Egymással szemben állunk,
Nemlét folyam választ el bennünket,
A hangotokat sem hallom,
S a tehetetlenség fogja le kezünket,
Nem látok hidat, sem csónakot sem révészt,
A rég és közelmúlt idéződik fel,
Beszéltek hozzám kedves szomorúan,
De szavaitok a távolság csend füzérre fűzi fel,
Csendben mormolom imáimat,
S olykor kicsordulnak könnyeim,
Tudom, letörölnétek, ha tehetnétek,
Hogy ne kínozzanak emlékeim,
S az út végén majd találkozunk,
Leszünk mindannyian egy oldalon,
Szavak nélkül is értjük már egymást,
S akkor elmúlik minden fájdalom.
(Tim)
