A budavári Nándor-laktanya épületéban található a
Hadtörténeti Intézet és Múzeum. A fegyvertár mellett jelentős az egyenruhatár, a
zászló- és a numizmatikai gyűjtemény is.
A kiállítás már a bejárat előtt elkezdődik
A magyar
hadtörténelem emlékeit gyűjtő múzeum a Hadi Levéltár 1918-ban létrehozott
"muzeális csoportjá"-ból alakult ki. Az 1922-től önálló intézmény 1929-ben
került jelenlegi helyére. 1944-45-ben anyagának 70 százaléka elpusztult. A ma
már ismét tekintélyes anyagban a fegyvergyűjtemény több mint 50 ezer kézi-, gépi
fegyverből és haditechnikai eszközből áll, az egyenruhatár mintegy 30 ezer
tételt, ezen belül 300 teljes öltözetet foglal magában, a zászlógyűjtemény 5
ezer darabos, a numizmatikai gyűjtemény pedig 28 ezer érmés.
A múzeum
legjelentősebb műtárgyai közé számít Damjanich Lajos 48-as honvédtábornok
szablyája, Klapka György díszszablyája, Kiss Ernő 48-as honvédtábornok
szolgálati atillája, az 5. (Régensherceg, később Radetzky) huszárezred 1806-os
ezredzászlaja (amelyet György angol régens adományozott, és Széchenyi István
hozott haza).
Állandó kiállításai a kézifegyverek illetve a magyar
honvédség történetét, az 1956-os forradalom 13 napját, illetve egy közel 15
négyzetméter alapterületű vármakett segítségével egy középkori ostromot mutatnak
be.
A múzeum, ami elnyerte Az év múzeuma 1999 címet, időszaki
kiállításokat is rendez. Könyvtára nyilvános.