A pincerendszer 6-14 méter mélyen húzódik, oldalfalán a Várhegy teljes geológiája megfigyelhető. A barlangokban sok törökkori építkezés felfedezhető, amik miatt a 19. század közepéig török-pincék-nek nevezték őket. Máig több 4000 m2 barlang került feltárásra, amiből jelenleg egy 1200 m hosszú szakasz látogatható.
A kiállítás három részből áll. Az első rész az Őskori Labirintus, ahova belépéskor titokzatos szívdobogást hallhatunk. Ebben a részben az európai és szibériai barlangművészet kiválasztott rajzainak hű másolatát tekinthetjük meg. A látvány feleleveníti az emberi lét őskori dramaturgiáját.
A következő rész a Történelmi Labirintus, ami a történelem nagyrészt magyar jele-netei közötti bolyongást teszi lehetővé a látogató számára. Az első terembe lépéskor sámándob hangja fogad, itt ugyanis a magyarok ősi vallásával, a sámánizmussal találko-zunk.
Továbbhaladva, a honfoglalás történetét, a csodaszarvas legen-dáját eleveníthetjük fel. Ezután Attila, az "Isten Ostora" kardjának legendájával ismerkedhe-tünk meg, majd Árpád és Szent István nevéhez fűződő első történelmi eseményeinkkel találkozhatunk.
A Tatár folyosó a magyarországi tatárjárás rövid, de csaknem végzetes ese-ményeit mutatja be. Az ezt követő reneszánsz sziklacsarnok az egyik legszebb és legkülönlegesebb része a múzeumnak, itt ugyanis egy Mátyás korabeli kút jeleníti meg a reneszánsz életérzést, amiből valódi bor folyik.
A történelmi labirintus utolsó terme a mohácsi vészt ismerteti. A harmadik rész a Más-világi Labirintus, ami egy 40 millió éves civilizációt tár fel a képzelet és a valóság határán.
Az ötlet onnan származott, hogy a barlangrendszer feltárása során találtak egy lábnyomot, amiről a kutatások során sem lehetett bebizonyítani, hogy emberi. A régészek a mai napig nagy valószínűséggel állítják, hogy a lábnyom másvilági.
A máig is működő sziklakórházat még nem nyitották meg a nyilvá-nosság előtt, de a kíváncsibb érdeklődők betekintést nyerhetnek termeibe, ha megnézik az Underworld című filmet, amit nemrég forgattak Budapesten. Néhány képkocka erejéig ugyanis látható benne a sziklakórház.
A labirintus 9.30-17.30-ig látogatható, 18.00-19.30-ig pedig olaj-lámpás túrára jelentkezhetnek az érdeklődők.
A bátrabbak ezen kívül 20.00-tól előzetes bejelentkezés alapján igény-be vehetik a személyes labirintus szolgáltatást. Ennek keretében teljes sötétségben, néha felcsendülő zene mellett egy fonal segítségével bo-lyonghat az ember az útvesztőben. Célja, hogy legyen egy hely a fővárosban, ahol csend van, egyedül lehetünk a gondolatainkkal és meg-kereshetjük az utunkat.
L. Nati
Budavári Labirintus
I. ker. Úri utca 9.
lejárat
Budavári Labirintus
Egy barokk ház emeletes pincéjén át vezet az út a Budavári Labirintusba.
A barlangrendszer 1200 m hosszú szakaszát járhatjuk be,
közben magyar történeti gyűjteményt és más kiállításokat tekinthetünk meg.