Vasból van a házam,
sarka sima kő,
kárt okozni benne
nem tud az idő.
Száguldjatok, felhők,
szelek, zúgjatok,
dördülj, tüzes égbolt
- én erős vagyok:
vasból van a házam,
sarka sima kő.

Mécsem fénye pislog,
s ez elég nekem
akkor is, ha éj lesz
úr a fényeken;
ha letűnt a hajnal,
és a nap lehullt,
ha kihunyt a csillag,
s nem dereng a hold,
mécsem fénye pislog
s ez elég nekem.

Szívem pitvarába
nem hatol be gond,
reggel, este, mindig
zárt kapukra ront.
Rajta, szenvedések,
keljetek velem
vad birokra, támadj,
gyilkos gyötrelem!
Szívem pitvarába
nem hatol be gond.

Pajtásom a végzet,
cimborám a sors;
mit nekem, ha baljós
tűz felé sodorsz,
s bár a sírom ássad,
halál angyala,
akkor sem riaszt a
büntetés jaja -
pajtásom a végzet,
cimborám a sors.