Az érintés jó, kell, mert olyan energiákat mozgat meg bennünk, amitől a lelkünk szabályosan megnyugszik. Kisbaba korunkban a szülőktől kapott érintések, simogatások adják azt a belső nyugalmat, ami miatt akár egy inkubátorban lévő kisbaba is gyorsabban fejlődik, mint a nem simogatott társaik.

Az ember szinte kényszeresen vágyik megfogni, megérinteni idegen felületeteket, legyen az tárgy, élőlény vagy egy másik ember, mert ez olyan sokat jelent nekünk. Gondoljunk csak arra, ahogy a vakok tájékozódnak. Tapintással tudjuk meg, hogy a napon lévő homok forró, hogy a jég hideg, a tű pedig hegyes. Az érintés az a gesztus, amely képes eloszlatni a félelmünket, és bármily furcsa, ez képes felébreszti a bennünk lévő vágyakat, ám csakis a kezünk általi tapintás útján. Ha megfigyeljük az állatokat, akkor láthatjuk, hogy a simogatás szerepe a mentális egészségükben számukra is fontos, hiszen az anyaállat rendszeresen nyalogatja kicsinyeit. Ez akár a cicáknál is megfigyelhető. Ha korán elszakítják a kicsiket, még szoptatási időben, akkor nem termelődik tovább bennük a növekedési hormon amiatt, hogy az érintés hiánya olyan üzenetet küld az állat agyába, hogy anya nincs. Mivel nem tudják meddig kell kibírniuk, így tudattalanul lefékezik anyagcseréjüket, és növekedésük megtorpan. Csökkentett üzemmódban várakoznak arra, hogy anya visszatérjen és minden jóra forduljon. Valószínűleg ez az alapérzete a szerelmi bánatnak is és ezért nem eszünk, ha elveszítünk valakit, akit szeretünk.

 

Első érzék

A tapintás az első érzékünk, a bőrünkben található több ezer szenzornak köszönhető, melyek ruhaként alkotnak burkot és regisztrálják a külvilágból jövő érintéseket. A szenzorok jelzik milyen az, amit megérintünk. Receptoraink főleg az újdonságokra reagálnak, s mivel a bőrünket borító apró pihék azonnal válaszolnak mindenre, így a már ismert információkat elengedik, tehát azokat elfelejtjük. Ide tartoznak a mindennapos, hétköznapi cselekvéseink által kapott érzetek, például az, hogy milyen érzés volt ma reggel felvenni a ruhát. Az idő nagy részében nem vagyunk tisztában testünk fizikai reakcióival, annak valóságával. 

A testünkben lévő hat receptor felelős azért, hogy ezek az érzetek kialakuljanak bennünk. Ezek közvetítik az agyba a külvilágból érkező rezgéseket, nyomásokat, amelyek üzenetként megérkeznek és az agy feldolgozza, hogy tűbe nyúltunk bele vagy épp anya forró hajsütővasát markoltuk meg. Van olyan tapintótestecskénk, (Meissner-féle) ami a szemhéjunk belső felén is megtalálható.

Testi érzékenységünk egyenlőtlenül oszlik el, vannak olyan területek ahol nagyon magas és van, ahol nagyon alacsony a szenzorok reakciója. A hátunkon lévő bőr egyféle ingerként kezel egy olyan érintést, amit például az ajkak nem. Az ajkakon kívül a nyelvben és más erogén zónákban a tapintótestecskék eloszlása a legsűrűbb, különösen intenzív az érzékelés. A nyelv, az ajkak, a kéz, az ujjak a testünk legkérzékenyebb pontjai, így a hatféle receptorok és a hozzájuk tartozó tapintótestecskék alakítják ki a feszültséget, érintét, vibrálást és nyomást, melyek aztán egybefolyva csókokat, szexuális vágyat és szexet eredményeznek. A kezünk hasonló finomsággal van megáldva, miközben ők azok, akikre számítani lehet az mindennapi életben, mert maguktól gyújtanak lámpát, húzzák fel ránk a bugyit, teszik oda a reggeli kávét. Ők a tapintás lényege, és így belegondolva hálátlanok is vagyunk velük szemben, pedig a legnagyobb bizalmasaink.

Másokkal való érintkezés

Soha nem mellékes, miért érintkezünk más emberekkel és kik azok. Egy idegenekkel tömött buszon való érintkezés kifejezetten kellemetlen tud lenni, szenzoraink és receptoraink határsértés észlelnek, olykor jogosan érezhetjük úgy, valakik a privát szféránkban vannak. Amikor a hétköznapokba becsempészünk egy-egy érintést, például cigaretta gyújtásánál egy apró simítást a másik kezén, hajlamosak vagyunk jól érezni magunkat, akár flörtölnénk is, de egy biztos, hogy barátságos lesz az, akit érintünk és aki minket érint. Ez az élmény az alapja annak is, ha valakit szeretünk és vágyunk arra, hogy megfogjuk a kezét és simogassuk, érintsük. Elképesztő, hogy ez a gesztus mennyire sokat jelent: vigasztal, fájdalmat enyhít, feszültséget old, félelmet oszlat el. A kezeink okozzák és alakítják az érzéseinket, amit átadnak és amit fogadnak, azok nyomot hagynak bennünk. Ezért fogdosunk olykor kényszeresen dolgokat, hajat, szőrt, mohát, követ, falevelet, virágokat, bársonyt. Feltehetően a mindennapokban használt kütyüket is a tapintás alapján választjuk ki, azt vesszük meg, ami a kezünknek, tapintásunknak kellemes érzetet ad, legyen az mobiltelefon, egér vagy billentyűzet.

Érdekes, hogy a nyelvünk milyen formában alakította a tapintással kapcsolatos élményeket. Ennek köszönhetően lett a kisujjunkban minden, így roskadtunk össze a nyomás alatt, így hallunk megindító szavakat és így érint meg minket egy film.

És még valami. Az érintés gyógyít. Gondolj csak arra, ha valamid fáj, odakapod a kezed. Ha a gyereknek fáj a hasa, simogatjuk. Ha egy barátunk szomorú, megöleljük, megsímogatjuk. A bőr a bőrön, s a láthatatlan energiák áramlása valóban gyógyító erővel bír, nem csak az ösztön számára világos ez, hanem minden, energiával gyógyító nép, hagyomány vagy orvos számára is.