Tevje: Szeretsz engem?

Golde: Hogy én mit?

Tevje: Szeretsz engem?

Golde: Hogy én téged? Már a lányok férjhez mennek,

majdnem ránk szakad a ház.

S te itt állsz, ilyet mondasz. Mi jött rád? Idegláz?

Agyadra ment a sok gond?

Tevje: Golde, még nem feleltél. Most mondd: Szeretsz engem?

Golde: A feleséged vagyok.




Tevje: Tudom. De szeretsz engem?

Golde: Hogy én téged?

Tevje: Nos?

Golde: Én huszonöt évig mostam rád, főztem rád, varrtam rád.

Teneked szültem öt szép lányt.

Te meg csicseregsz nékem, akár egy kisdiák.

Tevje. Golde! Nem volt szabad rád néznem, csak az esküvőn. Jött az est...

Golde: Jött az éj.

Tevje: Kicsit féltem.

Golde: Hát még én.

Tevje: De a szülők mondták: Meglásd, majd csak megszokjátok egymást.

S most kérdem tőled, Golde: szeretsz engem?

Golde: Vén szamár.

Tevje: Tudom. De szeretsz engem?

Golde: Hogy én téged?

Tevje: Nos?

Golde: Már huszonöt éve élünk így: küszködünk szenvedünk.

Közös a párnánk, s minden más. Ez szerelem, mi más?

Tevje: Tehát szeretsz?

Golde: Igen, azt hiszem.

Tevje: És én ugyanazt hiszem.

Együtt: Ez így volt eddig is, jó tudni ezt.

Jön még huszonöt év, s mindig így lesz.