„A szerető Atya mindannyiunk szerető Atyja. Mindig kész rá, hogy megbocsásson, hogy felejtsen. Mindig jelen van. Nem kell messzire mennünk, hogy felkutassuk: ott van a szívünkben. Szeret, hív, védelmez, gyengéden, szeretettel. A megbocsátáshoz nagy szeretetre van szükség; ahhoz pedig, hogy felejteni tudjunk, nagy alázatra. A megbocsátás csak akkor teljes, ha felejteni is tudunk. Amíg nem tudunk valamit egészen elfelejteni, nem bocsátottuk meg teljesen. Ez az, amivel fájdalmat okozunk egymásnak: előhozzuk az is, ami elmúlt, és újra meg újra felemlegetjük – ami azt jelenti, hogy nem felejtettük el.

Hogy felejteni tudjunk, alázatra van szükség. Ezért nagyon fontos, hogy alázatot tanuljunk. Ez az egyik gyönyörű dolog, amit Jézus kér tőlünk: ‘Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű.’ A szelídséget mondja először: szelídséget egymás felé, a testvéreink felé, és alázatot Isten felé. A szelídség – vagy szeretet, együttérzés, ahogy tetszik – és az alázat teszi teljessé a megbocsátást. Mert mielőtt megbocsátunk valakinek, fel kell ismernünk, hogy magunk is megbocsátásra szorulunk. És itt jön a szív alázata. A megbocsátásban van leginkább jelen a béke.”

forrás

A szenvedő lények számtalanok,

fogadom, hogy mindnek segítségére leszek.

A szenvedélyek kötelékei sokfélék,

fogadom, hogy mindtől megszabadulok.

A tanítások sokrétűek,

fogadom, hogy mindet megismerem.

A Út a teljesség elérése,

fogadom, hogy végigjárom.

A Bódhiszattva fogadalma:

"Az Úr így szólt: Figyelj Subhuti, annak aki a Bódhiszattva-yánat akarja megvaló-sítani így kell gondolkoznia: 'Minden létező ami a létezők birodalmában van, és a 'lénység' [5] fogalma alá tartozik - tojásból-született, méhből-született, nedvességből-született, vagy csodamódon-született; formában vagy forma nélkül; érzékelő-képességgel , vagy érzékelő-képesség nélkül vagy sem érzékelő-képességgel vagy nemérzékelő-képességgel -, az felfogható a létezés valamely fogalmaként: mindezeket kell nekem a Nirvánába vezetnem, a Nirvánának abba a Birodalmába, ami semmit sem hagy hátra. És mégis, annak ellenére, hogy ily módon megszámlálhatatlan 'lénység' a Nirvánába lett vezetve, igazából semmilyen lény nem lett a Nirvánába vezetve. És miért? Ha a Bodhisattvában a 'lénység' fogalma megfogalmazódna, nem nevezhetnénk 'Bodhi-lénynek'. És miért? Azt, akiben felmerül az önmagaság vagy a 'lénység' fogalma, vagy felmerül a lélek vagy a személy fogalma, nem nevezhetjük Bodhi lénynek."

A Buddha mint megmentő:

"Mit gondolsz, Subhuti, feltunik a Tathagatának, hogy 'lénységeket' szabadított meg? Egynek sem szabad ezt így látnia, Subhuti. És miért? Mert nincs semmilyen 'lénység' amit a Tathagata megszabadított. Mert ha lett volna valamiféle 'lénység' amit a Tathagatának meg kellett szabadítania, akkor a Tathagata részéről bizonyosan megragadása lett volna, egy önmagának, egy lénységnek, egy léleknek, egy személynek. Az 'önmagának megragadását' úgy értjük mint nem-megragadást, Subhuti, mivel ezt tanította a Tathagata. /.../"

A tökéletes adás gyakorlata:

"Sőt Subhuti, annak a Bódhiszattvának aki ajándékokat ad, nem szabad semmire vagy sehová támaszkodnia. Amikor ajándékokat ad, nem szabad, hogy látható-dolgok, hangok, illatok, érinthetők, vagy értelmi-dolgok erősítsék. Mert, Subhuti, a Bódhiszattva, a nagy létező úgy kell, hogy ajándékot adjon, hogy ne erősítse semmilyen jel. És miért? Mert az ilyen Bodhi-lény, aki erősítetlen ad ajándékot, érdemének mértéke megmérhetetlen."

A Bódhiszattva végső Nirvánája:

"Éppezért, Subhuti, a Bódhiszattvának erősítetlen gondolatot kell kialakítania, például olyat, ami semmitől nincs megerősítve; gondolatot, amit nem erősít látvány, hang, illat, íz, érintés, vagy értelem."

"Mert, Subhuti, ezekben a Bodhisattvákban nem megy végbe az önmagaság érzékelése, nem megy végbe a lénység, a lélek, a személy érzékelése. Sem a dharma vagy nem-dharma érzékelése. Nincs érzékelés vagy nem-érzékelés bennük. /.../ 'Azok akik úgy tartják a dharmáról szóló fejtegetést mint tutajt, vessék el a dharmákat, még inkább a nem-dharmákat.'"

Forrás

A dalai láma orvosi kutatásokra hivatkozva kiemelte: a túlzottan énközpontú emberek, akik a szokásosnál többször hangoztatják az "én", az "enyém", a "magamnak" szavakat – sokkal nagyobb valószínűséggel kapnak szívinfarktust, mint a másokhoz alkalmazkodni tudók.

Az énközpontúság egyfajta beszűkültség, ami frusztrációhoz vezet, és még gyanakvást, illetve bizalmatlanságot is szül az ember környezetében, ezzel tovább nehezítve a helyzetét a mindennapi életben. A XIV. dalai láma kifejtette: a düh, a harag elhomályosítja a tisztánlátást, az agresszió pedig "még rosszabb reakciókat szül". Bármilyen nehéz, mégis önös érdek, hogy a másik emberben tapasztalható negatív érzelmekhez pozitív hozzáállással, őszinte bizalommal kell közelíteni. Ez ugyanis "megóvja az embert a fizikai rosszulléttől is."

Az érzelmek visszaforgatása

A negatív érzelmeket vissza kell szorítani, mert "a fizikai reakciók jelen vannak bizonyos mentális jelenségekben is" - tette hozzá. Utalt arra, hogy minden embernek a boldogságérzet adja meg a biztonságérzetét. Az anyák gyermekeiknek éppen ezt nyújtják, s ez az odaadó szeretet - amely fáradtságot nem ismer - megtalálható nemcsak az embernél, de az állatvilágban is. Ezt a gyermekkorban szerzett tapasztalatot mindenki tovább viszi egész életére. Még egy haldokló ember is, ha szeretetet tapasztal, "biztonságban érzi magát, és eluralkodik rajta a boldogság".