...mert igazi nincs, mert a téveszmék elmúlnak, de én őt szeretem, és
ez más. Ha az ember szeret valakit, mindig megdobog később a szíve,
mikor hall róla, vagy látja.... azt hiszem, minden elmúlik, de a
szeretet nem múlik el.
... emberek között, akik valaha szerették
egymást, nincs és nem is lehet soha igazi harag. Lehet düh, bosszúvágy;
de harag, az a szívós, számító, váró harag... nem, ez lehetetlen.
...ténylegesen
betege volt ennek a várakozásnak, aminél nagyobb szenvedés talán nincs
is az életben. Ismerem ezt az érzést... Később, mikor elváltunk, így
vártam én is őt még egy ideig, talán esztendeig. Tudod, az ember
felébred éjjel és levegő után kapkod... Kinyújtja kezét a sötétben, és
egy kezet keres. Nem bírja megérteni, hogy a másik nincs többé, nincs a
közelben, a szomszéd házban vagy utcában. Hiába megy az utcán, a másik
nem jöhet vele szemközt. A telefonnak nincsen semmi értelme, a lapok
tele vannak teljesen érdektelen hírekkel, közömbös értesülésekkel... Az
ember udvariasan hallgatja az ilyen híreket... de közben nem érez
semmit... ebben a kancsi, delejes, mágikus állapotban, a várakozó és
nélkülöző szerelmesek lelki állapotában van valami a hipnotizáltak
önkívületéből; olyan a pillantásuk is, mint a betegeké, akik
ájult-tikkadt pillantással, lassú szempillafelvetéssel, a delejes
álomból ébrednek. Ezek nem látnak mást a világból, csak egy arcot, nem
hallanak mást, csak egy nevet. De egy napon felébrednek. Körülnéznek,
szemük dörzsölik. Már nemcsak azt az arcot látják... pontosabban, azt
az arcot is látják, de homályosan. Különös érzés ez. Amit tegnap még
nem lehetett elviselni, úgy fájt és égetett, ma nem fáj többé. Ülsz egy
padon és nyugodt vagy....
Tegnap még mindez valószínűtlen volt,
lebegő és értelmetlen, s egészen más volt a valóság. Tegnap még bosszút
akartál vagy megváltást, azt akartad, hogy telefonáljon, vagy azt, hogy
reád szoruljon, vagy hogy vigyék börtönbe és végezzék ki. Tudod, amíg
ilyesmit érzel, a másik a messzeségben örül. Addig még hatalma van
fölötted. Amíg bosszúért kiáltasz, a másik kezeit dörzsöli, mert a
bosszú az vágy is, a bosszú megkötöttség. De eljön egy nap, mikor
felébredsz, szemed dörzsölöd, ásítsz, s egyszerre észreveszed, hogy már
nem akarsz semmit. Nem bánod azt sem, ha szembejön az utcán. Ha
telefonál, felelsz, ahogy illik. Ha látni akar, és muszáj találkozni
vele, kérem, tessék. És mindez, belülről, egészen laza és őszinte,
tudod... nincs többé semmi görcsös, semmi fájdalmas, semmi önkívületes
az egészben. Mi történt? Nem érted. Már nem akarsz bosszút, nem... s
megtudod, hogy ez az igazi bosszú, az egyetlen, a tökételes, az, hogy
már nem akarsz semmit tőle, nem kívánsz neki rosszat, sem jót, nem tud
többé fájdalmat szerezni neked....
Márai Sándor