A hónapok gyorsan teltek , a hideg tél elmúlt és Sophie édesanyjára nem leltek sehol. A város összes bábáját megkérdezték ,de nem tudott egyik sem olyan anyáról akivel ne lenne a gyermeke.
Johnban erõsödött az érzés, hogy ezt a kislányt az ég küldte neki szenteste ajándékba. A gyermek szépen fejlõdött, kibújtak az elsõ kis fogacskái és nap mint nap végigkúszta a kastély folyosóit. A herceg megtanult gondoskodni a gyermekrõl, esténként álomba ringatta, mesélt neki és amikor elaludt a pici, gyakran állt a bölcsõ felett mosolyogva.. csak nézte õt. Õ volt vele mikor elõször mosolyodott el, aggódva szalajsztotta a kocsist az orvosért mikor Sophie végigsírta a fél éjszakát mert fájt a hasa, és örömét lelte a sok csodálkozó tekintetben mikor babakocsit tolt maga elõtt a város fõterén. Hallotta ahogy összesúgnak mögötte az emberek és kérdezgetik egymástól vajon melyik rokonának lehet a gyermeke. De sokszor olyan fáradt volt estére, hogy éjjel Marienak kellett bejönnie Sophihoz ha az felsírt.
Már benne jártak a nyárban, mikor egy nap a kertben sétáltak a gyermekkel. John fogta a kislány kezét aki apró lábacskáival lépkedett. Egyszercsak beborult az ég és dörögni kezdett. Csakhamar eleredt az esõ is és feltámadt a szél. Sophie arcába fújta az esõt aki pici kezét a szeme elé kapta, a másikat az ég felé emelte .. Egy kis villanás látszott... a szél azonnal lecsendesedett és az esõ is elállt. A herceg felkapta Sophiet és beszaladt vele a kastélyba. Nem tudta mi történt.. de arra azonnal rájött, hogy a kislánynak különleges képességei vannak. Nem mondta el még Marienak sem mi történt.. nem tudta mit szólna hozzá a lány. Errõl senkinek sem szabad tudnia. Még a végén félnének a kislánytól és.. esetleg azt gondolnák valami csodalény .. doktorok kopogtatnának a kastély kapuján naponta, hogy engedje megvizsgálni a gyermeket. Ezt semmiképp sem akarta, de azt elhatározta, hogy a lehetõ legtöbb idõt Õ tölti majd a kicsivel, nehogy Marienak is feltünjön valami.
Õsz volt már, mikor Sophie elkezdett járni önállóan és kimondta az elsõ szavakat. Johnt büszkeség és mérhetetlen boldogság öntötte el, mikor a kislány egy nap rámosolygott és mondta:" -Apa"-A herceg ismételgette magában a szót.. apa.. könnybe lábadt a szeme is annyira meghatódott. Felkapta a gyermeket és ezer csókot nyomott az apró kis arcocskára.