- Kis barátom, hallani akarom még a nevetésedet...
De ő azt mondta:
- Ma éjszaka éppen egy éve. Ma éjjel a csillagom pontosan a fölött a hely fölött lesz, ahol egy esztendeje földre hullottam...
- Kedves kis barátom, ugye, ez az egész csak rossz álom, ez a kígyóhistória, ez a találkozó, ez a csillagmese...
Erre a kérdésre azonban nem válaszolt. Azt mondta:
- Ami fontos, azt nem lehet látni...
- Persze...
- A virágokkal is így van. Ha szeretsz egy virágot, valahol egy csillagon, jólesik éjszaka fölnézned az égre. Minden csillagon van egy virág.
- Persze...
- És a vízzel is így van. Amit innom adtál, olyan volt, mint a muzsika, a csiga meg a kötél miatt... Emlékszel?... Nagyon jó volt.
- Persze...
- Éjszaka majd fölnézel a csillagokra. Az enyém sokkal kisebb, semhogy megmutathatnám, hol van. De jobb is így. Számodra az én csillagom egy lesz valamerre a többi csillag közt. Így aztán minden csillagot szívesen nézel majd... Mind a barátod lesz. Azonfölül egy ajándékot is adok neked.
Megint nevetett.
- Ó, kedves kis barátom, hogy szeretem hallani a nevetésedet!
- Éppen ez lesz az ajándékom... olyasforma, mint a víz...
- Mit akarsz ezzel mondani?
- Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak...
- Hogyhogy?
- Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak!
És megint nevetett.
- S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel. És szívesen fogsz együtt nevetni velem. És néha kinyitod majd az ablakodat, csak úgy, kedvtelésből... És a barátaid nagyot néznek majd, ha látják, hogy nevetsz, amikor fölnézel az égre. Te meg majd azt mondod nekik: "Igen, engem a csillagok mindig megnevettetnek!" Erre azt hiszik majd, hogy meghibbantál. Szép kis tréfa lesz...
És nevetett újra.
- Mintha a csillagok helyett egy csomó kacagni tudó csengettyűt kaptál volna tőlem...
És újból nevetett. De aztán elkomolyodott.
- Ma éjszaka... tudod... ne gyere el.
- Nem hagylak magadra.
- Olyan leszek majd, mintha valami bajom volna... egy kicsit olyan, mintha meghalnék. Úgy bizony. Ne gyere el, semmi szükség rá, hogy végignézd... Nem éri meg...
- Nem hagylak magadra.
Ő szemlátomást gondterhelt volt.
- Azért mondom... a kígyó miatt. Nehogy esetleg téged is megmarjon... A kígyók komiszak. Puszta kedvtelésből is marnak...
- Nem hagylak magadra.
De valami megnyugtatta.
- Igaz, második marásra már nem marad mérgük...
Azon az éjszakán észre sem vettem, mikor kelt útra. Nesztelenül megszökött. Mikor végre utolértem, elszántan, gyors léptekkel menetelt. Csak ennyit mondott:
- Ó, hát itt vagy...
És kézen fogott. De még mindig bántotta valami.
- Nem jól tetted. Fájni fog neked. Olyan lesz, mintha meghaltam volna, pedig nem is igaz...
Én csak hallgattam.
- Ugye, érted? Nagyon messze van. Nem vihetem magammal ezt a testet. Túl nehéz.
Hallgattam.
-Olyan lesz, mint egy levetett, régi kéreg. Mért volna szomorú egy levetett kéreg?...
Hallgattam.
Egy kicsit elbátortalanodott. De aztán újra összeszedte magát.
- Tudod, milyen jó lesz? Én is nézem majd a csillagokat. Minden egyes csillag kút lesz, rozsdás csigával. És mind innom ad majd.
Hallgattam.
- Olyan mulatságos lesz! Neked ötszázmillió csengettyűd lesz, nekem ötszázmillió forrásom...
És most már ő is elhallgatott, mert sírt...
- Helyben vagyunk. Most hadd menjek pár lépést egyedül.
De leült, mert fél.
Aztán azt mondta:
- Tudod... a virágom... felelős vagyok érte. Hiszen olyan gyönge! És olyan gyanútlan. Egyebe sincs, mint négy semmi kis tövise, hogy a világtól védekezzék...
Leültem én is, mert nem bírtam tovább állva maradni.
- Hát igen - mondta. - Ennyi az egész.
Egy kicsit még tétovázott, aztán fölállt. Lépett egyet. Én moccanni se bírtam.

Csak ennyi volt: egy sárga villanás a bokájánál. Egy pillanatig mozdulatlanul állt. Nem kiáltott. Szelíden dőlt el, ahogyan a fák. Még csak zajt sem keltett, a homok miatt.