyag/test/agy
van, akkor felmerül a kérdés, hogy hol van a kékség képzete? A szubsztancia-dualizmus erre a kérdésre így válaszol: az elmében/lélekben, mely nem egyenlő a fizikai aggyal.
4. A szubsztancia-dualizmus negyedik érve
meglehetősen gazdag metafizikai képzelőerőt igényel, mégis érdemes
megvizsgálnunk. Az érv, akárcsak az eddigiek, a
megkülönböztethetetlenek azonosságának leibnizi elvén alapul: ha X és Y
azonosak, akkor pontosan ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkeznek.
Ezért ha az elmének vannak olyan tulajdonságai, amilyenekkel testek nem
rendelkezhetnek, akkor az elme/lélek a testtől különböző valami. A
negyedik érvet a "kételyen és a létezésen alapuló érvnek" hívhatjuk, és
erősen támaszkodik Descartes, Elmélkedések az első filozófiáról c. műve
argumentumaira. Röviden a következőről szól.
1. Kételkedhetem abban, hogy van testem.
2. Nem kételkedhetem abban, hogy létezem.
Konklúzió: én, nem test vagyok (lényegem nem testi, hanem szellemi).
Egy kicsit részletesebben:
Descartes felteszi azt, ami a Mátrix c. film alapja, csak egy kicsit
másképp. Azt mondja, mi van akkor, ha van egy gonosz démon (Isten?) aki
a világ teremtője, aki megteremti a tudatos lényeket, de becsapja őket
abban a tekintetben, hogy azt szimulálja számukra, hogy egy fizikai
világban élnek? Vagyis értelmes elméket teremt, akik nem térben és
időben léteznek, hanem egy totálisan más szférában, és utána ez a démon
(Isten?) olyan képeket/képzeteket vetít beléjük, hogy elhiggyék,
fizikai világ veszi őket körül. Azt mondja Descartes, hogy közvetlenül,
mindnyájan csak saját képzeteinkkel (mentális valóságunkkal és
történéseinkkel) vagyunk kapcsolatban (gondoljuk meg: ha megnyomjuk az
egyik szemünket, akkor a látott kép elmosódik, arrébb csúszik stb.
pedig nyilvánvaló, hogy a tárgy amire ránézünk nem változik), ezért
lehetséges, hogy amit elménk lát, annak nem felel meg más a
"külvilágban", csak illúzió, és ezt az illúziót egy felsőbb
intelligencia kelti bennünk. Ez a gondolat, még ha számunkra nem is túl
valószínű, de lehetséges
(és éppen ebben van az érv ereje!). Egészen pontosan szólva tehát: nem
tudjuk 100%-os bizonyossággal kizárni, hogy mindez nincs így! Az
viszont teljességgel lehetetlen - mondja Descartes - hogy én, aki
gondolkodom, ne legyek semmi/senki, és innen a híres mondás:
"gondolkodom, tehát vagyok". Ha viszont igaza van Descartes-nak abban,
hogy lényegem, szubsztanciám nem vonható kétségbe, de testem létezése
nagyon is kétségbe vonható, és igaza van Leibniz-nek abban, hogy X és Y
akkor és csakis akkor azonosak egymással, ha minden tulajdonságuk
azonos, akkor - mondja a szubsztancia-dualizmus - a lélek és a test nem
egyenlő egymással!
Érvek a szubsztancia-dualizmus ellen
1. Hogyan lehetséges az, hogy ennyire gyökeresen eltérő szubsztanciák (test/lélek) között kölcsönhatás legyen?
Megjegyzés: Az érv erős, de nem végzetes, mert pl. radikálisan eltérő
természetű fizikai jelenségek között is lehetséges kölcsönhatás. Pl. a
napfény felmelegíti a pohár vizet, vagy visszaverődik az ablaküvegről.
2. A szubsztancia-dualizmus hiányos magyarázó ereje, már komolyabb
problémát okoz a szubsztancia-dualizmusnak. Mert: pl. hogyan okoznak
világbeli tényállások mentális állapotokat? Hogyan okoz egy mentális
állapot egy másikat? Hogyan lehetséges az, hogy ezek a feltételezett
kauzális viszonyok igazodnak a racionalitás mércéihez? Léleknek milyen
jellegzetessége teszi lehetővé a tudat(osság)ot? Hogyan magyarázzuk a
tudatos és a nem-tudatos mentális állapotok közötti különbséget (ha az
utóbbiakat elfogadjuk)? Ezekre a kérdésekre nincs válasz.
3. A szubsztancia-dualizmus szerint a következtetés tisztán elmebeli
folyamat. Akkor viszont hogyan magyarázzuk azt, hogy agysérülések a
következtetési képesség károsodásához vezethetnek? Megjegyzés: Az érv
erős, de nem végzetes, hiszen a szubsztancia-dualizmus válaszolhat erre
úgy, ahogy az ókorban Platón, vagy Plótinos tette, hogy ti. "úgy kell
elképzelnünk a test és a lélek kölcsönhatását, mint a magot a földben.
A föld jelképezi az agyat és a mag a lelket/elmét. A kettő, jelenleg
(amíg a lélek "a testbe van zárva"), elválaszthatatlan egymástól, és
egyik a másikra hat, s ha az egyik sérül, akkor a másik is sérül. Mint
ahogy a mag is elhal, vagy károsodik, ha a föld károsodik, vagy
szennyeződik körülötte.
4. Ha a léleknek nincs kiterjedése, és nem anyag, akkor mégis hol van?
Ha nincs kiterjedése, akkor az én lelkem, nem lehet énbennem, nem lehet
az én agyamban, az én testemben stb. De akkor az én lelkem, hogy
kapcsolódik énhozzám, és hogy lehetséges az, hogy az én testemhez, és
nem a szomszédom testéhez kapcsolódik?
Megjegyzés:
ez az érv felettébb kínos a szubsztancia-dualizmus számára, mert ezen a
ponton tovább kell lépjen a feltételezések sorában. Már nem csak azt
kell feltételezze, hogy van valami, ami érzékszervileg nem
tapasztalható, hanem azt is, hogy: a.) a világmindenség olyan, hogy van
mentális/spirituális szférája/vetülete is; b.) létezik egy
transzcendens lény, Isten, aki nem anyagi minőségű, végtelen és
spirituális lény, aki a lelkeket "valahogy", abban a más dimenzióban,
amiben létezik, magában "hordja". A szubsztancia-dualista, ha kitart
álláspontja mellett vagy a.) vagy b.) álláspont mellett el kell
kötelezze magát. Ugyanakkor gondolhatjuk azt is, hogy ez, nem gyöngíti
a szubsztancia-dualizmust, hanem mindaz amiről eddig szó volt, egyben
egy istenérv is, a tudatból vett istenérv. Mert a mentális
jelenségek nem csak arra mutatnak rá, hogy a gondolkodás (és az
érzelmek, az akarat, meg a percepció stb.) nem anyagi dolgok, hanem
arra is, hogy ezeknek a spirituális jelenségeknek és történéseknek,
elégséges adekvát okuk kell legyen, s ez az ok Isten, vagy valami
olyasmi. Mindazonáltal, más oldalról is közelíthetünk a kérdéshez.
Vannak erős ateista érvek, amelyek a mellett érvelnek, hogy nincs
Isten. Ilyenek például, hogy töménytelen mennyiségű ártatlan (vagy
legalábbis annak tűnő) szenvedés van a világon, és az is, hogy Istenben
sokan nem hisznek. Ha volna Isten - mondja az ateista érv - akkor
bizonyára Ő a legfontosabb lényeg a létezők sorában, s e lényeg,
bizonyára azt akarná, hogy minden értelmes lény, legalább azzal a
minimális tudással rendelkezzék felőle, hogy létezik. Ez sokféleképpen
megvalósulhatna, de nyílván a legegyszerűbb módja az volna ennek, ha
volna róla empirikus tapasztalásunk, vagy, ha nem is közvetlenül róla,
de valamiről, ami minden kétséget kizáróan és minden értelmes lénynek
az Isten létezését bizonyítaná, de ilyen biztos alaptudás nincs a
kezünkben. Ezek az érvek erősek, de mégsem végzetesek a
szubsztancia-dualizmus számára, mert ha szigorúan vizsgáljuk az ateista
érvek bizonyítóerejét (azt, hogy pontosan mit és mennyit bizonyítanak),
akkor kiderül, hogy ezek az érvek (ha egyáltalán megállják a helyüket;
de ennek kifejtése most meghaladja e tanulmány kereteit) csak egy
erkölcsileg jóságos Isten létezését teszik valószínűtlenné, de egy
erkölcsileg közömbös Isten létét nem. (Hiszen gondoljuk meg: egy
erkölcsileg közömbös Istennek nem célja és nem "kötelessége", hogy
nekünk bármilyen biztos tudást adjon az Ő létezése felől, és a
szenvedéssel sem fog foglalkozni, mivel amorális. Ez persze más
kérdéseket vet fel, de most nem tágítjuk tovább ezt a kört, mert már
így is nagyon messzire tértünk az eredeti témától.)
B.) TULAJDONSÁG-DUALIZMUS
A szubsztancia: lényeg, sűrítmény; a tulajdonság pedig, egy
szubsztanciának egy bizonyos jellege. Egy egészen naiv példával élve: A
szubsztancia olyasmi, amiről el tudjuk képzelni, hogy a világegyetemben
ne legyen más, mint csak az az egy valami. Tegyük fel, hogy József 60
kg. súlyú férfiú. Ez esetben el tudjuk képzelni, hogy az egész
világegyetem ne álljon másból, mint Józsefből. Nem tudjuk viszont
elképzelni, hogy a világegyetem ne álljon másból, mint abból, hogy "60
kg. súlyú". Kell valami, ami ilyen súlyú ahhoz, hogy a "60 kg súlyú"-t
is a világegyetem részének tekinthessük. József tehát szubsztancia; a
"60 kg. súlyú", pedig tulajdonság.
Tulajdonság-dualizmus azt állítja, hogy a mentális állapotok az agy
nem-fizikai tulajdonságai. Vagyis hogy az agynak számos fizikai
tulajdonsága mellett (súlya, színe, vérellátása stb.) nem-fizikai
tulajdonságai is vannak, és ilyen a (1) tudatosság, a (2) fájdalom
állapotában levés, az (3) a hit, hogy hétfő van, az (4) a vágy, hogy
minél előbb péntek legyen stb.
A tulajdonság-dualizmus egyik legfontosabb változata az epifenomenális
tulajdonság-dualizmus (a rövidség kedvéért 'epifenomenalizmus').
Eszerint az agy fizikai tulajdonságai okoznak nem-fizikai
tulajdonságokat az agyban, a nem-fizikai tulajdonságok azonban nem
okoznak fizikai tulajdonságokat. Történetünkben pl. a László agyának
aktiválása két dolgot okoz: azt a gondolatot (nem-fizikai), hogy
OROSZLÁN!, és az elfutás tevékenységét. Maga a gondolat azonban nem
okoz semmit, hanem tétlen, tehetetlen. Ami okoz valamit az az agy
állapota.
Ellenvetések az epifenomenalizmussal szemben
1. Az agy fizikai állapotai hogyan okozhatnak nem-fizikai állapotokat?
2. A fiziológia magyarázó teljessége ugyan nem okoz gondot az
epifenomenalista számára, de ezért nagy árat kell fizessen, ui. fel
kell adja azt, hogy
- egyes mentális állapotok cselekvéseket okoznak
- egyes mentális állapotok más mentális állapotokat okoznak (Azt
gondolnánk, hogy László OROSZLÁN gondolata félelmet okozott benne;
ehelyett azonban azt kell mondanunk, hogy a félelmét egy további
fiziológiai állapot okozta, mely egyben a cselekvését is kiváltotta.)
3. A tulajdonság-dualizmus magyarázó gyengesége. Az epifenomenalizmus sem magyarázza, csupán adottnak veszi, hogy
- az agy fizikai állapotai nem-fizikai állapotokat képesek okozni
- a mentális állapotok tudatosak lehetnek
- a mentális állapotok szólhatnak a világról
A dualizmus értékelése:
Véleményem szerint az epifenomenalizmus teljesen elfogadhatatlan, a második ellene szóló érv miatt.
A szubsztancia-dualizmus valóban óriási nehézségekkel küzd, ez a 3. de
főleg a 4. ellene szóló érvben mutatkozik meg, de szerintem, a mellette
szóló érvek erősebbek.
A kommunikáció, az akarat, a következtetési képesség, és az öntudat,
véleményem szerint meghaladják az anyag képességeit. Nekem furcsának
tűnik az az elképzelés, hogy, ha az élettelen anyagot, ha sokáig
kitesszük a véletlen változásainak, akkor, egyszer csak önmagára ébred,
érez, gondolkodik, reflektál önmagára és a külvilágra. Nem tudom nem
észre venni azt sem, hogy az érzékelésnél két különböző dolog történik
egyszerre (neuronok tüzelése és a képzetek (pl. a kékség) felbukkanása
"valahol") Nem tudom tagadni, hogy ez a kettő, kettő és nem egy. És azt
sem, hogy "az a sok" (agyvelő, vér, idegek, atomok, molekulák stb.)
"azt az egyet" (pl. a kékséget) létrehozva "valami egészen más", mint
amit létrehoz.
És a szubsztancia-dualizmus mellett szóló negyedik érvet is erősnek
érzem. De ez az én véleményem, az olvasó véleményét és következtetését
őrá bízom.