Te meg én

Az első hóesésre nem emlékszem, de arra igen, hogy egy ablak előtt ácsorgok, és bámulok kifelé. Elmázolódott
tekinteted fölöttem, amint átlépsz egy másik szobába, eközben futólag az utcára nézek.
Esik a hó.
– Most hull másodszor, mióta élsz.
Nem tudom, ki szólt.
Talán te, te rémlesz, mellékesen mondod, jársz-kelsz mögöttem,
a hangodra emlékszem. A hangodat látom. Magamat is látom az ablak előtt. Gyűrött a ruhám, reménytelen az arckifejezésem.
Hófehér izék, mint szélfútta virágok. Rendetlen a ruha rajtam. Nincs valami jókedvem. Haragszol. Magamra döbbenek, akárha fölriadnék ! Megrázkódom, észreveszem magam, ahogyan ott állok.
Néha megtörténik.
Talán alszom.
És akkor megint eszembe jutottál
Annyira jó volt, hogy el is feledkeztem róla.
Talán elaludtam.
Sokáig aludtam.
Álmodtam. Nem tudtam, hogy álmodom. tudtam, hogy tudnom kéne. Volt egy korszakunk, rögtön az elején, nem egészen az elején, mert az irtózatos volt, egyáltalán nem is emlékszem rá, legalábbis remélem, legalábbis egyelőre,
hű, ez veszedelmesen hangzik, lapozzunk előre, mint valami könyvben.
Magamban is úgy lapozgatok álmomban, mintha regény lennék, pontosabban Egy Könyv, amiben az időjárásjelentés is benne van, de az Idők Végezete éppúgy, és ha venném a fáradságot és megkeresném a tartalomjegyzékben, hogy hányadik oldalon van ez, el is olvashatnám. De most nem érdekel.
Rád vagyok kíváncsi.
Nyalogatjuk egymást. Puha ízed van. A gyümölcsnek, az almának például kemény íze van, megzavar, felébreszt. A tiéd puha. Az enyém, gondolom, még puhább. Na ja, én most jöttem Puháról, még tele vagyok mindenütt a nedvessel, a párással is, meg a forróval is, amitől te megőrülsz, és a szemed
olyankor elhomályosul, oldalt fordítod az arcod.
Tényleg, miért ?
Oldalra fordítod úgy, hogy elsötétül. Én meg utánad sötétülök. Oldalra dőlve beléd nyögök. De tudom, most csak játszol. Bár komolyan gondolod. Azt élvezem benne a legjobban, ahogy a tested szétnyílik, mint a sötétség. Vagyis a gyengeség, mert a gyengeség sötétség, megadod
magad, azzal mutatod, hogy besűrűsödöl, édesedsz, fáradtan körbeölelsz, nem tudsz mást csinálni. De az még sötétebb. Ez az igazi, mikor én tebenned, te pedig
énbennem. És ezért nem látlak. Csak úgy fogadom el, hogy mindenem a tiéd.
Tele vagyok veled.