"Magyarországon élénk érdeklődéssel figyelték az egyiptomi leleteket, mintegy égi jelet láttak benne, hogy magyar fiatalok leltek rá a magyar szerzetesrend szellemi elődeinek távoli templomára. Január 16-án délelőtt 11 órakor Budán, a Gellért-hegy oldalában lévő sziklatemplomban állítják fel a Thot-hegyi freskó mását szentélyük újjáalakításával a pálos szerzetesek thébai rokonságuk tanúsítására." (Lőcsei Gabriella: Mindent lehet, de csak a jót szabad. Magyar Nemzet, 1999. január 2.)
Ekkorra már a "bal-liberális" média, élén a Buksz-szal és a HVG-vel ellövi valamennyi érvét. Az előbbiből (Liptay-Mayer i. m.) megtudható, hogy remete Szent Pál - ha élt egyáltalán - bizonyosan nem Théba, hanem a Vörös-tenger környékén meditált. Nem szerzetesként, hanem magányosan, azért volt remete. Az utóbbi írásból (Illényi Balázs: Falra hányt bizonyítékok. 1999. október 23.) megtudható, hogy a többszörösen megtalált Pantokrator-freskó (Török László szerint Weeks is legföljebb csak a második lehetett a felfedezők sorában, Quibell már 1906-ban beszámolt a műről) valószínűleg a 12. században készült.
Nem járunk jó nyomon. Ezek tények, költőietlen igazságok. Pénzt nem hoznak. Tematizálásra alkalmatlanok. Ideológiailag közömbösek. A képzeletet nem gyújtják föl. Aktuálpolitikai szempontból használhatatlanok.
Ha nem láttam volna saját szememmel a televízióműsorokat, azt hihetném, hogy Vörös Győző valójában nincs. Csak Magyarország van, amely lehunyja szemét, erősen koncentrál, hogy altudatából elővarázsolva megteremthesse aktuális hősét. Ez az ő látomása arról szól, hogy látomásos hősre tesz szert. Talán mindjárt több hősre is. E hitében nehezen megingatható. Huszonkilenc érvelőnek biztosan nem sikerült.