A 21. századra Moszkva az ellentmondások városává érett. A szocialista világbirodalom egykori ékkövében, ahol ma is sorok kígyóznak Lenin mauzóleuma előtt, tombol a piacgazdaság. Az újgazdagok igényeinek kielégítésére luxusmárkák tucatjai nyitottak üzletet a fővárosban; a városi hatóság ajtói előtt világhírű építészirodák állnak sorba, hogy bemutathassák terveiket; az ingatlancégek kíméletlenül dózerolnak le unikális építészeti emlékeket, hogy helyükre lakóháztornyokat és bevásárlóközpontokat húzhassanak fel.

A moszkvai városkép totális átalakulása jórészt Jurij Luzskov érdeme: a 72 éves politikus 1992 óta irányítja a várost. Miután elődje képtelennek bizonyult megoldani Moszkva financiális problémáit, Luzskov gatyába rázta a költségvetést és az üzleti világ számára is vonzóvá varázsolta a fővárost, sőt, popularista intézkedéseivel (például ingyenes tömegközlekedés a nyugdíjasoknak) a polgárok rokonszenvét is megszerezte. Épp úgy, mint Vlagyimir Putyin elnök, akivel személyesen is jó viszonyt ápol.

Ám pontosan az autokrata allűrök és a monumentális utáni vágyakozás az, ami Luzskov bírálóit piszkálja. A polgármester „házi szobrásza”, a grúz származású Zurab Cereteli munkáiban mára fuldoklik a város, habár művészi kvalitásaik erősen kétségesek. Cereteli 1997-ben átadott Nagy Péter-emlékműve például a maga 96 méterével a hatodik legmagasabb emlékmű a világon, ám szájbarágós szimbolikája és otromba megformálása a legrosszabbak közé száműzi. Nem csoda, hogy mikor híre kelt: a grúz polihisztor akarja elkészíteni Jelcin elnök emlékszobrát, Moszkva első magánmúzeuma, az ART4.ru két hét alatt hétszázezer forintnyi összeget gyűjtött össze arra a nemes célra, hogy Cereteli munkáit örökre száműzzék a fővárosból. Mondani sem kell: sikertelenül.

A polgármester barátsága értékes kapcsolati tőkéhez segítette Ceretelit: nemrég megmintázhatta Putyin elnököt kétszeres életnagyságban és dzsúdóruhában; a Kreml azonban, dicséretes önkritikával, arra kérte a művészt, hogy legfeljebb a saját udvarában állítsa ki a szobrot. Viszont a kormányzat aktív közreműködésével Moszkva a sztálini időket idéző építési lázban izzik; a különbség csak az, hogy most a legtrendibb sztárépítészeket vetik be az architektúra frontján. Az egykor a sztálinbarokk felhőkarcolók tornyocskái uralta sziluettet ma csillogó üvegcsodák zsúfolják.

 

Oroszország legismertebb építészirodája manapság a londoni Foster and Partners. A brit építészlovag nemcsak Szentpétervárott, Szibériában és persze a fővárosban is kitesz magáért. Az általa tervezett City Tower-t 2006-ban még Európa legmagasabb épületének ígérték. Bár az 520 ezer négyzetméteres, akár huszonötezer embert is befogadni képes felhőkarcolót már elkezdték építeni, a dicső címről lemondhat: azóta ugyanis egy még magasabb torony tervei is napvilágot láttak, és hol másutt, mint Szentpéterváron.

Ezt már sem Foster, sem Moszkva nem hagyhatta annyiban: a nemrég megszellőztetett Crystal Island a világ legnagyobb épülete lesz, ha elkészül, a Moszkva folyó mellett. Az óriás sátor, amelynek két és fél millió négyzetméterén egész városnyi lakóház és intézmény kap helyet, Foster kazahsztáni építményéhez hasonlít majd, és az előzetes tervek szerint 2,7 milliárd euróba, közel hétszázmilliárd forintba kerülhet. A brit iroda még két jelentős moszkvai projektet koordinál: a Puskin Múzeumnak és környékének rehabilitációját, és a tizenegy épületből álló Zariadje-városrészt a lebontott Rosszija Hotel helyén. Amíg azonban magasházaikra a vegytiszta hi-tech jellemző, addig a történelmi környezetben álló Zariadje látványterveit a posztmodern diszkrét bája lengi be, egy nyolcvanas évekbeli nyugatnémet kisvárost idézve.



Fosterhez hasonlóan a skót RMJM sem kockáztat: amellett, hogy ők tervezik a Gazprom fent hivatkozott megatornyát Péterváron, az örök rivális Moszkvában is dolgoznak. A 46 emeletes City Palace Tower-nek a múlt héten mutatták be a részletes terveit. A 2011-re elkészülő, spirálisan összecsavarodó síkok alkotta épületről még egy könyvet is kiadott a műhely, pedig a 47 milliárd forintra kalibrált építkezés meg sem kezdődött.

Természetesen Zaha Hadid sem maradhat ki a moszkvai építési lázból: ő az Expocenter terveit készítette. A Nemzetközi Üzletközpont közelébe tervezett épületegyüttes két kecses toronyból és egy masszív, vízszintesen elnyúló részből áll. Az ikertornyokban magánlakások és hotel, míg a talajjal párhuzamosan „lebegő” épületrészben kiállító- és előadótermek kapnak helyet. A tipikusnak nem, inkább sorozatgyártottnak nevezhető plánumok extravaganciája fel sem ér a többi különleges épületegyütteshez. Európa legnagyobb fedett sípályáján nyolcszáz ember szórakozhat és sportolhat majd egyszerre. A Moszkva külvárosában épülő Galaxy Building tervei pedig egyenesen a hetvenes évek scifijeit idézik; a lepény alakú, hatalmas bevásárló-, szórakoztató- és irodaközpont (egy útkereszteződés felett) több mint ötvenmilliárd forintba kerül majd.

A teljes gőzzel folyó megaberuházások azt mutatják: a Moszkva és Szentpétervár közti évszázados csatát a mai főváros nyeri. De hogy a benzingőzben és idegengyűlöletben egyszerre fuldokló orosz fővárosból, ahonnan a tehetős réteg egyelőre inkább elvándorol, egyszer valóban globális gazdasági és kulturális központ lesz-e, csak a jövő döntheti el.