"Másnap, amikor felmásztunk a kopt szentély bejáratához, nem léptem addig be a sírba, amíg nem érkezett föl Ikó, s amikor együtt a kápolna küszöbére léptünk, majdhogynem holtan rogytunk össze: az előző napi olvasmány, az 1600 éves életnagyságú Pantokrator Krisztus ábrázolása nézett velünk szembe. A Thot-hegyi Pantokrator képének megtalálásához égi jelünk volt január 10-én." (Jenik Péter: A Kopt Szentély lelkisége Magyarországon él tovább. Napi Magyarország, 1998. június 29.) Vörös helyesen gondolkozik, amikor úgy véli, hogy az olvasó már nem emlékszik a feltalálás egy hónappal korábban ismertetett körülményeire. Ebben a verzióban már nincs hegyről való leballagás, "a természetes piramis" megsejtésére vonatkozó hirtelen megvilágosodás, kígyófészektől tartó arab munkás, és nincs négy nap sem, amely a hasadék észrevétele és megmászása közben eltelt. Van naplementében, előző este, édeskettesben olvasott Biblia, van égi jel, amely arra utal, hogy az Ítélkező Krisztus meg fog jelenni, és van még valami.
Ez a Krisztus "felhívta a figyelmemet arra, hogy egyszerű magyar kutató voltam, aki azért kaphatta meg ezt az ajándékot, mint égi kegyelmet, hogy a Thothegyi kápolnát megtalálhassam, mert egy olyan nemzet fia vagyok, amely Thébai Remete Szent Pál szellemének egyetlen legitim utódja. Az itt élő szerzetesközösséget megölték, de a magyar pálosokat nem lehetett megölni, s amely rend tartományfőnöksége Pécsett van, a szülővárosomban."
Immár 1998 júniusában járunk. Emlékeztetünk, hogy ekkor mely "csillagok állnak együtt". A választásnak vége. A kormányzati jóindulat megnyerve. A szakma elvesztve. A botrány kirobbanva. A sajtó széthasítva. Az etikai bizottság fölkérése folyamatban. Kákosy jóindulata elvesztve. Maróth szimpátiája megnyerve. Új helyzethez új látomás kell. Pontosabban igazítani kell a régin: elég talán egy félfordulat is, elég a hangsúlyokat módosítani. Elég annyi, hogy az eleve elrendeltség és a kiválasztottság élménye "az új olvasóban" elementáris erővel támadjon föl. A bizonyítékrendszer ezúttal már csak számmisztikán nyugszik. "Az 1000 éves keresztény Magyarország és a 2000 éves keresztény Európa szimbólumai együttesen jelentkeznek Thébában egy 4000 éves sziklasírban, ahol nagy valószínűséggel Montuhotep Szankharé fáraó (Kr. e. 2010-
1998) nyugodott." (Jenei i. m.) Az okfejtés innentől kezdve kivonja magát a tudományos gondolkodás köréből, és kikezdhetetlen, mert fundamentalista tautologikus rendszert alkot: az összeesküvés-elmélet méltó párjaként üdvözüléselméletet. Ez a "logika" valahogy így rekonstruálható: Pécsi vagyok, és most Krisztus után 1998 van: nekem kell megtalálnom a 4000 - 2000 - 1000 számokat összekötő üzenetet. Valamit találtam. Az nem lehet más, mint "pécsiségemet" és saját időmet stb. stb. megszentelő leletegyüttes. (Az 1600-hoz még visszatérünk.) A kör bezárul.
A támogatók köre pedig kinyílik, és ezért nyílik ki. Ebben az üzenetben Szankharé ugyanis mellékszereplővé válik, ő még "csak" a Magyar Egyiptomi Ásatásokat Támogató Baráti Kör ízlését elnyerő fontos, de nem nélkülözhetetlen figura volt. A fáraó megtette kötelességét, a fáraó mehet. Most Jesus-boom van. És Jézus talán majd inkább megoltalmaz az akadémiai állásfoglalás előtt.
Rentábilis gondolatmenet, a rendszerre érzékenyebbek azonnal veszik is a lapot. Íme: "Ami viszont nagyon is elgondolkodtató: az a hirtelen össztűz, amit a jelenleg külföldön lévő ifjú tudósra zúdítottak… Az a véleményem, hogy itt másról, sokkal többről van szó. Egy látszólag véletlen dologról, a Pantokrator-képről, melyet Vörös Győző bemutatott, és amellyel kapcsolatban az is kiderül, hogy megtalálási helye valószínűleg egy protokeresztény templom, mely mintegy 1600 éves lehet, így a benne lévő feliratok és képek is ebből a korból valók." (Práczki i. m.)
Ebben az 1600 évességben lenne az igazi fantázia, egy új államvallás ígérete. Ez a Pantokrator ugyanis föltűnően emlékeztet a magyar korona Krisztusábrázolására. Ha "kiderül", hogy ő annyi, amennyinek szeretnénk, akkor - idézi Pécsi Ágnes a Szittyakürtöt, a Hungária Szabadságharcos Mozgalom lapját -, nos, akkor megdönthetetlen a bizonyíték, hogy a "thébai templomkép festők és a Magyar Korona Alkotói tudtak egymásról".