JERUZSÁLEM-COLOSSEUM

                          GYERMEKMATINÉ

   A korai idopont nem vonzott sok látogatót. Alig lézengtek a cirkuszban.
Azért persze a díszpáholyban üldögélt néhány elokeloség szolgákkal
körülvéve. Nem volt sok látnivaló. A porondszolgák unottan szedegették a
földrol az elozo musorszámból visszamaradt gazdátlan testrészeket. Jó
fogásnak számított egy-egy leszakadt felkar, különösen, ha gyuru is volt
az ujjakon.
 - Hölgyeim és Uraim! - hallatszott, ha nem tudnám, hogy az Ókorban járunk,
azt mondanám, hogy a hangszórókból. - A következo küzdelem résztvevoi:
Lojális Frenk, a makedón zúzógép, és Borisz, az emberevo.
Brájen a lelátón állt egy kis csoport nézo mellett, nyakában a mozgóárusok
azóta már klasszikussá vált hevederes tálcájával, és éppen pénzt vett át
egyiküktol: - Köszönöm uram.
Aztán elindult egy másik csoport felé, "hu, de kevesen vannak", miközben
rákezdett a jól begyakorolt reklámszövegre.
 - Pacsirtanyelv! Fülemülemáj! Szarkaszív! Csípos kobranyelv! Rántott
farkasmellbimbó! Vegyétek és egyétek, amíg meleg! Marcipános varangy!
Metélt teveherék!
Ennél a pontnál hirtelen elhallgatott, és meredten megállt. Távolabb
ugyan, de azért jól kivehetoen négy ember ült elkülönült csoportot
alkotva. Ez persze nem volt nehéz a szinte tök üres nézotéren. Nem is ez
tunt fel Brájennek, hanem fekete színu öltözetük. Feltunoen hasonlítottak
arra a négy emberre, akiket Brájen az elozo napi hegyibeszédnél látott,
amikor megtudta, hogy boldogok a heringek, és az a jó kis verekedés volt,
amit végül otthagytak a kövezés miatt. És miután még frissen élt benne a
felismerés, hogy o római (bár bizonyára kóser római), a kis csoporton
pedig látszott, hogy valami titkos rómaellenes szervezkedés résztvevoi
(csak illegalitásban szoktak ilyen feltunoen egyformán öltözködni), Brájen
egyenesen feléjük indult. Amazok még nem vehették észre, hiszen messze
volt, de egyébként is igen elmélyülten társalogtak. Egyikük lejjebb ült
egy lépcsofokkal a másik hárommal, talán mert no volt, és ez számított
akkoriban, még illegalitásban is. Épp hevesen magyarázott a férfiaknak.
 - Én úgy érzem Redzs, hogy egy antimperialista csoportnak, mint a miénk,
tükröznie kell a birodalom belsejében feszülo érdekellentéteket!
Akit Redzsnek nevezett, bólintott.
 - Egyetértek. Frenszisz? - nézett kérdoleg a baloldali szomszédjára.
 - Igen - helyeselt a megszólított. - Azt hiszem, Judit szemlélete
helyénvaló. Feltéve, hogy a mozgalom nem felejti el, hogy
elidegeníthetetlen joga minden férfinak...
 - Vagy nonek - szólt közbe a harmadik férfi, aki Redzs jobb oldalán ült.
 - Vagy nonek - folytatta Frenszisz - a férfiatlanság.
 - Vagy noietlenség - ez újabb közbeszólás volt jobbról.
 - Vagy noietlenség - egyezett bele Frenszisz.
 - égy van - hagyta helyben Redzs.
 - Köszönöm bátyám - nézett Redzsre hálásan és büszkén Frenszisz.
 - Vagy húgom - kottyantotta be a harmadik férfi.
 - Vagy húgom - Frenszisz kizökkent egy pillanatra. - o... hol tartottam?
 - Azt hiszem, befejezted - mondta Redzs és o folytatta a gondolatmenetet.
 - Továbbá! - kezdte - veleszületett joga minden férfinek...
 - Vagy nonek (jobbról)...
 - Hagyd már abba a nozést - torkolta le a férfit Redzs -, örökké u
kizökkentesz minket!
A férfi azonban nem hagyta magát.
 - A noknek joguk van szerepet vállalni a mozgalmunkban, Redzs - magyarázta
hevesen.
 - Miért jössz állandóan a nokkel, Szten?
Amaz szemérmesen lesütötte a szemét, és halkan válaszolta:
 - Az akarok lenni.
 - Mi?!?
 - No akarok lenni. Mostantól mindannyian hívjatok Lorettának.
Redzs nem értette. - Mi?
 - Egy férfinek joga van ehhez - védte álláspontját a jobb oldali.
 - És miért akarsz Loretta lenni, Szten? - kérdezte Judit érdeklodve.
 - Gyerekeket akarok.
Redzs egészen elképedt. égy nézett a mellette ülore, mint aki nem lát jól.
Jelzem, így is érezte.
 - Gyerekeket akarsz?!?
 - Minden férfinek joga van gyerekeket szülni, ha akar! - fejtette ki
álláspontját Szten.
 - De te nem szülhetsz gyereket! - mondta Redzs jó hangosan és nyomatékkal
artikulálva, mint amikor egy magyar ember külföldinek magyaráz magyarul.
Szten kikérte magának.
 - Ne nyomj el engem!
 - Nem nyomlak el Szten, de neked nincs méhed! Hogy fogod kihordani a
magzatot? Belerakod egy szatyorba?
Szten csendesen sírdogálni kezdett. A dolognak ez a része valóban nem volt
még teljesen kidolgozva. A helyzetet Judit mentette meg.
 - Nekem van egy ötletem - mondta. - Gondolom, abban egyetértünk, hogy
tényleg nem lehet gyereke, mivel nincs méhe, amirol nem tehet senki, még a
rómaiak sem. De joga lehet hozzá, hogy gyereket szüljön.
 - Remek ötlet Judit! - dicsérte Frenszisz. - Harcolni fogunk, hogy
ismerjék el a szüléshez való jogotokat bátyám... ö... húgom. Bocs.
 - Ez miért jó? - kérdezte Redzs, aki szellemi vezérként nagyon utálta, ha
másnak is volt ötlete.
 - Már mi? - kérdezte Frenszisz, mert nem értette, hogy Redzs mit nem ért.
 - Miért küzdenénk, hogy legyen joga szülni, ha egyszer nem szülhet
gyereket?
 - Ez egy szimbólum - magyarázta Frenszisz. - Az elnyomás elleni küzdelmünk
szimbóluma.
 - Harcoljon o a realitások ellen - vetette oda Redzs, és nem lehetett
tudni, hogy Sztenre... o... Lorettára (bocs) értette-e, vagy arra az
ágyékkötos, vézna szerencsétlenre, aki éppen abban a pillanatban röpült ki
a porondra a díszpáholy alatti fobejáraton. Valószínuleg erosen
kapacitálhatták erre hátulról, és nem önszántából jött, ugyanis ahogy
földet ért, már fordult is vissza a kapu nagyobb biztonságot ígéro nyílása
felé. Sikerült is eltunnie egy pillanatra.
 - Kifelé! Kifelé! - hallatszott a sötétbol, és a vézna alak újra
kipenderült (a szó szoros értelmében) a porondra. Már csak a kezében
szorongatott lándzsában és halászhálóban (kizárólag gladiátorok számára
gyártott spéci modell) bízhatott. Aztán megpillantotta ellenfelét, és
azonnal tudta, hogy ezekben sem bízhat. Az ellen hatalmas, tagbaszakadt
alak volt klasszikus gladiátorszerkóban. Fején lapos, széles karimájú
sisak, az egész arcot eltakaró rostéllyal, fél karján és lábán páncélozott
borvért szíjakkal felerosítve, kezében rövid, egyenes légionárius kard.
Ezektol, és egy ágyékkötotol eltekintve o is ruhátlan volt. A vézna csak
egy pillanatig nézte, ahogy a monstrum elindul felé, aztán eldobálva
fegyvereit futásnak eredt. A másik utána.
A nézotérrol innen is, onnan is nevetés és zúgolódás hallatszott.
 - Ki ez a nyiszlett emberevo? - kérdezte a díszpáholy egyik prominens
vendége társaitól.
Brájen ekkor ért a fekete ruhás illegálisokhoz. - Pacsirtanyelv, fókaorr,
rigófütty! - kántálta.
 - Van mogyoród? - kérdezte Redzs közömbösen.
 - Mogyoróm nincs, sajnálom. Van fülemülemáj, borztüdo...
 - Á, nem, nem, nem! - tiltakozott Redzs
 - Fókaorr?
 - Nem. Utálom az ilyen római mirelit-szart.
 - Árulj inkább rendes ételeket! - oktatta ki Brájent Judit.
 - Rendes ételeket? - kérdezte hosünk elképedve.
 - Igen. Nem ilyen imperialista nyúlbogyókat - így Redzs.
Brájen megsértodött.
 - Ne engem hibáztass! Nem én akartam ilyet árulni.
 - Jó, akkor adj egy csomag fókaorrt - enyhült meg Redzs.
 - Legyen ketto - kontrázott Frenszisz.
 - Kettot! - rendelt a szellemi vezér, és kiosztotta a zacskókat.
Brájen közelebb hajolt hozzájuk.
 - Ti vagytok a Júdeai Népfront?
 - A jó édes anyád! - felelte Redzs.
 - Mi?
 - Méghogy Júdeai Népfront?! Mi a Júdea Népe Front vagyunk. Méghogy
Júdeai Népfront... hö!
 - Én is csatlakozhatnék? - kérdezte Brájen szorongva.
 - Nem. Kopj le! - mondta Redzs.
 - Nem akarok ilyet árulni. Ez csak egy meló. Ugyanúgy utálom a rómaiakat,
mint bárki más.
 - Sssss! - intette le Frenszisz és rémülten körülnézett.
 - Ez biztos? - kérdezte fojtott hangon Judit.
 - Ó, holtbiztos - bizonygatta Brájen -, régóta utálom a rómaiakat.
Redzs egy pillanat alatt döntött. Tulajdonképpen tetszett neki a fiú
lelkesedése. Elhatározta, hogy aláveti a mindent eldönto, nagy próbának.
- Figyelj! - mondta jelentos&eacutte;gteljesen. - Ha csatlakozni akarsz a
mozgalomhoz, t é n y l e g  utálnod kell a rómaiakat!
 - Utálom - mondta Brájen.
Redzs úgy csapott le, mint a sas, amikor észreveszi áldozatát.
 - Iigen? És, mennyire?
 - Nagyon! - felelte Brájen.
- Fel vagy véve - közöltte a próba eredményét Redzs. - Figyelj - folytatta
aztán -, egyvalamit utálunk jobban a rómaiaknál: azt a büdös Júdeai
Népfrontot!
 - Fúj! - bólogatott Frenszisz. - És a Júdeai Nemzeti Frontot is!
 - És a Júdea Népe Frontot - szállt be Szten. - Szakadárok!
 - Mi vagyunk a Júdea Népe Front - fordult felé rosszallóan Redzs.
 - Ó... azt hittem, mi a Nemzeti Front vagyunk.
 - NÉPE Front!!!!
 - És mi van most a Nemzeti Fronttal, Redzs? - kérdezte Frenszisz.
 - Ott ücsörög - mutatott a kérdezett a szemével egy a lelátón magányosan
ülo oszes, hosszú hajú, szakállas egyén felé.
 - Szakadár! - kiáltották neki oda egyszerre, mire a Nemzeti Front
félreérthetetlen mozdulattal válaszolt.
Idoközben a nézok tetszését mindeddig nélkülözo küzdelem tovább
folytatódott a porondon. A vézna szaladt elöl könnyedén szökdécselve,
utána a tagbaszakadt, láthatóan egyre nehezebben emelgetve lábait. Sot, a
monstrum ebben a pillanatban megállt, elejtette kardját, és a szívéhez
kapva ezt hörögte:
 - Azt hiszem, szívinfarktust kaptam.
Aztán szép nyugodtan eldolt és meghalt. A vézna - mint gyoztes - büszkée;n
rázta az öklét a közönség felé.
 - Fuj, milyen giccses - mondta egy nézo.
 - Szép volt - nyugtázta Redzs is az eseményeket, majd az új tag felé
fordult. - Hogy hívnak?
 - Brájen. Brájen Koen.
Redzs cinkosan nézett rá.
 - Lenne egy kis munka a számodra, Brájen.

   éjfent éjszaka volt. Immár másodszor ebben a könyvben. Brájen kebelét
igencsak dagasztotta a jogos büszkeség, miközben fegyvereit jól magához
szorítva átvágott a városon célja felé. Most megmutatja. Igenis véghez
fogja vinni, amivel Redzs, a NAGY REDZS megbízta. Most már bizonyos, hogy
bíznak benne. Még az a Szten vagy Loretta, vagy mi a neve is mondta, hogy
elsore senkire nem bíznak ilyen veszélyes és fontos feladatot, de vele
megteszik. Hát igen. o azonnal érezte, amikor meglátta oket a heringesnél
ott a hegyen, hogy közöttük a helye, és lám, ok is észrevették ezt. És
véghez is fogja vinni! Gyorsan, de óvatosan haladt. Kihasznált minden
lehetséges fedezéket. Ha elfognák a rómaiak! Ha ha! Azonnal rájönnének,
milyen félelmetes és veszélyes ellenfelet csíptek meg. Micsoda örömünnep
lenne nekik! De vigyázni fog. ot nem fogják elkapni. Harc nélkül biztosan
nem.
Mielott kilépett volna a fotérre, egy pillanatra meglapult. Eddig
sikerült! - gondolta, és a zsákmányra éhes fenevad tekintetével meredt a
tér túloldalán magasodó hatalmas és díszes épületre. Ez volt a Helytartói
Palota, a gyulölt Róma szimbóluma, és ez volt az o célja is ma éjszaka.
Még szorosabban fogta fegyvereit, egy kis festékes vödröt meg ecsetet, és
elindult a palota fala felé.
A centurió a Helytartói Palota felé vezette az orjáratot. Az éjszakának
mindig ebben a szakában ért ide a csapattal. Nagyon körültekinto volt,
nagyon éber, és nagyon római. A sötétben a fal mellett világos folt
mozgott. Csendben közelítették meg. Hamarosan azonosítani is tudták: egy
vézna férfi, egy meghódított alattvaló pingált valamit a palota fenséges
falára. Amikor a centurió hátulról a vállára csapott, a vézna alakot majd
kitörte a frász.
 - Mit írsz te ide? - kérdezte hivatalos szigorral a centurió. - ROMANES
EUNT DOMUS - betuzte. Majd félig-meddig csodálkozva lefordította. - A
Romanes nevuek a házba mennek?
 - Azt jelenti: Menjetek haza rómaiak! - magyarázta a vézna zsidó.
 - Nem! Nem azt - mondta egy iskolamester hangján a centurió, és nem
engedte el a hódoltatott grabancát. - Hogy van latinul a római? -
kérdezte.
 - Romanes - felelte készségesen a tettenért, és átkozni kezdte magában a
korabeli férfi-frizura divatot, mert a szigorú katona, már a pajeszát
fogta.
 - Tehát? - vizsgáztatta tovább a tiszt.
 - Anus.
 - Többes szám megszólító esetén?
 - Ani?
 - Ro-ma-ni - szótagolta a centurió, elvette foglyától az ecsetet, és
kijavította a feliratot. Aztán folyt tovább a vizsga.
 - Mi ez az eunt?
 - Megy.
 - Ragozd csak a menni igét?
 - Ire... az... eo... nem... imus... az meg eunt.
 - Tehát az eunt?
 - Többes szám, harmadik személy, jelen ido, kijelento mód.
A tiszt újra megragadta a pajeszt, amit az elobb az ecset kedvéért
elengedett.
 - A "menjetek haza rómaiak" utasítás, tehát mit kell használni?
 - Felszólító mód!
 - Miszerint? - de még a válasz elott rántott egyet a pajeszon.
 - Mennyi római?
 - Többes... jaj... többes: i t e!
 - I T E - írta le helyesen a tudós katona.
 - Domus, alany eset? Menjetek haza. Ez elore mutató ugyebár?
- Iigen. Részes eset. Jaj nem, nemm részes eset. Tárgy eset, iszonyúan
tárgy eset. D O M U M, uram, ááá, domum!
 - Igen. Vagyis? - A tiszt kardot rántott nyomatékul. - DOMUM! Világos?
 - Igen uram.
A tiszt elengedte. Elégedetten dugta vissza hüvelyébe a kardot.
 - Most pedig írd le százszor! - parancsolta.
 - Igen uram, köszönöm uram - hajlongott a zsidó -, heil Cézár!
 - Heil Cézár! Ha nem végzel napkeltéig, levágom a töködet.
 - Köszönöm, heil Cézár, meg minden uram, köszönöm.