Hiába volt itt hallgatózni többé:
nem sirt hangos nyögés, csak gyenge sóhaj
reszketteté a levegőt örökké.
Kín nélküli fájdalom, csendes óhaj
s bár gyermek, asszony, férfi volt tömérdek,
e nagy tömegben semmi zokogó zaj.
A jó mester szólt hozzám: »Meg se kérded,
mily lelkeket látsz itten? Nos, kivánom,
tudd meg, míg tovább mennél: semmi vétek
nem volt szivükben; ámde, mert a vámon
nem mentek át, mely kapuja hitednek,
érdemük mind megtörik e hiányon.
Mert a kereszténység előtt születtek,
és Istent nem törvény szerint imádták:
és én is tagja vagyok e seregnek!
Csak ily hiány, nem más bün vagy zsiványság
okozta vesztünk, ily hiány okozta,
hogy életünk reménytelen kivánság.«
Szava szivemet szorítva kinozta,
látva kivált, hogy hány nagy kincsü szellem
lebeg e Tornácban reményefosztva.