-Mi a fene ez a....-nyöszörgõ hang tört elõ a csomagból. A herceg lehajolt és kitakarta a csomag tartalmát... Mint akit tûz égetett meg, úgy dobta vissza a leplet a csomagra. Szívverése felgyorsult, egy pillanatra elsötétedett elõtte a világ -Na nee..
-kis idõ múlva felemelte a leplet, talán csak azt hitte a szeme káprázott és nem az van ott amit elõször látott. Pedig az volt. Apró kis ember becsomagolva egy pokrócba, újra felsírt.. a hidegtõl már pici ajkai elkékültek. A herceg ösztönösen kapta fel és köpenyébe tekerte. A sírástól visszhangzott az elõcsarnok s ahogy karjában végigsietett vele az épületen, betöltötte a hatalmas kastélyt. A szobába érve letette a nagy baldachinos ágy közepére és végigfutott rajta a gondolat.. -mit kell ezzel csinálni?-.. Csak állt az ágy elõtt ezer gondolat cikázott át fején, mikor kopogást hallott. Válaszolni sem volt képes.. az ajtó kinyílt és álmos arccal a komornyik nyitott be -Uram, furcsa zajt hallottam... -a hang hallatára az ágyra vetõdött pillantása. Kikerekedtek szemei és
-Uram.... -de ennél többet õ sem tudott szólni.
-Nem tudom. -szólt végül a herceg. -Keltse fel a szobalányt.
Marie lélekszakadva futott át a kastély hideg folyosóin és már a lépcsõ alján hallotta a hangot. Kopogás nélkül rontott be a szobába, egyenes az ágyhoz sietett. Felkapta az üvöltõ kis embert és ringatni kezdte.. kis idõ múlva a baba elhalkult.
-Kisfiú vagy kislány? -kérdezte Marie mosolyogva a hercegtõl. -Honnan tudhatnám, nem az enyém.!!-mordult a lányra akinek arcáról azonnal eltûnt a mosoly.
-Enni kellene adni neki, és... tisztába kell tenni, ruha kell neki, így nem maradhat.
-Miii? Holnap szólok a hatóságoknak és megkeresik az anyját. -na neem, még hogy én.. -gondolta. -Hozzanak neki enni... valamit. Marie, a maga szobájában fog aludni ma éjjel ,holnap pedig ..majd intézkedünk a sorsa felöl.
Marie meleg tejet öntött egy bögrébe és nem lévén más, kanállal adta az apró kis szájacskába. A kisember kapálózott kicsi kezeivel, anyja keblét kereste, és közben mohón nyelte a tejet. A fele mellé ment és átázott a kis ingecske. A lány nem tudta mit adjon rá, hát egyik blúzába csomagolta és úgy fektette maga mellé az ágyba. Óvatosan mellé feküdt és egy dalt kezdett dúdolni amitõl a baba álomba szenderült. Marie nézte az alvó csöppséget és lelkei szemei elõtt maga elõtt látta saját gyermekének arcocskáját. Szemei megteltek könnyel.. lassan összekeveredett emlékeiben a két kis arc. Megijedt a gondolattól, hogy eljön az az idõ mikor nem emlékszik majd a kisfia arcára. Hirtelen becsukta szemeit és felidézte Stephan arcát. Tisztán látta a láztól piros arcocskát.. a fájdalomtól kifakult szemeit.. a pici testén a kiütéseket. Újra halotta az éles sírást és az orvos szavait: -Nincs mit tenni.. sajnálom. -..és az a pillanat.. mikor hajnalban felébredt, Stephant a karjaiban tartotta, mert sírt egész éjjel. Akkor már csendben volt. Iszonyú volt a felsimerés, hogy nem azért van csendben mert alszik. Érezte ahogy egész teste remegni kezd és átélte ugyanazt a fájdalmat amit akkor. Ölelte magához az élettelen kis testet és minden sejtjében érzte a tiltakozást a megmásíthatatlan ellen. Nem akarta elengedni, nem akarta, hogy bárki is kivegye a karjából. Csak egy kicsit még... engedjék, hogy tarthassam.. Eszét vesztette attól a tudattól, hogy nincs többé. Pillanatnyi õrület lett úrrá rajta. Elhatározta, hogy mindig itt marad Stephannal. Nem halt meg, csak alszik..
Az orvos adott neki gyógyszert amitõl elaludt, és mikor felébredt már nem volt vele a kicsi. Emlékezett a szeretetre amit érzett ... és hiányzik.. most is.. mindig. Ha nem gondol rá akkor is érzi a jelenlétét.
Marie felzokogott, kezét a szája elé kapta nehogy felébressze az alvó csöppséget. Lejjebb csúszott a párnáján, lágyan átölelte és elaludt.
A nap álmosan kúszott a felhõk fölé és csakhamar be is takarózott velük. Marie, karján a kicsivel révedezõ tekintettel bámult a szürkeségbe. Rég volt már ilyen kialvatlan, de mégis olyan természetesnek tûnt.. Mosoly suhant át az arcán ahogy a kicsire nézett.
-Mi legyen a neved pici tündérke? Ilyen szép kislányt nagyon szép névvel kell megajándékozni.
-.. ma reggel nem hozza fel a teámat? -és még ráadásul lány is, más se hiányzott.
-Máris viszem, csak a... - mielõtt a lány befejezhette volna a mondatot az ajtó akkora csattanással vágódott be a herceg mögött, hogy a kicsi összerezzent de még Marie is.
A délelõtt további része nyugalomban telt, a ház ura elment, valószínûleg épp a kislány ügyében jár el.