Júdea Kr.u. 33-ban

                             [SZOMBAT DÉLUTÁN]

                             (Uzsonnaido körül)

   A táj tökéletesen sivár volt. Homok, néhány száraz kóró az elszórtan
hevero kisebb-nagyobb kövek tövében. Ma úgy mondanánk: bibliai. Csak
itt-ott törte meg az egyhangúságot egy-egy kisebb dombra vezeto emelkedo.
Az egyik ilyenen emberek hosszú sora kígyózott felfelé sietve. Mindenki
igyekezett jó helyet találni, közel a dombtetorol szónokoló férfihoz, mert
távolabb - mikrofon híján - már alig lehetett hallani valamit.
A szónok középtermetu, sovány férfi volt, ruhája zsákszeru, földig éro,
haja hosszú, keskeny arcát rövidre vágott gyér szakáll keretezte, szemébol
különös fény áradt. Már egy ideje beszélt az egyre gyarapodó tömeghez.
 - Boldogok a lélekben szegények - mondta -, mert övék a mennyek országa.
Boldogok a szomorúak, mert majd megvigasztalják oket. Boldogok a szelídek,
mert... mert majd övék lesz a föld. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az
igazságot, mert majd eltelnek vele. Boldogok a tisztaszívuek, mert
meglátják az Istent.
Jó távol, ahová már csak hangfoszlányok jutottak el, ha úgy fordult a
szél, és a tömeg is ritkulni látszott, kis csapat állt. Egy fekete
leplekbe burkolózott asszony, fején is lepellel, mellette egy harmincas
éveinek elején járó sovány fiatalember fehérszürke egyszeru vászonruhában,
fején sábeszdeklivel, kicsit arrébb három férfi két no társaságában,
látszott, hogy jobb körökbol valók, s végül, féloldalt mögöttük egy római
légionárius.
 - Hangosabban! - rikácsolta a fekete leples no.
 - Hallgass mama! - intette a mellette álló fiatalember.
 - Nem hallok egy szót sem - méltatlankodott az anyja.
 -.....boldogok a békesség.....
Az asszony legyintett és meg akart fordulni.
 - Na menjünk kövezni!
Nyilvánvalóan a kivégzésnek arra az azidotájt oly divatos interaktív
formájára gondolt, amikor a tömeg addig dobálta az elítéltet, amíg az meg
nem halt, vagy amíg elfogyott a ko.
 - Kövezni bármikor mehetünk - próbálta maradásra bírni a fia.
 - Na, gyere már, Brájen!
Az egyik mellettük álló jólöltözött úr odaszólt az asszonynak, miközben
idegességében megvakarta az orrát.
 - Befognád már végre!?
A mellette álló elegáns hölgy azonnal rászólt.
 - Ne piszkáld az orrod!
A szavaiból ítélve csak a felesége lehetett.
 - Nem piszkáltam, csak megvakartam.
 - Igenis piszkáltad az orrod, míg beszéltél azzal a hölggyel.
 - Dehogyis.
 - Hagyd már abba! Maradj nyugton! - torkolta le a no.

- Nem zavar, hogy egy szót sem hallok az egészbol? - szólt a nore a
közelükben álló férfi. Hosszú pajeszt viselt. A no azonnal felvette a
harcot.
 - Milyen alapon beszélsz bele a családi életünkbe, mi? Én a férjemhez
beszélek!
 - Na ugye, hogy a felesége?
 - Akkor menj és beszélgess vele máshol! Egy árva mukkot sem hallok.
 - Ne gorombáskodj a feleségemmel!
 - Csak megkértem, hogy kussoljon, mert nem hallunk semmit a beszédébol.
Nagyorrú!
 - Ide figyelj! Ne hívd a férjemet nagyorrúnak!
 - De hát nagy orra van.
Ekkor kapcsolódott a beszélgetésbe a harmadik férfi, aki eddig meredten
próbálta figyelni a szónokol.
 - Abbahagynád? Mit mondott?
 - Nem tudom, éppen a nagyorrúval beszéltem - válaszolta a pajeszos.
Egy pár méterrel elorébb, tehát egy sokkal jobb helyen álló nézo
hátrafordult.
 - Azt hiszem, azt mondta, boldogok a sajtkészítok.
 - Miért emeli ki a sajtkészítoket? - kérdezte a harmadik férfi mellett álló
hölgy a napernyoje alól.
 - Nyilván nem szó szerint kell érteni - válaszolt a férfi -, ugyanúgy
vonatkozik bármely tejipari termék készítoire.
A pajeszos unatkozott. Gondolta, felpörgeti az eseményeket.
 - Látod, ha nem dumálsz, akkor hallottuk volna nagyorrú - fordult kedvesen
a jólöltözötthöz.
 - Héj! Ha még egyszer azt mondod, nagyorrú, szétverem a büdös pofádat!
A pajeszos nem ijedt meg.
 - Jó lesz, ha figyelsz - mondta-, lehet, hogy mindjárt az jön: boldogok a
nagyorrúak.
Brájen, aki mindvégig hallgatott, elérkezettnek látta az idot, hogy
beavatkozzon.
 - Szállj le róla!
De a pajeszos harci kedvét ez nem vette el.
 - Na, te sem vagy piskóta, orrrmányos! Honnan jöttetek ti? Orrmányságból?
 - Még egy dobás, haver - kiabálta a jólöltözött - és szétrúgom a szaaros
seggedet!
 - Hogy beszélsz? - szólt rá a felesége - És ne piszkáld az orrodatt!
A férjben forrt a düh. Ez a hülyeség az orrával! Hogy ettol nem tud
megszabadulni! Ráförmedt a feleségére.
 - Ha nem hagyod abba ezt, én szétverem a... fejét - bökött végül a paajeszos
felé.
Ekkor újra hátrafordult egy jólértesült nézo.
 - Hallottátok? Boldogok a heringek.
 - A heringek? - kérdezte a harmadik férfi. Mindig akadnak hitetlenek, ugye.
 - Állítólag ok fogják örökölni a földet.
 - Hallotta valaki a nevét? - kérdezte körülnézve, és elore mutatott a szónok
felé.
 - Te csak ne verj meg senkit! - intette a felesége a jólöltözöttet.
 - De igenis megverem, ha még egyszer nagyorrúnak hív!
 - Nagyorrú! - vigyorgott a pajeszos.
A jólöltözött alig tudta türtoztetni magát. Dühtol fröcsögve fordult a
pajeszos felé.
 - Te!!! Na jó, én szóltam. égy vigyázz, én tényleg bemosok egyet ám!
 - Uuú! A szelídekrol beszél - lelkendezett a felesége - Boldogok a
szelídek. Ez nagyon szép, nem? - Egészen elérzékenyült. - Nagyon örülök,
hogy kapnak valamit, mert nem könnyu nekik.
A pajeszos csak arra várt, hogy egy pillanatra teljes csend legyen.
 - Nézd! - fordult a jólöltözötthöz. - Én csak az igazat mondom, neked nagyon
nagy orrod van!
 - Te, én akkorát bevágok neked, hogy az orrod akkorára dagad, mint az egész
tested!
 - És neked ki vágott be? - kérdezte a pajeszos. Góliát nagybátyja?
 - Hu! Jó! Utoljára szólok...
A levego pattanásig feszült. A jólöltözött ökölbe szorította a jobbját,
érezte, ahogy az ero az egész testébol a jobb vállába költözik, és szinte
felforrósítja a karját. Csak arra a pillanatra koncentrált, amikor a
pajeszos majd újra megszólal. Feszítette a karját és koncentrált.
KONCENTRÁLT.
 - Nagyon sok a szöveg!
BUMM! Mire a jólöltözött rájött, hogy a napernyos hölgyet ütötte le, már
kitört a tömegverekedés. Az anyja igyekezett arrébb húzni Brájent.
 - Gyere már! Menjünk kövezni!
 - Megyek - felelte Brájen, de aztán állva maradt.
Négy ember érkezett oda, ahol ok álltak, ebben a pillanatban. Három férfi
és egy no. Teljesen egyformán voltak öltözve, feketébe, mintha ezzel is
jelezni kívánták volna összetartozásukat. égy vágtak át a tömegen, hogy nem
néztek se jobbra, se balra. Mintha egy másik világból érkeztek volna. Nem
érdekelte oket sem a szónok, sem a nézok, sem a verekedés, egymással
beszélgettek menet közben.
 - Nos, amennyire én tudom, a vallás éppen azokért van, akik anyagilag
érdekeltek voltak az elozo rendszerben.
 - Igen! És amit Jézus égbekiáltóan nem vesz figyelembe, hogy éppen a
szentek jelentik a problémát.
 - Igen. Abszolút így van. Bizony így van.
Közben a verekedés egyre kiterjedtebb lett. Egy koldus külseju nézo,
kihasználandó a lehetoséget, rávetette magát az elobb leütött napernyos
hölgyre, és míg a huzakodók támaszt kereso lába alatt ide-oda gurult vele,
a kezével igyekezett minél több szép emléket begyujteni az asszony
testének titkaiból.
 - Gyere már Brájen, különben megkövezik, mielott odaérünk! - nógatta a fiát
az anya, mert Brájen csak állt, és a távolodó fekete ruhások után bámult,
nem törodve a többi érdekes látnivalóval.
 - Megyek - ocsúdott fel végre.
 - Nem akarok lemaradni - mondta az anyja, és elindultak.
A koldus éppen akkor kezdte a térdével szétfeszíteni a földön küzdo asszony
combjait.
 - Gyere már! - kiáltott a pajeszos a római légionárius felé - Válaszd szét

oket! Még végül boldoggá teszi.
De Brájenék erre már nem figyeltek, bár lépteiket egy darabon még elkísérte
a távolodó csatazaj.
 - Ne fogdoss, te szatír!
 - Hát... ennyi ember elott...
 - Molesztálja a feleségemet!