..... és a szódásszifon . .

Anyumék rámsózták a régi szifonjukat és úgy gondoltam tegnap, ideje kipróbálni. Teletöltöttem
vízzel és belecsavartam a patront. Renkívül látványos volt, ahogy széndioxid kilövellt a kimeneti
stucnin a döbbenettől ottfelejtettem az ujjam a patronon, így oda is fagyott. Amikor a nagynyomású
gáz távozott megindult a víz valami hihetetlen erővel a konyhám bal sarkába. Mit tesz ilyenkor
ösztönszerűen az ember? Úgy van. A mutató ujjammal próbáltam befogni a víz útját.
Az azonban olyan erővel jött, hogy befogni nem lehetett. Az ujjam és a kimeneti csőr
közötti résen, pont a pofámba permetezte a friss szódavizet.

Barátnőm kissé megrémült, amikor csöpögő arccal, de vigyorogva beállítottam a nagyszobába,
 bal kezemben az immár lecsendesült szifonnal. Olyan arcot vágott, én meg közben magamban
külső nézeti kameraállásból visszapörgettem az eseményeket, hogy kirobbant belőlem a röhögés,
amit szószerint nem tudtam abbahagyni. A barátnőm mellé rogytam röhögve és nem mondok sokat,
de 5 percig egyfolytában röhögtem fetrengve...majd a következő fél órában is még fel-fel röhögtem,
 amikor eszembe jutott:)

Vidám este volt:)