a vidáman éneklő részeges ló balladája



Egy kocsmázó, részeges ló,
Három feles rum után,
Vaksötétben imbolyogva,
Cipeli a gazdáját,



A gazda nagy jókedvében,
Énekelget magában,
A lova meg azt gondolta,
Csatlakozik hozzája.



Rákezdett a dalra ő is,
Már ahogy tőle tellett,
Nem hallatszott más sem aztán,
Csak ahogyan nyerített.



Egy darabig tűrt a gazda,
Próbálva túlharsogni,
Majd megunva lova hangját,
Megtalálta fojtani.



Levonva a tanulságot,
Társát későn siratja,
S megfogadta szent esküvel,
Többi lovát már csak sörrel itatja.

  ( Tim )

A szörnyű lelki traumán átesett gazda sirámai szeretett lova
elvesztése feletti mélydepressziós bánatában





Elhagytál hű társam, ki bajban, örömben velem voltál,
Sohasem gondoltam ,hogy bennünket elválaszthat a rút halál,
Igaz, ehhez kellettem én és az alkohol,
De ki a fene gondolta, hogy ily gyorsan megholsz,



Hisz alig szorítottalak erősebben, mint kedvesét a szerelmes,
Eszembe nem jutott, hogy markom ereje ily rettenetes,
De hát nyerítettél, több mint borzalmasan, éjszakát betöltőn,
S most itt fekszel előttem a kockaköveken, mint egy heverőn,



Nem hallom már többé követelőző, könyörgő nyerítésed sem,
Nem fogsz már vinni engem árkon-bokron, s túl a kerítéseken,
Nem rázod ki belőlem a lelket, ha kedved duhaj,
Pedig hányszor megtetted, s kívántam, lennél inkább bivaly,



De most eszmélek és nem siratlak tovább téged,
Hisz a túlvilágról hallom kárörvendő röhögésed,
Fekszel a mennyei harmatos fűben s tested is rázkódik,
Előtted rum egy vödörben, őrült aki miattad bánkódik,



Ha sajnálatra szorul valaki, az leginkább magam lennék,
Már-már azt kívánom, fel hozzád én is mennék,
Egy dolog van csak, mi mégis visszatart ettől,
Hogy amit veled tettem, elválaszt a mennytől,



Pokolra kerülni pedig bőven ráérek később is,
Ha már így alakult, meg akarok dolgozni azért is,
Vár még rám jó néhány, vidám borgőzös este,
S csábosabbnál csábosabb nők mámorító teste.

(Tim )