(részlet)

 

 

Aki nem emelkedik, az zuhan.

Minden szellemi tanításnak ez a lényege. Amikor azt mondjuk: "hétköznapi realitás" , valójában nem a szürke életünkről van szó, amikor "Nem történik semmi, egyik nap olyan , mint a másik" - hanem arról az állapotról, amikor fokozatosan elveszítjük a szárnyainkat, és észrevétlenül zuhanni kezdünk.
Az embernek, aki "sárból ,napsugárból" született, nincs módja súlytalanul lebegni, mert a nap felé emelkedik, vagy a földbe zuhan. Vagy a sár húzza le, vagy a nap felé száll.
Akinek a sár jelenti a valóságot, az nem csak unalmasan éldegél, máról holnapra, hanem fokozatosan belesüllyed a sárba: minden nap öregszik, kopik a teste, s a lelke beleromlik a halálba.
"Eléd tettem az áldást és az átkot, az életet és a halált: válaszd az életet!"
Választani kell.
Ha valaki nem az életet, akkor a halált választja.
Minden pillanatunkra igaz: vagy emelkedünk, vagy süllyedünk. És ha ebben a pillanatban nem törekszünk fölfelé, máris lefelé süllyedünk, anélkül, hogy észrevennénk: ha nem tudtunk megújúlni , a halál felé tettünk egy lépést.
Az emberi fajnak egészen különös helyzete van, mégpedig azért, mert három csodából van összegyúrva: anyagból, lélekerőből és isteni szellemből. Bennünk van az egész univerzum végtelen múltja az elemektől , sejtektől, kristályoktól, és növényektől kezdve az állatokig. Az ember azért nem jár szívesen meztelenül, mert mindez látszik. Szőrösen és borzasan mi, férfiak nem vagyunk szebbek a majmoknál. Ezentúl még egy bonyolult lelkiség is van bennünk, értelmes érzésvilág, s egy magasról jött szellemiség, mely azt üzeni az embernek, hogy ebben az állati testben "nem egészen állat". Különös szerepet vállalt: halandóságot vett magára, állarcot öltött, és a hús - vér világba varázsolta magát, mert küldetését csakis így, ebben a két lábra állt szerepben tudja megvalósítani.
Ez a küldetés pedig az, hogy az élet emelje föl.Mindazt, amihez hozzáér, vigye magasabbra: az állati testet lelkesítse s a lelket szellemesítse. Nagy-nagy út ez, az öntudatlan sötétségből a tudatosság és a fény felé.
Az angyalok - függetlenül attól, hogy valóságos lényeknek vagy az emberi képzelet teremtményeinek tekinted-e őket - abban különböznek tőlünk, hogy nem öltenek testet.
Emiatt sok mindent tudnak rólunk, de a leglényegesebbet nem.
Nem tudják, milyen testben élni, vágyakkal, félelmekkel és öregedéssel. Ahhoz, hogy egy isteni szellem szót tudjon érteni az emberrel, magának is emberré kell válnia, mert csak így jut el azokhoz a tapasztalatokhoz, melyek nélkül nem lehet bennünket megérteni.
Az istennek is testté kell válnia, ha meg akarja tapasztalni az emberlét tragikus ellentmondását.
Az állatok biológiai életét éljük, de szellemi tudattal. Egysejtűek vagyunk és teremtő géniuszok. Halandók és halhatatlanok. Össze van fényképezve bennünk a sejtek végtelen múltja és az isteni származás emléke.

Ebben a kettős állapotban lebegni nem lehet.
Vagy elfelejtkezünk az isteni származásunkról, és akkor vissza zuhanunk, vagy fölismerjük, hogy fentről jöttünk s vállaljuk életünk célját, ami nem más, mint hogy mindent fölemeljünk magunkkal.
Amikor valakit megszeretsz, nem csak arra gondolsz, hogy "Légy az enyém" , hanem arra is, hogy "Gyere velem!".
Abban a pillanatban , amikor a szíved látni kezd, az első, amit megpillantasz, hogy sorsod mások sorsával összefügg. Rájössz, hogy akihez csak hozzáérsz, vagy lerántod magaddal, vagy fölemeled.
A fölemelés mindjárt a saját testünkkel kezdődik. Ruhákba, díszekbe öltöztetjük, megszépítjük, megmossuk, gondozzuk, építjük. A testünk nincs készen: minden nap újra - és - újra "meg kell csinálni" . Meg kell tisztítani (mert elpiszkolódik), föl kell öltöztetni (mert meztelenül nincs kész). Ha nő vagy, ki kell festeni, illatossá kell tenni, és nem szabad hagyni elhízni vagy elsorvadni. És ami a testtel kezdődik, folytatódik az otthonunkkal és mindennel, amit kultúrának nevezünk: vallást teremtünk, erkölcsöt, művészetet, tudományt, várost, templomot, amelynek tornya az ég felé néz: mert ahová az ember vágyódik, az fönt van.
Az, hogy az emberi lény négy lábról kettőre emelkedett, azért történhetett, mert vonzotta a magasság - tudta, hogy létének értelme fent van, s a jó irány nem a vízszintes- csakis a fölfelé. Ezt a küzdelmes feltápászkodást minden gyerek megismétli.
Ha valakiben él a szellem, az repülni vágyik.
Nem azért, hogy meglógjon a föld vonzásköréből, hanem hogy mindenkit magával vigyen a magasba.
A beszélgetésben az értelmet keresi, írásban a szépséget, a gondolatban az igazságot, zenében a harmóniát, emberben a jóságot - s ha nem találja, azon munkálkodik, hogyan tudná megteremteni.
Ember módra élni, nem azt jelenti, hogy orrunkat befogva elfordulunk mindentől, ami bűzös, hanem azt, hogy mindent, amivel a sorsunk összefonódik, föl kell emelnünk. A szellem mindent szellemivé tesz.
És ez lényeges! Mindazzal, ami alantas, nem viselkedhetünk úgy, mint a macska, akinek a farkára konzervdobozt kötöttek, s le akarja rázni. Meg kell emelni. Az anyagit szellemiesíteni kell, az ösztönöset tudatossá tenni, a káoszt rendezni - és a földről nem elszökni kell, s főleg nem visszazuhanni az öntudatlan ösztönlétbe , hanem széppé tenni mindent; hogy úgy legyen "amiképp a mennyben, úgy a Földön is ".
Aki a szellemiről megfeledkezik, az pedig éppen fordítva kezd működni. Mindent magával ránt a mélybe. A világ egyre hitványabb lesz körülötte. Ő maga koszolja össze és végső soron el is pusztítja, saját magával együtt. Aki lefelé él, az nem az ösztönvilágba zuhan vissza, hiszen az a maga helyén tiszta és szép, hanem mélyebbre: az infernális sötétségbe.
Erre manapság döbbentünk rá, amikor zuhanásunk annyira felgyorsult, hogy a földi élet is veszélybe került.

 

A szeretkezésről fogunk beszélni.


A szeretkezés a test nyelvén elbeszélt isteni szeretet.
Az ölelésben és a kéjben megnyilvánuló egységélmény.
A magyar "szeretkezés" jó szó, hiszen az ember minden rétege szeretni akar: a teste is, a lelke is, a szelleme is. Az ujja hegye is, ha tapint; az orra is, ha illatot érez: a nemi szerve is, ami a kettétépett isteni erők teremtő misztériumát rejti magában. A két nemi szerv nemcsak vérrel teli húsdarab, hanem szimbólum is: itt vagyunk kettészakítva hímmé és nősténnyé. Mindenki érzi, micsoda titokhely ez önmagán és a másikon is. Egymást keressük a finomabb rezgések nyelvén, az idegek nyelvén, a sejtek nyelvén. A csók misztériuma, hogy a szánk ilyenkor nem beszél, de némán összeforr: testünk "legintellektuálisabb " szervéről, a szájról és a nyelvről kiderül, hogy valódi funkciója nemcsak az információk cseréje, hanem az érzéki szereteté is. Nyelvünkkel és az érzékeny idegekkel befont ajkunkkal többet lehet üzenni, mint szavakkal. És amikor két test összeforr, nemcsak "testileg érintkezik", hanem két lélek is egymásba rezeg, s a találkozás extázisában azt kérdjük egymástól: hol voltál ennyi ideig?
És van egy időtlen csúcspillanat, amikor a két pólus összeér, csattanva fölszikrázik, a széttépettség megszűnik, a férfi nővé válik, a nő férfivá - s mindketten eggyé lesznek, úgy, ahogy valaha csak az Istenben voltak egyek.
Ez az "én benned vagyok, s te énbennem" misztériuma, a hús - test nyelvén eldadogva.
Ez a szeretkezés.
A "nemi érintkezés" (micsoda bárgyú kifejezés!) minden testi működésünk, vagy ahogy a mai holt nyelven mondani szokás: "biológiai funkcióink" között a legszentebb.

 

Rítus.
Rítus az, ami lentről indul, s magasan köt ki. Az ölelés, ha teljes, a testi ember által elképzelhető legmélyebb rítus lehet.(Maga a "rítus" szó a csodálatos magyar nyelven szer-tartást jelent. Vagyis azt jelenti, hogy szeretetet tartani. Ugye, milyen szép és igaz kifejezés?) Nem véletlen, hogy a Teremtő ezt az aktust választotta ki, hogy a Belőle fakadó szellemi szikra testet ölthessen itt a földön. Azt mondta: Ahhoz, hogy új élet jöjjön létre, ha már a két lélek nem képes rá, legalább a két testnek szeretnie kell egymást.
A kéj pedig nem egyéb, mint a test által tapasztalható legintenzívebb szeretet- élmény. Egység az élettan nyelvén. Minden teremtés, még a világ teremtése is a szeretetből fakad, s ez elmondhatatlan örömmel járt. Ezt az örömöt, a teremtő szeretet örömét éljük át kéj formájában. Nincs benne semmi bűn, semmi bujaság. Ez a test öröme, melyet akkor élünk át, ha testünk a maga szintjén, bőrével, húsával, idegzetével, mirigyeivel és sejtjeivel szeret.
El lehet magyarázni mindezt anatómiailag is, ahogy azt manapság sok tankönyv teszi, de ennek így, különszakítva azért nincs értelme, mert ha a testben csakis az idegvégződéseket és a neuronokat látjuk, a lelket nem, akkor a kéjről sem lehet beszélni, mivel egy hulla nem érez semmit. Hiába van idegvégződése és G-pontja - semmit sem érez.
A szeretkezést, vagy ahogy a mai holt nyelv nevezi, a "nemi érintkezést" a Biblia "megismerésnek" hívja. Valójában a férfi akkor ismeri meg a nő világát és a nő a férfi világát, ha egymásba hatolnak. Ha odaadják és befogadják egymást - és "egy testté lesznek".
Amíg ez nem történik meg, nem ismerjük egymást. Megismerni csak akkor tudlak, ha részt veszek benned, ha belülről éllek meg. Ha nem csak látlak, és tudok rólad, de érezlek is - ha "én" minden idegszálammal megtapasztalom, hogy milyen "te" - nek lenni. Ezt nem lehet kívülről, csakis belülről. A megismerés a "jártál bennem - jártam benned" kölcsönös élménye. Ismerem a titkos utcáidat, lelked és tested rezdüléseit, érzékenységedet, magányodat, vadságodat vagy félelmedet - azt, hogy mersz -e szeretni egyáltalán.
Tudsz-e adni s elfogadni? - most derül ki valójában. Mert amit adsz, magadból adod. A titkaidat adod - amit féltesz, amit rejtesz, azt adod -, és azt fogadod el, tőlem is.
Semmiről sem mondható el annyira, hogy csakis az enyém, az én magánterületem, mint a saját testemről. Én érzem, nekem fáj, nekem fázik - lényem határát a bőrömnél érzem. Senkinek semmi köze hozzá. Ezek az én szerveim, az én véres, nyálkás titkaim. Ebbe a magánszférába beengedni egy másik embert - és belehatolni egy másik ember testébe, olyan misztérium, amely minden fecsegésnél többet mond arról, hogy mi az a szeretet.
Ilyenkor beleöltözünk egymás húsába - s ahogy a Biblia írja - , "egy test" leszünk.
Nem is értjük, miért hittük valaha , hogy mi két test vagyunk. Ami az anyag sűrű világában, az történik ilyenkor a lélek finomabb energiaszintjén, és a szellemi isteni szférájában is. Ami a testnek élvezet, az a léleknek boldogság, s a szellemnek üdv. A lényeg, az ölelés nem változik, csak az élmény " sűrűsége" - s ezért a testi szeretkezés nem csupán jelképesen utal valami magasabbra, hanem ugyanaz történik lent, mint fönt, a Páros Tánc minden létszinten ugyanaz.[…..]

 

 

A vágy sziámi ikrei

Szemeidben buja fények égnek,
Földöntúli kéjt, gyönyört igérnek,
S a szivünkben vad vágyak gyúlnak,
Kezeim közben kezed után nyúlnak,

Érzem bőröd élő bársonyát,
Öled perzselő forróságát,
A vágy leküzdhetetlen sürgetését,
Hogy testünkkel elégítsük ki követelését,

Legyünk egy test, melyről megmondani,
Lehetetlen, hogy kihez mi tartozik,
Legyünk most született sziámi ikrek,
Kik a vágy hevében mindig újra születnek !


(T)

 

 

 

(Nem tudom észrevetted-e, hogy még a sebed fájdalmát sem érzed szeretkezés közben, mert a kéj felülmúlja a fájdalom erejét, a fizikai kínt.Még a hipnózisnál is jobban feledteti velünk a testi fájdalmakat.  
A kéjről nem mindig beszélünk őszintén. Nők gyakran hazudják a kéjt, és a férfiak el is hiszik nekik. Ez azért lehetséges, mert a nők könnyebben lemondanak a szeretkezés öröméről, ha lelkileg szeretik őket. Ha már választaniuk kell, inkább testileg maradnak szegények, mint lelkileg.  
Ezért hazudtok nekünk, női barátaim!  
Csak maradjunk veletek! Csak tartsunk ki mellettetek s legyünk jók hozzátok, akkor is, ha testileg nem olyan jó nektek, sőt, néha még kellemetlen is ! Idézd föl a saját történetedet s barátnőid őszinte vallomásait. Hányszor teszi meg ezt egy nő? És fordítva hányszor fordult elő? Hogy egy férfi belement a szeretkezésbe, amely neki kellemetlen volt, csupán azért, hogy örömet okozzon? Ha létezik árulkodó statisztika, ez az! A nő könnyebben beéri azzal, hogy csak a másiknak jó, és hazudja a saját élvezetét, csakis azér, hogy megtartsa a férfit.  
Igen, örömet akartok okozni nekünk, még akkor is, ha nektek nem öröm! Tudom, így gondolkodtok, s még azt is tudom, hogy amiről most beszélünk, a "felfelé élés" sokkal természetesebb gondolat számotokra, mint nekünk, férfiaknak. Számotokra alig van értéke a csakis testi kéjnek, ha az nem változik át lelki szeretetté. Így gondolkodtok. Ezért hazudjátok a kéjt csillogó szemmel, sikoltással s ájulással.  
Bennünket, férfiakat pedig arra vesznek rá a tapasztalt szexológusok, hogy mi viszont hazudjuk azt, hogy az ölelés után is szeretünk benneteket, hogy a kéjbe ne aludjunk bele, színleljük azt, hogy boldogan együtt maradtunk veletek, ha nem is érezzük így. "Utójátéknak" nevezik a szeretkezésnek ezt a fázisát, amelyben sokszor eláruljuk magunkat: nem tudunk "fölfelé" szeretni.  
Ahogy ti mondjátok: "Csak AZ kell nektek!"  
És kész. Sokszor van így.  
Nem is az a lényeg, hogy mit hazudunk, hanem az, hogy miért.  
Miért éppen ezt hazudjuk egymásnak?  
Miért hazudjuk egymásnak, hogy lelkileg is "jó" , ha nem jó?  
És miért hazudjuk, hogy "szeretlek" , ha nem szeretlek?  
Azért, mert a "fölfelé élés" lényünkbe írt törvény. S ha nem tudjuk betölteni, legalább hazudjuk. Mi, férfiak, csakis a ti szemetekben láthatjuk visszatükröződni az örömünket, hogy teremtők vagyunk - ezért hazudjátok nekünk a kéjt.Hogy a bennünk élő férfi lássa, hogy örömet okozott,elárasztott titeket gyönyörrel. Nekünk meg azért kell azt hazudnunk, hogy a kielégülés után továbbra is gyengéden szeretünk benneteket, mert ti viszont a befogadók vagytok, és arra van szükségetek, hogy ne csak egy pillanataig, hanem örökké szeressünk titeket.  
 A valódi szeretetnek ugyanis ez a titkos igénye.  
A nőnek olyan szeretetre van szüksége, amely nem mulandó. A nő - még a legérzékenyebb nő is - a lelkével szeret igazán, s nincs olyan párkapcsolati tanács és szexuális trükk, amely boldoggá tudna tenni egy olyan nőt, akit lelkileg nem szeretnek. Akármilyen érzéki bravúr , vagy megrendítő testi gyönyör - egy nőnek ez nem elég, mert az igazi gyönyörpontja nem bonctani helen rejlik, nem is, ahogy mondani szokás, az "egész testében", hanem az EGÉSZ LELKÉBEN. Minden olyan ölelés, mely csakis az "erogén zónák" ingerlésén alapul, kevés neki.  
Egy nő "erogén zónája" a lelke.  
 És egy férfinak hiába minden szexuális tanács - ha nem tud följebb lépni a szeretet ,agasabb szintjére, párkapcsolata nem lesz tartós. Ha gyáva, vagy bármiféle társadalmi, vagy morális félelme van, lehet, hogy nem menekül tovább, és benne marad egy megunt kapcsolatban, de annak soha jó légköre nem lesz.  
Az érzéki szeretet pedig hosszabb távon már nem működik, mert a legmulandóbb szeretet - forma. Ugyanaz a gond vele, mint mindennel, ami testi: időhöz kötött.  
Elhervad. Megszokássá válik.És elmúlik.)