Hajnalban szűk utcákon bolyongva vakon
Engem érzel.
Zavart elmédben elmerülsz ,
miközben a csillagokra nézel,
Nem tagadsz, de nem is értesz
A szívedet rágom, a lelkedet tépem.

Mondd hát el amit érzel,
de nevemet ne ejtsd ki,
Mert meg nem érthetsz.
Kiáltsd, hogy fáj a lélek,
Hogy egyedül nem élet az élet

De ne tombolj annyira, hogy ne lásd a szépet
Ne fedje bús homály a szép képet.
A kép melyet festettél magadról csak képzet
Nem a lelked, csak a léted.

A lélek az a sarokból kiállt,
Ne a füled használd, hogy megértsd az imát.
A színek, a formák mind, mind csak köret
A lényeg nem a látszat, és nem a szöveg.

Nem a tudat az, mely lelkedbe mély sebet vág
Én vagyok az ki gyötör: a hiány