Macska száguld a felhő szélén

Fényes szempár kiséri útját

Állok a földön, nézem az eget

Vágyom rá, hogy távol legyek

R1. Nézd, hogy lóg le a lábam a felhődről,

Nézd, hogy lóg le a lábam a felhődről! 2.

Nadrágja sárga,ő a fal mellett áll

Korom borítja űrhajóját

Fekete tokból vitorlát bontva

Vágyom rá, hogy távol legyek

Haaaaaaaaaaaaaa
Lefekszem a hóba melléd
Nyakamba összeér a víz
Szilvamag kékül, Márta vár, tavaly is
Magas volt a hó
Napvégi úton
Csak a te autód megy el
A fák között én már nem nézlek inkább
Nézd milyen a hold, a hasadra folyt
És felfestett rád egy felhõntúli mintát

De mikor minden elhallgat
Trombitám más hangnemben szól
Szilvamag kékül, Márta vár, tavaly is
Magas volt a hó
Napvégi úton
Csak a te autód megy el
A fák között én már nem nézlek inkább
Nézd milyen a hold, a hasadra folyt
És felfestett rád egy felhõntúli mintát

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet újra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felém int,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ,
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben.

1943. május 26.