- Nekem nagy orrom van, mama? - kérdezte Brájen. Már hazafelé tartottak.
 - Mindig a szexen jár az eszed!
 - Nem azon jár.
 - Állandóan azon jár. Reggel, délben, este. Tetszik ez a lányoknak? Mit
szólnak hozzá a lányok, nem túl nagy? Nem túl kicsi?
Földön kuporgó koldusok felé közeledtek. Elég nagy volt a gyalogos, illetve
a szamaragolós forgalom, így akadt dolga a sok rongyokba bugyolált
szerencsétlennek.
 - Alamizsnát! - emelgették kezüket vagy táljukat. - Alamizsnát! Alamizsnát a leprásnak!
Egy közöttük guggoló, de láthatóan makkegészséges ifjúnak is volt tálkája.
Épp egy szamárháton közlekedo leendo üzletfél felé nyújtotta.
 - Alamizsnát az ex-leprásnak!
De miután az továbbhaladt, odafordult a mellette ülohöz. - Ezek a
szamártulajdonosok mind egyformák, sose változnak meg. Na - ugrott fel -,
itt egy balek.
Odadugta a tálat Brájen orra alá. - Egy tálentomot az ex-leprásnak!
 - Tunj el! - rikácsolta Brájen anyja.
Namármost. Szakmai szempontból helytelen ilyenkor azonnal visszavonulni.
Ezt jó, ha tudja a kedves olvasó. Jöhetnek még nehezebb idok is, ugye...
 - Egy tálentomot az öregnek! Ex-leprás! - ugrálta körbe oket a koldus, aki
jó szakember volt.
 - Egy tálentom! - hökkent meg az anya. - Egy hónap alatt sem keres annyit!
 - Akkor egy felet.
 - Tunj már el!
A koldus továbbra is Brájenre koncentrált.
 - Gyerünk nagyorrú! Alkudjunk meg! Na, kezdjük az alkut! Mondjuk, te egy
sékellel indulsz, én pedig kétezerrel. Megegyezhetünk ezernyolcszázban.
 - Nem - mondta Brájen.
 - Ezerhétszázötven.
 - Takarodj! - szögezte le Brájen anyja.
 - Hétszáznegyven.
 - Békén hagynál minket?
 - Két sékel, csak ketto! Elonyös, nem!
 - Nézd! - magyarázta az asszony. - Nem fog neked adni egy kanyit sem. Tehát
kopj le!
 - Jó uram! Egy utolsó ajánlat: fél sékel egy öreg ex-leprásnak!
Brájen elgondolkodott.
 - Azt mondtad, ex-leprás? - kérdezte gyanakodva.
"Meg van nyerve", gondolta a koldus, már csak végig kell játszani a
meccset, és fennhangon folytatta.
 - Pontosan, uram. Tizenhat év csengettyuzés..., büszke vagyok rá!
Brájent most már kifejezetten érdekelte a dolog.
 - És mi történt?
 - Hát - felelt a koldus - meggyógyultam.
 - Hogyan?
 - Csoda történt velem - jött a magyarázat - baromi nagy csoda.
 - Ki gyógyított meg?
 - Jézus csinálta. Szökdécseltem, végeztem a munkámat. Egyszer csak ott
termett és meggyógyított. Volt üzlet, nincs üzlet. Egy pillanat alatt
odalett a megélhetésem. Azt sem mondta, fapapucs, csak azt, hogy
megtisztultál. Marha jó fej volt...
Brájen azonnal rájött, mi a helyes megoldás.
 - Hát menj oda - tanácsolta -, és mondd meg neki, hogy újra leprás akarsz
lenni.
 - Azt megtehetném uram - a koldus még mindig ugrált -, igen-igen. Azt kéne
tennem, igen. Gondoltam, odamegyek hozzá, megkérem, hogy egy kicsit
nyomorítsa meg az egyik lábamat munkanapokra. Az elég szánalomgerjeszto, de
mégse lepra, ami elég szar dolog, már elnézést a kifejezésért.
 - Brájen! - elégelte meg a dolgot az anya - gyere és takarítsd ki a
szobádat!
Brájen adott egy pénzdarabot a koldusnak.
- Köszönöm uram, köszzönöm. Mi?!! Egy nyomorult dínár az egész
történetemért?
 - Van akinek nem lehet a kedvére tenni - mondta inkább csak magának Brájen.
 - Jézus is pont ezt mondta, uram - szólt utána a szerencsétlen egészséges.

   Brájen anyja berúgta otthonuk ajtaját, ennyi segítség elkelt néha az öreg
darabnak, és beléptek a szobába, mely egyetlen helyiségként jelképezte a
lakást.
 - Jó napot kívánok - állt fel egy székrol valaki.
Hoseink meghökkenve álltak meg az ajtóban, bár az anya kevésbé látszott
meglepettnek. A hivatlan vendég római katona volt. Erre engedett
következtetni borvértje és borlemezekkel borított helyes kis harci
szoknyácskája. Eléggé zavarban volt.
 - Ó! Helló, tiszt úr - köszöntötte az asszony -, azonnal megyek, egy
pillanat.
Brájen alig jutott szóhoz.
 - Mit keres ez itt - támadt, persze halkan az anyjára, majd fogai között
szurve a szót hozzátette - Szemét rómaiak...
Az anyja ráförmedt.
 - Ne kezdd ezt Brájen! Menj és takarítsd ki a szobádat!
De Brájen nem mozdult, ezért szelídebb hangon magyarázni kezdett.
 - Figyelj Brájen! Ha ok nem lennének itt, nem lenne ennyi mindenünk. Ezt ne
felejtsd el!
Brájen nem nagyon értette a dolgot, ugyanis nem volt semmijük.
 - Semmivel nem tartozunk a rómaiaknak, mama - mondta.
 - Nos, ez azért nem egészen igaz.
 - Ezt hogy érted?
Héberül suttogtak. A bunkó római biztosan nem érti. A tahó.
 - Hát... o... tudod, sokszor kérdezgettél már az o...
 - Az orromról?
 - Igen - sóhajtott az anya -, nos megvan az oka, hogy miért ilyen.
 - Mi az? - kérdezte mohón Brájen.
 - Azt hiszem, már régen el kellett volna mondanom neked. Hát Brájen... a te
apád nem Koen úr.
 - Sose gondoltam...
 - Pofád befogod! Egy római volt, Brájen. Százados volt a római légióban.
Brájenben forrni kezdett a düh.
 - égy érted: MEGEROSZAKOLTAK!? - üvöltötte suttogva.
 - Eloször igen.
 - Ki volt az?
 - Nunciusz Maximusznak hívták. Fut-fát ígérgetett nekem. Hogy elvisz
Rómába... házat a Fórumnál. Rabszolgák, szamártej, annyi arany, amennyi
belém fér. Aztán szépen elbánt velem. Huss, mint akit puskából lottek ki!
 - Ó, az aljas - sziszegte Brájen együttérzon.
- Tehát - foglalta össze az aanya még egyszer a tudnivalókat -, ha legközelebb
azt mondod: szemét rómaiak, ne feledd, hogy te is az vagy.
Brájennek most esett le. Dühösen ugrott az ajtóhoz és kiabálni kezdett
hangjában az abszolút elhivatottság gogjével. - Nem vagyok római, mama, é;s
soha nem is leszek! Én KÓBI vagyok, egy BIBSI, HÉBI, KAMPÓSORRé, én KÓSER
vagyok, mama! VÖRÖSTENGERÉSZGYALOGOS vagyok! Büszke vagyok rá!
Ezzel kiugrott az ajtón.
 - Hah! - legyintett lemondóan az anya. - Szex, szex! Csak a szex jár a
fejében.
Megindult a katona felé, aki zavartan felállt.
 - Na, mi újság százados úr? - kérdezte, és egy korát jelzo nyögéssel
letérdelt a tiszt elé úgy, hogy megfelelo formára csücsörödo szája
egyvonalban legyen a harci szoknya közepével.