Egy full barackra festett szobában kezdődött a történet,

Ahol egy mit sem sejtő csemete békésen szendergett,

Nem törődve nyüzsgő látogatók hadával,

Sem a tavaszt érző kutyák szerelmi zajával,

A kiváncsiak jöttek-mentek, ámulva nézték az alvó gyermeket,

Mímelték mintha sose láttak volna még egyáltalán, és szebbet,

Mi ilyenkor szokásos azt mind elmondták,

Az  eufóriáig fokozva a szülők boldogságát,

Az utolsó látogatók közt érkezett egy sasszemű, kotnyeles rokon,

Kinek mindent felfedező szeme megakadt a sarokban egy dolgon,

Mit ugyan földig érő lila takaró  hivatott rejteni,

S mint áttetsző női ruha, azért sok mindent engedett sejteni,

A módfelett kiváncsi  látogató rögtön rá is kérdezett,

Mi az a valami a sarokban, a lila takaró vajon mit rejteget,

A sok dicsérettől eltelt házigazda nem sejtve a bajt,

Lerántva a leplet, megmutatta amit az addig eltakart,

Feltárult a  titok, látható volt minden jól és tisztán,

A tárgy mi napvilágra került, egy pink hintaló pusztán,

Maga a játékszer kissé absztrakt, de nem elemes,

Csupa rózsaszín csillogás és teljesen szögletes,

A rokon hitetlenkedve, kétségbeesetten a fejéhez kapott,

Centiről centire hajlatok és  áramvonal után kutatott,

Tapogatta a hintalovat egyre reménytelenebbül,

Félóra után feladva a keresést eredménytelenül,

A gyermeki lélekre tekintettel, az ítéletet dörgő hangon kimondta,

Jobb lesz ha ezt a „szörnyűséget” a házigazda összedarabolja,

A darabokat még aznap rádobja egy lobogó, nagy  tűzre,

Hogy gyermekét egy komoly traumától ily módon is védje,

Lángol a hintaló, magasban kanyarog ,szétterül a füstje,

Nem lehet most senki tekintettel a légszennyezésre,

Lesz majd másik, kandírozott mandarin zselészínű áramvonalas,