A reneszánsz király betegségei és halála
Az írott történelem meglepően keveset foglalkozik nagyjaink testi megjelenésével, haláluk körül is túl sok a misztikum, a kitalált, valami által befolyásolt elem. Pedig bármilyen nagy hatalmú, gazdag fejedelem, király, hadvezér valaki, a természet törvényeit őket sem kerülik meg. Éppúgy elérik őket a járványok, a környezeti ártalmak, a harcban kapott sebek, az ételek veszélyei, mint minden más halandót. Ebben nincs kivétel, sőt, az ármány okozta halál körükben még bőségesebben aratott. A reneszánsz év alkalmat ad arra, hogy Mátyás királyt mint földi halandót ismerjük meg; testi adottságait, betegségeit, halálát.
A Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet házasságából született két fiú - László és Mátyás - sorsa igen különbözőképpen alakult. Ahogy a történelemből ismerjük, Lászlót a belviszályok dúlta Magyarországon elfogták, és fejét vették. V. László magyar király, hogy a gyermek Mátyást megmentse, Bécsbe menekült, és magával vitte a gyermeket. A legjobb nevelőkre bízta testi és lelki fejlődését, hogy alkalmassá tegye később a királyi trónra. Bécsből Prágába vitte, majd a hazai ügyek rendeződése után nevelője Esztergomban Vitéz János érsek és Országh Mihály lettek. Életének már korai szakaszában kitűntek jellemző tulajdonságai, a gyors elhatározás, a személyes bátorság, a nagyfokú önállóság és önérzet. Nem is lehetett másképp, hiszen a törökverő Hunyadi János és az érzékeny, hős asszony, Szilágyi Erzsébet gyermeke volt, vérében hordozta az uralkodásra alkalmassá tevő örökséget.
Mátyás uralkodásának első krónikása Thuróczy János volt, majd Antonio Bonfini Rerum Ungaricarum Decades című munkájában tárgyalja az időszak eseményeit 1496-ig. Galeotto Marzio anekdotái széles körben elterjedtek, de a szájhagyomány is sok fontos tényt őrzött meg a mának, sőt a szomszédos népek is megörökítették az "igazságos" királyt. A Gyöngyösi-kódexben fennmaradt 1490-ből egy Mátyás halálát sirató ének: "Néhai való jó Mátyás királ, / Sok országokat te bírál" kezdettel fölsorolja Mátyás külpolitikai sikereit.
A székesfehérvári királyi székhely bazilikáját Mátyás király újraboltoztatta és kialakíttatta a belső támpadrendszert. Bonfini szerint: "Királyelődeink templomát fényesebbé kívánta tenni, mint valaha volt." Maga és apja számára a bazilikától keletre emelt különálló sírkápolnát. Bonfini szerint: "A szentély mellé maga és apja számára mauzóleumot építtetett, ide tétette le szeretett anyjának, Erzsébetnek - csak imént meghalt - testét is." A kápolna Mátyás halálakor még nem volt kész, ezért testét díszes kőkoporsóba fektetve a székesegyház közepére - "in medio basilicae" - temették. Tubero dalmát apát szerint "Mátyás testét a puszta föld alá beásták." Ez is elképzelhető, ha igen rövid időről volt szó.
A király halálakor (1490) a mauzóleum már elég előrehaladott állapotban lehetett, mert Miksa császár pár hónappal később meglátogatta nagy ellenfele immár kész sírját, ahol elolvasta a feliratot is a síremléken: "Marmore Mathias hoc Corvinus situs est quem facta Deum ostendunt fata fuisse hominem." A középkori Magyarországot nagyhatalommá tévő, nagy tiszteletnek örvendő királya nem volt kifejezetten daliás alkat. Galeotto Marzio anekdotagyűjteményében leírja azt a kopjatörő tornát, amelyben a király kiütötte a nyeregből a vándorló cseh lovagot, Holubárt, s megjegyzi: "Mátyás király középtermetű és erejű, lóháton egy tenyérnyivel magasabbnak látszik, mint ha jár." Fizikai erejét ügyességével pótolta. Az adatok alapján Mátyást zömök termetűnek és részaránytalannak, rövid lábszárcsontúnak képzelhetjük el Galeotto leírása szerint.
Ábrázolások nemigen maradtak fent a királyról, így csak közvetve tudhatunk meg külsejéről valamit. Nagy szerencse, hogy megmaradt a leghitelesebbnek tartott portréja, amely a király által 1749-ben meghódoltatott, Szászországhoz tartozó Bautzen (Budysin) középkori város toronykapuján látható, az Ortenburg-Thoron. Az emlékmű még a király életében 1486-ban elkészült, a portré oldalnézetből ábrázolja Mátyást.
A bautzeni emlékmű kitűnően sikerült gipszöntvényét Szendrey János, magyar művelődéstörténeti kutató 1894-ben, az 1896. évi Ezredéves Országos Kiállítás előkészületei során helyeztette el a gyulafehérvári várostorony kiállításra elkészített másolatán. Erről a gipszöntvényről 1927-ben faragtatta meg Budapest Székesfőváros az emlékmű másolatát és helyeztette el a budavári Szent Domonkos-templom tornyán, ahol ma is látható. A Szendrey-féle öntvény később a Képzőművészeti Főiskola kertjében, az egykori Epres-kertben, a Benczúr Mesteriskola falán kapott helyet.
A király életében készített dombormű olyannyira hiteles, hogy embertani azonosításra is alkalmas. A dombormű munkálatait Georg von Stein lovag, Mátyás által kinevezett bautzeni katonai és polgári kormányzó felügyelte. A műremek érdekessége, hogy a XV. század alkonyán már az új stílus, a reneszánsz stílusjegyeit viseli magán. Meglévő dokumentumok szerint Stein háromszor faragtatta meg a fejet, negyedszerre visszaküldte Budára, ahol a király nyilván modellt ült az udvari kőfaragómesternek. Innen ered biztos hitelessége is.
Amikor a király modellt ült, 43-46 éves lehetett, az ábrázolás viszont fáradtabb, öregebb arcot mutat. Ez a fájdalmas vonás hihetőleg a király már korábbról ismert altesti fájdalmainak kiütközése lehetett.
Gyakorlott orvosi szem a hiteles szoborról sok mindent leolvashat, nemcsak az esetleges betegségekre utaló jeleket, de az egyéni jellegzetességeket is. A neves igazságügyi orvos Bevilaqua Borsody Béla sokat foglalkozott királyaink meglévő ábrázolásaival és igen pontosnak tűnő diagnózist mondott. Bevilaqua véleménye szerint a naturálisan ábrázolt szoborfej a bautzeni emlékművön döntően fontos adalékot szolgáltathat a király esetlegesen meglévő koponyájának azonosításhoz.
Bizonyos, hogy az emlékműről ránk tekintő "Mátyás-arc súlyos beteg ember benyomását kelti, amit a négy évvel később bekövetkezett halála visszaigazol. Jól látható a szobron a korai öregedés, feltűnő a szájszöglet legörbülő vonala, ami mögött korai senilis fogmeder-sorvadás lappanghat. Élettani aszimmetria is fölfedezhető a szoborarcon. Úgynevezett »Omega-arc« is sejthető a király fáradt, mégis hatalmas erőt sugárzó vonásain. Egyébként arckifejezése olyan ragyogó intelligenciát árul el, mint a legnagyobb magyar király egész életműve" - írja Bevilaqua Borsody Béla. Az agykoponya a szoborképmásról sajnos nem rekonstruálható, mert a dús fürtű olaszos hajdísz - valószínűleg olasz vendéghaj - elfedi a koponyát. Az említett "Omega-arc" jellegzetességei mellett enyhe prognathismus inferior (előreálló állkapocs) is jelez, amelynek ugyancsak szerepe lehet egy agnoszkálásban. Arcéle mintha apjától, illetve apai őseitől örökölt dinári típust mutatna.
1490. április 6-án bekövetkezett haláláról számtalan találgatás látott napvilágot. A leginkább elterjedt nézet szerint mérgezés áldozata lett, amely egy füge elfogyasztása után következett be, de gyakori diagnózis az agyvérzés, vagy prosztata-, esetleg végbéldaganat is. Az bizonyos, hogy élete végén sokat szenvedett a podagrától - ismertebb nevén köszvénytől.
Bonfini így írta le halálát: "…Azt mondja, feje szédül, szeme homályosodik. Hálószobájába viteti magát, ekkor hirtelen szélütés éri, amely halála előtt megfosztotta beszélőképességétől… Harmadik napon, miközben egyre hörgött, hányás közben kilehelte lelkét. Haláltusájakor gyomrában diónyi göb támad, emelkedik és csuklást okozva torka irányába tart. Midőn nyeldeklőjéhez ér, a király nyomban kiadja lelkét… megbízást adtak Bodó Aladár és Gáspár főtiszteknek, szállítsák le a Dunán Fehérvárra, hogy ott a méltó végtisztességet megadják neki…"
Temetését Heltai Gáspár idézi föl: "Másodnap felöltözteték őt szépen királyi módra, és fejére tevék a királyi koronát, és kitevék a nagy palotának a közepire, hogy minden ember megláthatná őtet. Egynéhány nap múlva zsellyébe [zsöllyébe] tövék a testet, és beszurkozzák azt mindenfelől, és hajóba tövék azt, és mellé adák a fő [tiszt] Aladár és Bodó Gáspár, és meghagyá azoknak, hogy elvinnék Székesfehérvárra… [Április 24-én] Szent Márk evangelista napján lőn a temetés…"
Bevilaqua Borsody Béla alaposan kielemezte a haláláról írt dokumentumokat. Említettük, hogy a király már régóta kínzó altesti bántalmakban szenvedett, ami akadályozta, illetve szenvedést okozott lovaglás közben is. Lehet, hogy végbélrákja volt, lehet, hogy prosztatarákja, de lehet, hogy ő is áldozatul esett az egész Európát szörnyű új hullámként elöntő régi betegségnek, a szifilisznek, amely a XV. század végén ledér életmód nélkül is mindenkit megfertőzött, mert senki nem tudta, mi az.
Hogy végül miben halt meg a király, csak csoda folytán dőlhetne el, illetve lezárható lenne egy-két gyanú, ha meglelnék a csontjait, amely minden hiteles dokumentum szerint Székesfehérvárott kell legyen, ha másutt nem, az új - 2000-ben szégyenletesen harmadszor is "felújított" - tömegsírban.
Az azonosítás lehetőségéről Bevilaqua Borsody Béla ezt írta: "Az anthropológia az arckoponyából a lágyrészeket rekonstruálja, minthogy köztudomású, hogy a külföldi anthropológia számtalan esetben rekonstruálta a történelemelőtti ember arcának lágy részeit az ásatag koponyákból. Köztudomású dolog, hogy a mindennapos rendőrorvosi és törvényszéki praxis számtalan esetben mindennaposan rekonstruál »en moulage« a roncsolt arcrészletekből olyan rekonstrukciós moulage-t, amely körözőlevelek kiadására és valós agnoscálására alkalmas. Semmi akadálya és semmi oka, hogy a bautzeni szoborkép arckoponyájáról minden körülmények között moulage készüljön. Amellyel az összes fehérvári koponyák összehasonlíttassanak. Ez nem anthropológiai és nem anthropometriai szakkérdés: ennél több, mert agnoscátiós lehetőség és nemzeti kegyeleti magyar közügy…"
A nagy reneszánsz király évében hova tehetnek tisztelői egy koszorút vagy egy csokor virágot? A tömegsír fedlapjára Székesfehérváron?
Hankó Ildikó
