Remegő, ráncos ujjak kicsit félrehúzták a függönyt
sok megkopott fényű szempár kikukucskált
Egész lenn, a földszinten
letette a vödröt a házmester
és kezében a partvis is megállt

Valahol megcsörrent egy kulcs
s egy fiatalasszony gyermekét kézenfogva vezette a fényre
Hangosan gügyögött a szőkeségnek
és vékony, hosszú ujjával
felmutatott, fel az égre:

Látod, milyen apró csoda,
mégis gyönyörű, igen gyönyörű!

Esik a hó, az első hó
s az egész udvar csupa porcukor,
pici öröm ez a szíveknek, de mint a hófelhő,
ez is továbbvándorol

Esik a hó, az első hó
s az egész udvar csupa porcukor,
pici öröm ez a szíveknek, de mint a hófelhő,
ez is gyorsan továbbvándorol
s nyomában csak a szürke ég

Olyan jószagú lett a tél, olyan tiszta és csendes
a sötét szobában mindenki gyerekként álmodik
Most dehogy hisszük a latyakot
és a fülfagyasztó hideget,
csak azt látjuk, hogy milyen szép ez így egy napig!

Látod, milyen apró csoda,
mégis gyönyörű, igen gyönyörű!

Esik a hó, az első hó
s az egész udvar csupa porcukor,
pici öröm ez a szíveknek, de mint a hófelhő,
ez is továbbvándorol

Esik a hó, az első hó
s az egész udvar csupa porcukor,
pici öröm ez a szíveknek, de mint a hófelhő,
ez is gyorsan továbbvándorol
s nyomában nem marad más, csak a szürke ég

Alvó városra hajnal derül-,
fényárba merül, éj árnya elgyengül.
Mint egy lélegző, élő virág-,
felfedi báját, lásd, hogy ő is lát...
Könnyű eső, ébredő felhő-,
szabad széllel jövő-menő.

Utcát hódító, zúgó patakország-,
most elér, de gyorsan fut tovább.
Vigye eső szíved buta könnyét,
hozza napfény új csók örömét!


Ne várj többé, ne sírj többé-,
ne félj, jön egy új, jön egy szép szerelem.
Ne számíts rá, ne bújj hozzá-,
ne félj, jön egy új, jön egy szép szerelem.


Minden hajnallal hív egy esély,
indulj és remélj-, van csúcs is, nem csak mély.
Minden bánatból felnő egy világ-,
elteszi múltját, él...tovább, tovább...
Könnyű eső, távolodó felhő-,
jön egy új szín, új idő.