Figyeld a tünemények szakadatlan áramlását: mind más és mindig más és mégis mindig azonos. Figyeld tested fájásait: a tompán húzódó sajgástól az élesen villámló fájdalomig mennyi változat! S ezek folyton cserélődnek, egymásra rétegeződnek, akár egy zenemű motívumai, vagy a fán a lombok, gallyak, virágok csipkézete. Figyeld a történelemben, a jelenkorban és a saját hétköznapjaidban a jószándék, szenvedély, hazugság, erőszak egymásba-mosódó vonulását: mindaz, amit magában-véve rossznak, csúfnak, aprónak ismersz, oly harmóniává szövődik, mit a felhők vándorlása, vagy a hegykúpok láncolata.

Az éltet úgy kell megérteni, mint egy zeneművet. Ha eltudsz vonatkoztatni mind attól a kellemes, vagy kellemetlen hatástól, melyet az élet dolgai, egyenként egyéniségednek jelentenek: felismered a közös szépséget a hullámok játékában és tested fájásaiban és az események váltakozásában és érzéseid, gondolataid áramlásában és mindenben. Mind más és mindig más és mégis mindig azonos. A dolgoknak nem a szerepét és hatását figyeld, inkább a mintázatát és iramát: csak ezen az úton értheted meg az élete, természetet, embertársaidat és önmagadat.