Hallgatom szavaid, simogatnak, álmaim mögé bújnak, érzem rezgéseid… és szinte észrevétlen ébred testünk… az esőtől ruhánk ránk tapad, gőzölög bőrünk melegétől minden perc… halkan súgod fülembe vágyad, hogy kívánsz, itt és most akarsz… szád izzó vasként fonódik feltárulkozó nyakamra… láthatatlan bélyegével pecsételve. szavaid már elvarázsoltak, megsimogattak, életre hívták szunnyadó vágyam…, s most ajkaid érintése felszította a bennem nyugvó parazsat. lassan lángolni kezd mindenem… kezem arcodhoz érintem, simogatom, lágyan cirógatom. arcom hajad borzolja, ujjaimmal táncolnak a szálak. szád finoman mozdul, siklik pontról, pontra… új és egyre újabb meglepetést okozva bőrömnek. nyelved segíti kalandozását, vállaimon csúszik érzékiséged. halkan nyögöm a semmibe, kívánlak… míg csókolsz kezed tétován útnak indul… kutatva hajlataim, lágyan furakszik átnedvesedett blúzom alá. az esőtől tapad minden, selymes ujjaid sziluettje kitekint az anyagon át… bőröd melege felitatja nedvességem, siklik minden mozdulat.

Megérzem akaratod, mindkét karom nyakad köré fonom, tarkódnál simogat reszkető kezem… a tiéd vagyok. ajkaid érintése körülfon, karjaid szorítása bilincs, erős és akaratos… kezeid törekednek megkeményedő melleim felé… s akár vadász a gyenge vadra, úgy csap le tíz ujjad. prédáját nem engedve… űzi vágyát, hallgatva lüktetve hívó szavát. ahogy megérzem első érintésed nyögve szakad fel bennem a gát… bőrömbe ég minden mozdulatod… tenyered elfedi összehúzódó bimbóim, melegük felolvasztja őket. lágyan simulnak hozzád. ujjaid lassú, körkörös mozgása feszül rajtam… egyre határozottabban markolsz, és én lehunyt szemmel élvezem… hátam mellkasodhoz simul, karjaid szorítanak egyre…, érzem ahogyan szenvedélyed lángol, tőlem, értem, nekem, velem… s már én sem akarok mást csak téged… átölelni, csókolni, magamba fogadni, tested minden vágyát megérinteni, érezni, beteljesíteni… szenvedélyed lángjai közt elhamvadni…

Csendesen köszön ránk az alkony, együtt talál a virágzó fák alatt, egymás karjaiban szerelmezőn… halk suttogásunk, érzéseink hangjai belekapnak a szitáló esőbe… ahogy nap narancs vére átitatja a földet, úgy itat át minket közös akaratunk… kezed kibújik rejteke alól, vállamra siklik, és magadhoz fordítasz… tenyerem ingedhez simul, térdem combodba kapaszkodik. egyik karod átölel, szorosan húz magához, míg másik tovább simogat, mellem vonalát nyaldossa ujjbegyed… aztán lágyan arcomhoz érsz… megérintve felhevült bőröm… ujjad szám húsán tétovázik, mohó csókjaimmal köszöntöm minden mozdulatát… lassan nyakam köré fonódik nedves kezed, és húz magához… végre ajkad csókkal köszönti ajkam… szétárad bennem ízed, rezegve átitat illatod…

Akár a kiéhezett farkasok, úgy esünk egymás csókjainak, élvezettel motozunk keveredő nedveinkben… nyelved nyaldossa hörgő vágyam, karod pedig ölel, szorít, és már semmi nem számit, elmosódnak a percek, a pillanatok önálló életet élnek… testünk ismerkedik, felfedezi a másik titkait, féltett kincseit, mozdulatait… ajkad újra nyakamat köszönti, sóhajod fülembe bújik, átitatja vérem…

Itt lüktetsz bennem… kívánom minden mozdulatod, s te űzött vadként zihálsz karjaimban… kezem ruhádon matat, feloldva inged szövetét, a félhomályban elősejlik mellkasod… s én bőröd szirén énekét hallgatom… elcsuklik a pillantás, látványod megbabonáz… fejem hajtom, szám alázattal kulcsolom testedre… akár a víz tükrén bukdácsoló kavics… így fodrozódik mellkasod ajkaim, nyelvem táncától. harapásom ecsetvonalát halk nyögésed jelzi, kezed hajamba túrod, így őrzöd csókjaim. a fény bújik a fák leveli alá, lassan nyugovóra tér a napvilág… huncut cinkos az éj, ránk borítja fátylát… hagyod, hogy tovább csókoljalak, simogassam reszkető tested, fejed lassan hátra hajtod, feltárulkozik nyakad, ívén csúszik nyelvem, sóhajom kapaszkodik beléd… bőröd sós íze elárasztja szám, így fürdök ízeidben…ajkam lassan ajkadhoz ér, apró csókod át… s szemembe nézel, izzik a vágy meleg lángoló fénnyel…, szempilláid simogatnak, miközben felemelkedsz, húzva magaddal…

Állunk egymás felé fordulva perceken át összekapaszkodva, karjaink ölelésre kulcsolódnak…, az eső lassan táncol a percek tenyerén…, fejem mellkasodra hajtom, lehunyt szemmel fohászkodom, ne legyen vége… csendesen suttogsz fülembe, szenvedélyed követelőzve éled, akarja a jussát… engem… lassan államhoz érsz, ujjaid megemelik fejem, s nézel rám, szemeid némán beszélnek hozzám… a szívem vad ritmusba kezd, mellkasod üteme felgyorsul… érzéseid kinyúlnak, elragadnak, elveszed, ami neked jár… a pillanatok pernyeként hullanak ránk, reszket minden cseresznyevirág… csókra nyílik érzéki szád…, s viszonzásra talál… ajkaim fogságából nem menekülhetsz, fogaim lágy nyomokat hagynak rajta, harapásaim cirógatnak…

Kezed közben átkarol, útnak indul, felfedezni vonalaim… tíz ujjad kutakodva zizeg bőröm sejtjeit tapintva… hullámokban árad megfeszülő erőd, magával ragad elsodor… tudom, téged akarlak… akarlak ízlelni, beszívni illatod, hallani gyönyöröd, látni reszkető tested, felkorbácsolni, veled átélni a beteljesedés pillanatait… már a tiéd vagyok… hagyom, tégy velem, amit akarsz… élvezem minden mozdulatod… erős akaratod. karjaimmal nyakadba kapaszkodom, átölellek és testemmel simogatlak… ujjaim hajad túrják, velünk mozdul a csend…

Most még bárki kirakhatja a fridzsiderét az erkélyre vagy kiírhatja az ablakára azt, hogy műkörmös, ez azonban nem mindig lesz így. Összefogtak ugyanis a kerületi főépítészek, hogy rendbe rakják Budapest egyes részeinek arculatát. Meghatároznák például, hogy milyen színűre lehet festeni egy épületet, és hogy melyiket lehet kivilágítani és melyiket nem. A volt budapesti főépítész szerint vannak ennél fontosabb kérdések is.

Én,ha tehetném , Budapestet változtatnám meg.

Felmerülhet az olvasóban a kérdés, hogy miért? Miért nem egy épületet, egy parkot,teret, a régi gyárat a Duna másik oldalán? A válasz a szeretetben van, amit e haza, és e város iránt érzek. Itt születtem, szeretek itt élni, még ha oly sok embernek élhetetlennek tűnik Kelet - Közép Európa eme metropolisza. Emlékek fűznek a kis utcákhoz éppúgy, mint a nagy sugárutakhoz, a mellettünk lévő újságosbódéhoz, a régi mozihoz, a pályaudvarhoz, ahonnan ifjúságom hajnalán a Balatonhoz indultunk. A szívem most is megdobban, ha eszembe jut a fiú, aki először csókolt oly forrón a parkban.Abban a parkban, ahol most is nap mint nap járok.

Sokszor látom a régi áruházat a város központjában, ahová gyermekként a szüleim vittek kabátot venni. Igaz, manapság éppen bontják. Csak tudnám, miért? Miért nem gondolkodnak, miért építenek újat , a régit miért rombolják le, ha még épségben állnak a falak ?! Miért nem megváltoztatnak, ahogy azt én tenném...? Miért nem szentelnek nagyobb figyelmet a műemlékvédelemnek?

Én, a régi házakat felújíttatnám, az épületszobrokat nem engedném leverni, csak ha menthetetlen állapotban vannak,de akkor is pótoltatnám őket, az eredetit pedig akkor sem pusztíthatnák el,amennyire lehetséges, egyben kellene leszedni és egy adott helyre szállítani.Föld alól előkerült évezredes, évszázados falak lebontását , tönkretételét komoly – akár börtön - büntetéssel igyekeznék megakadályozni.

Egy műemlék aktív vagy passzív elpusztítása, a múlt „meggyilkolása”.

Bármelyik budapesti körúton végigsétál az ember, láthatja a szürke házfalakat.. Az évek alatt kipufogógázokból lerakodott szmogos, poros mocsok már annyira átszínezte a falakat, hogy egyszerű turistának valószínűleg meggyőződése, hogy ezek a falak eredetileg is ilyen színűek, és minden bizonnyal értetlenül áll a látvány előtt, vajon miért színezték sárgára a házak alját, az új üzletek mentén.. Hihetetlenül éles a kontraszt ezek között az üzletek és a felettük magasodó házak stílusa között. Egy század eleji épület aljában egy színeiben, kialakításban teljesen eltérő bolt működik. Sok esetben annyira meghökkentő a látvány,hogy az ember talán meg is kérdezi magában, hogy egy „ilyen” stílusú épület földszintjére hogy engedhettek egy „olyan” üzletet megnyitni?

Tehát a város tisztaságára is sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnék, minimum öt évente kötelezném a lakókat a falak tisztíttatására. Valószínűleg hasonló elhatározásra juthatott az Országgyűlés is. Steindl Imre csodálatos eklektikus épülete, a városnak, és az országnak is jelképe. Ha tíz turista képeslapot küld Budapestről, nyolc biztosan a Parlamentet ábrázolót választ. De az ország jelképe mégsem lehet egy szürke épület, -gondolták- újítsuk fel. Ennek kivitelezésére felkérték az ország legtöbb tapasztalattal bíró műemlékek felújítására szakosodott cégét. Ez a cég nem egyszerűen restaurálja az épületet, hanem egyesével kiemeli a régi kőtömböket és ezek pontos mását legyártva építi az újakat vissza eredeti helyükre. A munka így nagyon lassan halad, de megéri a türelem, ugyanis Parlament előtt folyó Duna párolgó szennyezett vize szép lassan mállasztja a régi mészköveket. A most beépített, illetve folyamatosan beépülő új kövek a modern építészeti anyagoknak köszönhetően már ennek a környezeti ártalomnak jobban ellenállnak. A nyugati oldal északi szárnya kész van, jelenleg a déli szárnyon dolgoznak. Igaz, mire körbeérnek az épület egészén, a város levegőszennyezettségét és a munka tempóját figyelembe véve, kezdhetik is elölről. Nálunk magyaroknál, ez már csak így van...

Sajnos magyar mentalitás, hogy itt az emberek jellemzően szemetelnek. Csak egy cigicsikk, csak egy kis papírfecni, de minden ezzel kezdődik. Egyszer elgondolkodtam azon, hogy mi lenne itt, ha nem akadna arra munkaerő, hogy a szemetet is felsöpörjék utánunk,hanem csak a teli kukákat ürítenék ki. Azt hiszem hamar bebizonyosodna, van miért szégyellni magunkat.

Az erdeinkben, és különösen a Budai–hegyekben érdemes időnként egy kis egészségügyi sétát megejtenünk. Az erdőben elhelyezett kukákból ömlik a szemét, akiben megvan a jó szándék, hogy ne szórja szét, az sem tudja a megfelelő helyre dobni, mert az már színültig megtelt. De ez a kisebbik probléma, aránylag gyorsan és olcsón orvosolható. A nagyobbik probléma az, hogy ha akad olyan hely, ami ha csak egy kicsit is zegzugosabb, azt azonnal feltöltik építkezésről vagy lomtalanításból származó szeméttel, sittel. Sajnos az emberek nem gondolnak bele abba, hogy bár akkor, ott, valóban nem kell fizetnie azért, hogy megszabaduljon a szeméttől, de később, mikor a kerület vagy az ország elosztja a kemény munkával megkeresett adóforintjainkat, akkor bizony erre a célra is különítenek el. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha elvinné mindenki a szemetét a megfelelő helyre, akkor kifizetné a díjat, talán életében egyszer kellene erre áldoznia, és mindjárt kevesebbet kellene fizetnünk közös költség vagy bármi más címén. (Persze ez nem igaz, akkor másra kellene többet fizetnünk, Magyarországon így zajlik az élet!)

Mellesleg jegyzem meg, hogy pl. a Börzsönyben vagy a Pilisben, azokon a helyeken, amik aránylag távol esnek a településektől, a kukák mellé olykor kitesznek egy kis figyelmeztetést, amiben azt írják, hogy köszönik, hogy nem az erdőben dobáljuk szét a szemetet hanem a kukába tesszük, de azzal tennénk igazán jót, ha magunkkal vinnénk olyan helyre, ahol nem csak egy hónapban egyszer járnak önkéntesek szemetet összeszedni, kukákat üríteni. A megoldás az emberek fejében kezdődik. Amíg meg nem érti mindenki, hogy a szép környezet nem csak azoknak fontos, akik rendszeresen vagy csak időnként kirándulnak, addig nem fog változni semmi. Semmiféle büntetés nem riasztja vissza az embereket.

A másik megoldatlan gond, az állattartás. Ennek sem, mint megannyi másnak, nem alakult ki kultúrája! Döbbenetes, hogy az állattartók nagyon sok esetben még arra sem vigyáznak, hogy ha már nincs hely ahová levigye a – legtöbb esetben – kutyáját, akkor legalább arra figyelnének, hogy a házi kedvencük ne a járda közepén végezze el a dolgát. Erre a problémára a megoldást a kerületeknek kellene megadni azzal, hogy kialakítanak kutyafuttató területeket, ha pedig a szegény állat nem bírja ki az odáig vezető utat, akkor a tulajdonos szedje fel a „potyadékot”, ahogy más országokban is hajlandóak ezt megtenni. Szerencsére a változás már megkezdődött, én magam is tanúja voltam olyan jelenetnek, amikor egy idősebb hölgy, egy közel sem frekventált helyen a fűről szedte össze a kutyapiszkot. Igaz, ilyet is csak egyszer láttam, de ez már jó jel.

A közlekedés tisztasága is jócskán hagy kívánnivalókat maga után. Egy-egy – általában a régebbi típusú - BKV szerelvényen igen gyakran mocskosak az ablakok, az ülések, a többiről nem is beszélve. Miközben egy vonaljegy ára ma már 270ft, a bérlet árak is a csillagos égben, a tisztaságra mégsem jut elegendő pénz. Arra gondolni sem merek, hogy influenzás időszakokban egy-egy tömegközlekedési eszköz, maga a betegségterjedés gócpontja. Bizonyára szebbek a textíliával bevont ülések, de sokkal nehezebb is azokat tisztán tartani.(A fertőtlenítésükről nem is álmodok!:) Viszont milyen nagyszerű hely ez az élősködőknek, amik néhány hajléktalanról kerülnek bele, aztán bárki másra is, aki utána arra az ülésre ül. A MÁV hasonló problémákkal küzd, de ott még szembetűnőbbek a hiányosságok. Ennek részben a tisztelt utazóközönség az okozója, akik Isten tudja milyen okból, de viccesnek tartják ha az üléseket tönkretehetik, az ablakokat összemocskolhatják, a mellékhelyiségekben elkövetett rongálások abszolút érthetetlenek, lévén egy kicsiny helyiségről van szó. Másrészt a vállalat is generálja a renitens viselkedést azzal, hogy ilyen magas szinten elhanyagolja a szerelvények tisztaságát . Néhány éve már szolgálatban vannak az új vonatok, amik magyar viszonylatban nagyon szépek és modernek, azt hiszem így néhány év után is határozottan épségben vannak a kocsik kívül–belül egyaránt. Némi pszichológia: az épített környezet hatással van az ember mentalitására. Ha tiszták, modernek a vonatok, az azt használók sem akarják azt leamortizálni. Vigyáznak a tisztaságra, nem rongálják a szerelvényeket. Ugyanez igaz a BKV járműveire is. A nemrég vásárolt buszok, villamosok, amennyiben takarítják, karbantartják őket, -és ez egyenlőre így van,- nincsenek összefirkálva, az ülések nincsenek szétvagdosva, nem jellemző az elszórt napraforgó héj, használt papírzsebkendő.

Óriási probléma itt Magyarországon (is), az önjelölt „művészek falfestményei”. Erre is lehetne megoldást találni, mégpedig úgy, hogy minden kerületben szabad falakat létesítenék, ahol kiélhetnék ezek az emberek művészi ambíciójukat:) Ha a fal megtelik, a kerület gondoskodna a letakarításukról. Szerintem ez még mindig kevesebbe kerülne, mint a köztéri falak százait takarítani szinte hétről hétre. Ha akadna olyan szervezet, aki magára vállalná ennek a problémának a felszámolását, rövid úton óriási sikereket lehetne elérni. Például ha ezeknek az ismeretlen graffitiseknek versenyeket rendeznének, értékelnék a műveiket, és az eredményeket egy internetes szájton közzétennék, esetleg díjaznák is. Ezt úgy képzelem el, hogy a „művész” lefotózná a festményét, amit elküldhetne interneten a bizottságnak a nevével és a fal megjelölésével, ahol az fellelhető. Itt az ösztönzés kínálná a megoldást, a későbbiekben pedig a feltörekvő graffitisek már a legális helyeken festenének. (Legalábbis remélhetőleg!)

Én nem engedném, hogy a városban a régi épületek közvetlen közelében üveg és acéltornyok épüljenek. Szerintem egyszerűen formabontó hatásuk van. A városnak egységes arculatot adnék, lenne helye az új technikával és anyagokkal épülő házaknak is, de szektorokra osztanám a várost. Azokon a helyeken, ahol az új épületek épülnének, egy parkkal vagy térrel választanám el a stílusokat. A mostani várostervezés nem vesz figyelembe jó néhány problémát, csak kiadják a multiknak az építési engedélyt, bezsebelik a hasznot, aztán csodálkoznak ha a környéken élők átkozzák őket. A Duna-parton láthatunk is néhány példát a figyelmetlenségre.

Az Erste Bank új épülete óriási árnyékot vet a mögötte épült alacsonyabb házakra. Ha pedig éppen kel a Nap, akkor az üvegfalakról visszaverődő fényben minden bizonnyal megvakulnak a lakók mindjárt a reggeli órákban. Kérdésként vetődik fel bennem, hogy vajon felhasználják-e ezek az épületek azt a hőt, amit az anyaguk és elhelyezkedésük révén a Napból nyerhetnek, illetve a szél energiáját? Gyanítom, nem!

 

 

Akárhová néz az ember Budapesten, mindenhol daruk magasodnak, építkezések zajlanak, és gombamód nőnek ki a földből az új iroda vagy lakóházak. Pedig vannak itt régi gyárépületek is. Hatalmas belmagassággal, néhol óriási ablakokkal, másfél száz évvel ezelőtti kovácsoltvasakkal a lépcsőházakban, vagy a gyárat körülvevő udvar kapui is díszesek, szépen megmunkáltak. Amikor már tényleg senki nem használja ezeket az épületeket, nagyon sok esetben hagyják lepusztulni, valahogy nincs gazdája. Jobb esetben betelepül egy vállalkozó, aki szintén gyárnak használja, és így van esély arra, hogy nem romlik le túlságosan az épület állaga. Erre egy nagyszerű ellenpélda az Újpesti Bőrgyár, ahol néhány éve még aktív munka zajlott, néhány hónapja pedig nemes egyszerűséggel kidőlt a frontfal a Váci útra. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a bőrgyár éppen bontás alatt állt. (A kidőléssel némileg felgyorsult a folyamat!)

A „River Loft" épületegyüttes szép példája az értékmegőrzésnek! Az Újlipótváros és a Vizafogó határán, a Duna mellett, Koch Henrich tervei alapján 1914-ben épült a század eleji stílusnak megfelelően a Gázszerelési Tárgyak Műszaki Telepe, azaz a mai River Loft. A gázgyár épületét nem sokkal átadása után kiürítették, és itt rendezték be a Monarchia legnagyobb hadikórházát, majd később, az I. világháború után, a klinker téglás épület raktárként és műhelyként funkcionált néhány irodával. 1990-től több tulajdonosváltás után a GTC Magyarország Ingatlanfejlesztő Zrt. tulajdonába került, akik nevéhez olyan projektetek kötődnek, mint a Váci úti Center Point irodaépület, vagy a szomszédos Riverside apartman lakótömbjei, de építkeztek néhány szomszédos ország városában is.

A felújított tömb megőrizte a gyárépület eredeti architectúráját, ami a belső homlokzaton is megmaradt, azzal az eltéréssel, hogy az itt kialakított erkélyek modern fém árnyékolókat kaptak, ezáltal mintegy oszlopként futnak végig a belső homlokzaton. Ez a vállaltan idegen anyag fontos szerepet kapott az építészeti kialakításban: lefedi a gazdaságos helykihasználás érdekében hasznosított alagsori szintet, ahol további irodahelyiségeket alakítottak ki, és mintegy összekötő elemként is jelen van a régi épület és az új szárny kapcsolódási pontjainál, jelezve az újonnan kialakított épületrészeket.

A lenyűgöző belmagasságokkal, irigylésre méltó tetőterekkel, és kényelmes lépcsőházzal ellátott régi, L alakot formáló gyárépülethez, egyetlen modern szárnyként kapcsolódik az apartman lakásokat rejtő, jóval egyszerűbb struktúrájú, téglatapétával burkolt új szárny, ami oszlopok segítségével elemelkedik a földtől, így vendéglátóegységeknek vagy más üzleteknek adva át a terepet a földszinten, ahol a manapság elmaradhatatlan úszómedence is helyet kapott. Szintén bevett gyakorlat a hazai kortárs építészetben az épületegyütteshez tartozó ápolt és gondozott belső kert, amelynek természetes határát egy impozáns vízfelület jelöli ki.

Szóval volna min változtatni, és bár én az értékmegőrzésre törekednék , azért egy teljesen új stílusnak is adnék helyet. Budapesten belül vannak még hatalmas területek, melyek nincsenek beépítve. Ahol most a Megyeri-híd épül is ilyen. Igaz, már alakul ott Közép-Európa legnagyobb vízi parkja, amelyben szálloda és több luxusszolgáltatás is helyet kap, de az a terület megfelelne egy teljesen újszerű város kiindulópontjának. A vízi park átfedés lehetne a régi és az új stílus között. Az kellőképpen modern látványt nyújt majd, mégsem tér el túlságosan a mellette épült házak és az épülő híd nyújtotta arculattól.

- A hídról letérve, a közlekedés egy részét föld alatti úthálózattal oldanám meg. Alagutak lennének a város utcái alatt, amiket kb. 200m-ként szellőzőnyílásokkal, szűrő - és tűzvédelmi berendezésekkel látnék el. Ezek az alagutak, sugárútszerűen lennének kiépítve, és leginkább azoknak készülne, akik a városon át autóznak , akik több kerületen is keresztül mennek, tehát hosszabb távot tesznek meg. Tulajdonképpen cél állomások lennének, ahol le lehetne térni az autóútról./Pl. : reptérnél, nagyobb pályaudvaroknál, autópályák bevezető szakaszánál, központi épületeknél stb./ A felszíni autózás ezáltal leredukálódna a rövidebb távot autózók, vagy a városból kifelé haladók számára. Így valószínűleg biztonságosabbá válna a gyalogos közlekedés is, és a felszínen nagyobb hely maradna.

Tereket, parkokat létesítenék a felszabadult helyeken, ahol a gyerekek számára játszóterek és sétálóutak, a fiataloknak , felnőtteknek szabadtéri színpadok lennének fellelhetőek. Hatalmas mozivásznakat helyeznék el a város újonnan kiépített terein, ahol esténként filmvetítések volnának. A sportolni vágyóknak is kedveznék azáltal, hogy kiépíteném a biciklis úthálózatot,lehetőleg nem közvetlen az autóutak mellett – ahogy jórészt a mostani formában létezik- , hanem sokkal nyugodtabb, zöldebb területen.(Pl. most vannak olyan biciklis utak, amik a Margit-szigetre vezetnek ) A görkorcsolyázóknak, és más sporteszközt használóknak minden településen hatalmas, sík területeket biztosítanék, ahol zavartalanul edzhetnének, szórakozhatnának.

A város különböző pontjain központokat hoznék létre, a Magyarországon élő különböző nemzetiségű emberek kultúrájának bemutatására, vallásuk gyakorlására. Ahol lehetőség lenne rá, japán kerteket alakítanék ki, ahová ázsiai építészeti stílusban épült teaházakat, imaházat és edzőtermeket hoznék létre. Itt találkozhatnának a keleti sportok kedvelői és a művészetek iránt érdeklődők.

- Tehát az új stílus, merőben új lenne: A cyber és a hi-tech stílus egy–egy gyöngyszeme tárulhatna a városlakók elé. Mint pl:.egy Mumbaiban 2010-re felépülő irodaház, mely jó példája lesz annak, hogy a 21. században az építészetet már nem a beton, az acél és az üveg sajátosságai határozzák meg, hanem az új, közvetlenül már nem tapintható/nem érzékelhető (intangible) és intelligens anyagok, a multimédiás megoldások és az interaktivitás.

A tojást úgy tájolják, illetve tengelyét olyan szögben döntik meg, hogy egyfelől erős vizuális hatást keltsen, másfelől enyhítse az intenzív napsütés következményeit. A legfelső szintre részben fedett kertet terveznek telepíteni, mely segíti majd az épületet a túlhevülés elleni harcban. Az áramot egy szélturbina fogja termelni. Napkollektorok is lesznek az épület „bőrének” felső részén, a szürkevizet speciális berendezés tisztítja meg. Maga a tojásforma révén egy hasonló méretű, hagyományos modern megoldásokat és formákat alkalmazó épülethez képest, 10–20 százalékkal kisebb külső felületekkel rendelkezik majd, ami jelentős energia megtakarítást biztosít. Hasonlóan szokatlan formákkal találkozhatunk majd Moszkvában és Szentpétervárott is, akik manapság egymás riválisai. Sorra születnek a monumentális tervek, a két város egymást igyekszik túlszárnyalni. Egy teljesen új várost álmodtak meg, ami ha megvalósul, turisták tömegeit fogják vonzani a városokba.

De hogy a benzingőzben és idegengyűlöletben egyszerre fuldokló orosz fővárosból, ahonnan a tehetős réteg egyelőre inkább elvándorol, egyszer valóban globális gazdasági és kulturális központ lesz-e, csak a jövő döntheti el. A City Tower-t 2006-ban még Európa legmagasabb épületének ígérték.

Bár az 520 ezer négyzetméteres, akár huszonötezer embert is befogadni képes felhőkarcolót már elkezdték építeni, a dicső címről lemondhat: azóta ugyanis egy még magasabb torony tervei is napvilágot láttak, és hol másutt, mint Szentpéterváron.

Ezt Moszkva nem hagyhatta annyiban: a nemrég megszellőztetett Crystal Island

a világ legnagyobb épülete lesz, ha elkészül, a Moszkva folyó mellett. Az óriás sátor, amelynek két és fél millió négyzetméterén egész városnyi lakóház és intézmény kap helyet.Az előzetes tervek szerint rehabilitálják a Puskin Múzeum, és a tizenegy épületből álló Zariadje-városrészt a lebontott Rosszija Hotel helyén.

A 46 emeletes City Palace Tower-nek bemutatták a részletes terveit. A 2011-re elkészülő, spirálisan összecsavarodó síkok alkotta épületről még egy könyvet is kiadott a műhely.

Természetesen Zaha Hadid sem maradhat ki a moszkvai építési lázból: ő az Expocenter terveit készítette. A Nemzetközi Üzletközpont közelébe tervezett épületegyüttes két kecses toronyból és egy masszív, vízszintesen elnyúló részből áll. Az ikertornyokban magánlakások és hotel, míg a talajjal párhuzamosan „lebegő” épületrészben kiállító- és előadótermek kapnak helyet.

A tipikusnak nem, inkább sorozatgyártottnak nevezhető plánumok extravaganciája fel sem ér a többi különleges épületegyütteshez. Nyolcszáz ember szórakozhat és sportolhat majd egyszerre.

A Moszkva külvárosában épülő Galaxy Building tervei pedig egyenesen a hetvenes évek scifijeit idézik; lepény alakú, hatalmas bevásárló-, szórakoztató- és irodaközpont (egy útkereszteződés felett)

A teljes gőzzel folyó beruházások azt mutatják: a Moszkva és Szentpétervár közti évszázados csatát a mai főváros nyeri.

Az ilyen stílusú épületek, bár valóban rendkívül szokatlanok lennének a mi szemünknek, de azt gondolom, ha valóban a megfelelő helyen épülnének, sokakat vonzanának magukhoz. Talán el kell még telnie jónéhány évtizednek, hogy a hi-tech mindennapos látvány legyen, de ha Moszkvában és a rivális városban megvalósulnak a tervek, akkor az mindenképp irányadó lesz a jövő építészetének.

Talán egyszer tényleg valósággá válik mindaz, amit a „Vissza a jövőbe” c. filmekben is láthattunk, és talán egyszer tényleg repülő autók cikáznak majd a házak között, amiket bio-üzemanyag hajt , nem lesz légszennyezettség, nem lesz ózonlyuk, és mindenki egészségesebb és hosszabb életet élhet.

Egyenlőre mindez csak utopisztikus elképzelés, amikor még az is óriási feladat az emberiség számára,hogy ne pusztítsa el a jövőt , hogy képes legyen előre gondolkodni, hogy a felnövekvő nemzedéknek is hagyjon esélyt egy jobb életre! Addig pedig, csak … „Merjünk nagyokat álmodni!”:)

 

[szerző:venus ]

 

 

Kárpátaljai területek kerültek vissza Magyarországhoz. A folyó medervonalának folyamatos változásai miatt ugyanis a számítások szerint az utóbbi évtizedekben mintegy 1000 hektárral csorbult Ukrajna területe.


A gondot az okozza, hogy a határfolyók esetében a vonatkozó nemzetközi egyezményeknek megfelelően a folyó közepén, illetve a meder legmélyebb nyomvonala fölött húzódik az országhatár. Márpedig a folyók - és különösen a Tisza - az ártéren meglehetősen gyakran változtatják útvonalaikat.

Az ember egy porszem,nem látja senki...
S e porszemnek kell mégis embernek lenni!
Ha vérzik a szíved, s fájdalmad nagy,
Ember légy mindig, és ember maradj!

Na hallod, kilépsz az ajtón és fogad egy furcsa látvány,
emberek tiporognak, nyomorognak egy nyamvadt járdán,
és és látván a tömeget na meg a kikopott járda köveket,
köszönet képpen írom ezt az apró rég megkésett szöveget.
U. u. t. h .c. c. a,
amiről szövegelek neked haver az nem más,mint az utca,
mert te futva látod s nem érted csupán,
vigyorogsz a bajszod alatt és mindeközben bólogatsz bután
ugyám, de figyelem tévesen itéled
por, piszok, szemét teneked ez a véleményed
vagy hú de csilli-villi na milyen csini ez a kirakat,
teljesen elvakít téged a rengetegvacak kacat,
kacaghatsz rajta ha akarsz, de nekem sírnom kell
ennyi ember tudata hogy a francba tévedhet el,
szívből érezned és értened kell azt amiről most szó van
amit az utca énekel a legigazabb szólam.


(na) Mi ez a hang csak nem az utca szól,
hallgasd és értsd meg amit ő dalol,
egyszer szomorú máskor pedig vidám a dala,
valami ilyesmi az utca másik oldala.

Csend valaki sír, valaki szomorú de ki lehet,
ki lehet az a valaki, aki vállal egy rossz szerepet
az utca talán, mert hát az cucca már kopott
és az emberek hibáitól folyamatosan összerogyott
mitől kérded nézd megmi az amit kap,
megalázod és sárba tiprod nap mint nap
hiába sérted ennek ellenére szeret téged
de hogy tényleg megértsed hát nézd meg ezt a képet:
düledező falak, bedobott ablaküvegek
na meg a pénztarháló gyerekek és a koldus öregek
szemetes járdák és árvák kiket az élet kitaszított
elesett részeges krapek, akit az ital rosszra tanított
fülkék megrongálva, szemetesek fekve s nem állva,
hát így áll most az utca haver a megváltóra várva
ne légy gyáva állj lábra gyere keresd velem a hibát
kövesd a hangom haver akár egy hívő az imát.


Az utca nem csak szomorú arcú néha vidám is lehet
igaz a mosoly komorabb az ember kevesebbet tehet,
lehet bármekkora baj kiálthat bárki ajjaj
nem dől ki senki itt a sorból mert hát szilárd a talaj,
tombol a streetball a falakat graffiti fedi
MC-k tömkelege szövegel hadar a nyelvét pörgeti
deszkás na meg a bringás srácok figuráznak lazán
rengeteg ember ámul el a breakes bratyók mozdulatán
vannak galambok és verebek,velük játszó gyerekek
csak az életöröm ami uralja egyedül ezt a terepet
bár nem kapott jó szerepet,
hatalmas szeletet
de van neki két dolog haver összetartás meg szeretet
tanulhatnánk tőlerengeteg ember nagyra nőne
globális változást hozna ez a dolog a földre
megtörne a varázs és a szava megcsuklana
de úgy eltünne az utca másik oldala!