"Kíváncsi voltam, boldogabbak-e Indiában azok, akiket már gyerekkorukban összeadnak, és nem kell a kamaszkori szerelmi csalódásokkal bíbelődniük. Vagy, mondjuk Marokkóban, akiknek egyszerre van három feleségük, nem egymás után, mint nekem. Milyen lehet nem a lakásért, házért küzdeni egy életen át? Nem lenne jobb négyezer méter magasságban a Titicaca tó közepén, egy úszó nádszigeten élni vagy egy jurtában a mongol sztyeppén, úgy, ahogy őseink éltek másfélezer évvel ezelőtt? Kíváncsi voltam képes lennék-e stressz nélkül élni. Mondjuk, az Andok hegyei között elengedni magam egy transz szertartáson, és a sámán tanácsára a révületben eggyé olvadni a természettel. Vagy Japánban, egy többórás teaszertartáson elmélyülten gyönyörködni a teáskannában és egy kétszázötven éves teáscsészében. A Gangesz partján a lélekvándorlással barátkoztam, miközben máglyán elégettek egy halott asszonyt, Észak-Afrikában pedig egy véres dzsinn-szertartáson igyekeztem meglesni a szellemeket. De legalább ennyire érdekelt az is, milyen értékrend szerint élnek gyimesi csángó, oláh cigány vagy ortodox zsidó barátaim." - írja Kepes.

De nem csak a képek, történetek, arcok segítenek megérteni valamit a világ más tájain élő emberek gondolataiból, érzéseiből, mosolyából, szenvedéséből, öröméből. Ha a zenét is egyfajta nyelvként fogjuk fel, egyfajta magyarázatként, válaszként a körülöttünk zajló valóságra, akkor megkerülhetetlen, és egyben a legkézenfekvőbb eszköz, hogy megtudjunk valamit más népek kultúrájáról. Már írtam máshol, hogy számomra a világzene, mindig utazásként fogható meg. Egyfajta utazásra hívja magával hallgatóit a Világfalu-sorozat főcímdalát is tartalmazó, Világfalu c. lemez is, Bizek Emi zeneszerző munkája.

Be kell valljam, egészen a múlt év végén sugárzott Fonogram-díj díjátadó-gálájáig nem igazán hallottam erről a lemezről, és Bizek Emiről, a szerzőről sem sokat. Pedig a Világfalu lemez elnyerte az év legjobb világzenei albumának járó díjat. Nem véletlenül. Megérdemlik, tehát a figyelmet.
Ki is tehát Bizek Emi? Hagyjuk a kérdés megválaszolását, magára az érintettre: "Budapesten születtem 1975-ben. Szüleim legnagyobb meglepetésére 6 éves koromban kezdtem el zenét írni, kedvenc xilofonom segítségével. Nagyapám zenész volt, az ő hatására 10 éves koromban végül hangszert váltottam: klasszikus zongorára iratkoztam be. Azóta jazz zongorát tanulok, de elvégeztem az ELTE ének-, zenetanár, karvezetés szakát is. Magántanítványaimnak zongorát és éneket tanítok. Saját jazz-zenekart alapítottam, különböző rendezvényeken és helyszíneken léptünk fel. Közel ötven saját szerzeményt írtam. Ezek között szerepelt Kepes András Desszert című műsorának főcímzenéje, ezek után kaptam meg a lehetőséget, a Világfalu főcímzenéjének megírására, és számos betétdal megkomponálására, melyekből egy egész album állt össze."
Nézzük hát, magát a lemezt. Tizennégy dal, megannyi zenei világ, megannyi íz, gondolat, felidézett tájak, emlékek. Mindezek foglalata lehetne a címadó dal, mely finom lendületével, ősi dallamaival, sokszínű ritmusaival, egyből magával ragad. Van itt keleti ének, afrikai dobok, szitár, udu, és még sok minden más, izgalmas világgá fésülve, melyben nem kis szerepe lehetett a hangszerelésért felelős Kiss Gábornak sem. A CD érdekessége, hogy egy képgalériát is tartalmaz, mely bemutatja a Világfalu szereplőinek életét.
A következő opusz, a Mongol utakon, egy fokkal nyugodtabb, lassabb tétel, ötletesek a ritmikai megoldások, bár nem teljesen egyértelmű a számomra túlságosan "európai" dallamvezetésű főtéma szükségessége a számban. Hasonló hangulatban, de egységesebben szólal meg a Tokió utcáin.

Majd három gyorsabb tétel a Szegénynegyed, a Nádsziget és az Eltemetett vacsora következik, melyek közül az utóbbi némi kilencvenes éveket idéző diszkó-pop utánérzésével vidám perceket szerzett hallgatásakor. Majd újra érzelmes hangok csendülnek fel. Az Erdélyi tájak, bármelyik kosztümös kalandfilm záró képsorai alatt megállná a helyét, bár engem inkább emlékeztetett egy zöldellő skót fennsíkra, de bárhogy is legyen, szép szerzemény. Az Arcok és történetek repetitív hangzásával, savas, mély basszusaival kisebb meglepetés, de nem kellemetlen.
A lemez véleményem szerint egyik leginkább eltalált darabja a Wayaman Apó, mely játékosságával, kellemes harmóniáival, valóban segít megidézni a címben rejlő képet. A szépen építkező Szellemvilág, egészen misztikus hangulatú darab, jó érzékkel nyúl a ritmushangszerek hangmintáihoz, de ez összességében elmondható a lemez összes számáról. Hasonlóan szellemes, és misztikus is a következő darab, a Szentelt szantál.
Újra egy lassabb tétel, a Kiotói séta, húros hangszerekkel, apró csilingeléssel, nyugodt, letisztult világgal, mintha egy japánkertben sétálnánk a mesterien szerkesztett tavak partján. A Sokszínű India, érzésem szerint lehetett volna kicsit sokszínűbb, zeneileg természetesen, de kedves a rajta végigfutó szitárdallam. Zárásként egy igazi "utazós" darab az Utazás Világfaluba. Nyugtató dallamok, igényes hangszerelés, nemcsak ezen a lemezen, hanem bármilyen manapság oly divatos chill-out válogatáson elférne. Ez nálam dicséret.
A Világfalu-lemez, jó, és kellemes hallgatnivaló. Gondolkodásra késztető darabok, pihenéshez, egy kis magunkba forduláshoz, belső utazáshoz kiváló. Nem mondom, hogy nincsenek apró hibái, hogy nem hallottam jobb world music lemezt - számomra kicsit talán mást is jelent ez a műfaj - de mindenképp elismerésre méltó zeneszerzői munka. És mivel szerzőjük, még mindig roppant fiatal, még sok örömünk fog telni munkáiban. A kezdés több, mint ígéretes.

http://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Kgb/0/29972/1