[forrás]

Az Országház a magyar törvényhozás otthona, közjogi méltóságok székhelye. A hatalmas, szobrok és képek sokaságával díszített épület műalkotásként is méltó ahhoz a kiemelt szerephez, melyet a magyar állam életében betölt. A magyar országgyűlések története azonban sok évszázadra nyúlik vissza, és a mai Országház létrejöttét több próbálkozás és egy ideiglenesnek szánt képviselőház építése előzte meg.
Magyarországon európai viszonylatban korán, a 13.század utolsó harmadában létrejöttek a rendiség intézményei. 1277-ben a Pest melletti Rákos mezején már olyan gyűlést tartottak, amelyen a főpapok és a nemesek együttesen vettek részt. Az országgyűlések a 15. század közepétől váltak rendszeressé, és a kétkamarás ülések egy 1608. évi törvény értelmében honosodtak meg. Az ülések helyét a mindenkori politikai helyzetnek megfelelően választották ki, a rendek különböző városokban, különféle egyházi vagy világi épületben gyűltek össze tanácskozásra. A 17. században, amikor az ősi királyi székhely, Buda török fennhatóság alatt állt, a biztonságos északnyugati országrészben fekvő Pozsonyt jelölték ki az országgyűlés vagy másként a diéta állandó színhelyéül. A főpapok és nemesek e célból az udvari kamara palotájában gyűltek össze.

Furcsa módon a rendeket soha össze nem hívó abszolutisztikus felvilágosult uralkodó, a Habsburg-házból származó II. József emeltetett először saját székházat a magyar országgyűlésnek, éspedig Budán. 1784-85-ben a budai várnegyedben, az átalakított és szekularizált klarissza kolostor komplexumában építtetett Országház-szárnyat Franz Anton Hillebrandt, az Udvari Építészeti Igazgatóság egyik vezetőjének terve alapján.
A budai Országházban mindössze háromszor tartottak országgyűlést: 1790-ben, 1792-ben és 1807-ben.

Az elkövetkező országgyűlések színhelye ismét Pozsony lett. A hamarosan beköszöntő reformkorban azonban egyre erőteljesebb formában merült fel a Pesten emelendő, méltó megjelenésű, állandó Országház építésének gondolata, amely évtizedeken keresztül foglalkoztatta a politikusokat és az ország közvéleményét. Pollack Mihály reneszánsz stílusú országház-terve (1840) Az 1843/44-es országgyűlés az Országház építésével kapcsolatos ügyek intézésére választmányt hozott létre. A választmány a lipótvárosi Új piacot (a mai Erzsébet teret) jelölte ki az épület céljára, és 1844 nyarán, novemberi 30-i határidővel, nemzetközi pályázatot írt ki az Országház megtervezésére. Ismereteink szerint ez volt Magyarországon az első tervpályázat. Az Országház építésére azonban ténylegesen nem állt rendelkezésre pénzügyi fedezet. Vagyis a pályázat pénz nélkül eleve nem lehetett sikeres. De a folytatás ezt amúgy is kizárta. Hiába érkeztek be ugyanis tervek szép számmal, a következő, 1847/48-as országgyűlés a forradalmi események sodrában érthető módon nem foglalkozott velük, a szabadságharc véres bukása után pedig az ügy aktualitását vesztette. Az eredménytelenség lehetett az egyik ihletője - az aktuális politikai gondokon túl - Vörösmarty Mihály Országháza című versének, melyet a nagy költő a következő elkeseredett sorral indít: " A hazának nincsen háza..."

Az 1848-as áprilisi törvények rendelkeztek a népképviseletről és a felelős kormányzásról, vagyis lényegében létrejöttek a modern, polgári parlamentarizmus alapjai. A szabadságharc bukása után azonban ennek gyakorlására nem volt mód. Amikor 1861. április 2-ra összehívták az országgyűlést, Pest városa a Nemzeti Múzeum dísztermét a képviselőháznak, a Lloyd-palota helyiségeit a főrendiháznak engedte át. Országgyűlés a Nemzeti Múzeum dísztermében A birodalom válsága 1865 nyarán arra késztette a Habsburg uralkodót, hogy lépéseket tegyen a magyarokkal való kiegyezés felé, ennek egyik kézzelfogható bizonyítéka volt, hogy összehívta az országgyűlést. Ez azt jelentette, hogy az Országház ügyében a lehető leggyorsabban intézkedni kellett. A főrendiház üléseire a Nemzeti Múzeum dísztermét jelölték ki, de a képviselőház számára saját épület emelését határozták el. Helyét a múzeum tőszomszédságában, a Sándor (a mai Bródy Sándor) utcában jelölték ki. Ybl Miklós tervei alapján, a munkálatok szeptember 11-én lázas sietséggel megindultak. Diescher József kivitelező építőmester vállalta, hogy a képviselőházat mindössze 90 nap alatt felépíti. Az építkezésen nem kevesebb, mint 800 ember dolgozott, s az épület 1865. december 10-re, az országgyűlés ülésszakának megnyitására készen is állt. Bútorzat hiányában azonban, és mivel a falak még nem száradtak ki, az alsóházi ülést is a Nemzeti Múzeum dísztermében kellett tartani. A teljesen felszerelt épület átadására csak 1866. április 11-én került sor. A Sándor utcai képviselőház

Az állandó Országház építéséről az 1880 évi XLVIII. Törvénycikk rendelkezett. Ez kimondta, hogy az épületet a főváros ötödik kerületében, a Tömő téren (a mai Kossuth téren) kell emelni, a tervek pályázat útján készítendők el, és a törvény végrehajtásáról a miniszterelnök gondoskodik. 1881 elején létrejött a pályázat lebonyolítására hivatott Országos Bizottság, amely Tisza Kálmán miniszterelnök vezetése alatt az arra hivatott szervezetek képviselőiből, valamint Weber Antal és Ybl Miklós építészekből állt. A beérkezett 19 pályázati tervből az Országos Bizottság 1883. május 27-én Steindl Imre tervét fogadta el. Steindl Imre neogótikus stílusú, győztes országház-terve (1883)