Reszket a bokor, mert nagyot bele rugtam,
Így sikerült, mindegy, pedig nem akartam.
Amit én akartam, nem volt az ám rugás,
Sokkal inkább lett vón’, egy jóízű dugás,
Sajgott a lábam jócskán, üvöltöttem nagyot,
Ijedten néztél, Ez itt megbuggyanhatott ?
Letéptem bugyidat, azzal bekötöztem,
Áldottam szerencsém, hogy itt voltál velem,
Nélküled dugni persze nem lett volna könnyű
Magamhoz nyúlni, pedig lett volna szörnyű,
Heteroszex volt, mire oly nagyon vágytam,
S ezért, egy egész délutánt éppen erre szántam,
Miután a veszély elmúlt gyorsan, sebesen,
És életem nagyban neked köszönhettem,
Kifejezni nem tudtam már másképpen a hálám,
Napnyugtáig szeretkeztünk három széna bálán.
(Tim)