.. benyitott az ajtón, de a terem kongott az ürességtől. 'Hm' csalódottságtól húzódott el picinykét a szája széle, és lassan a pulthoz sétált. 'Pedig nem rég még itt voltak' - állapította meg. Újra az ajtó felé nézett, hátha- mint valami varázsütésre-, mégis besétál Valaki.:) Kilépett a pult mögül és a hatalmas, kőr alakú asztal irányába indult. Díszes, magas támlás székek álltak a márvány asztal előtt, mindegyiken egy címer, az asztal közepén pedig aranyszínnel vésett hatalmas pajzs terpeszkedett. Fölé hajolt és meglepetten vette tudomásul, hogy újabb szimbólum került a pajzsra. 'Sok munkája lehet a vésnöknek'- jegyezte meg magában szárazon. A Contego rend története hosszan nyúlik vissza az időben, amihez hozzátartozik, hogy néhány száz éve az északról támadó törzsek legyőzték a népet és saját vallásaik és hiedelmeik erőszakolták a legyőzöttekre. A Contego erős szövetség volt és aki a rendhez tartozhatott, élete árán is védelmezte a titkot. Apáról - fiúra szállt az eszme, ennek ellenére a rend ősi törvényei szerint a vér nem kötelez. Csak az igazán elkötelezett fívérek léphettek apjuk nyomdokaiba. A hódítok is nagyon jól ismerték az eszmét és a törvényeket. Komoly ellencsapásra számítottak, ezt megelőzendő mindent megtettek annak érdekében,hogy a lehető leghamarabb kiírtsák a követőit.Üldözéseik nyomán halál és pusztulás nyomai maradtak,évtizedekig a gyanú árnyéka is elég volt, hogy ártatlan embereket foglyul ejtsenek és a titok megszerzése érdekében halálra kínozzák.Négy nemzedék született és tért jobblétre, mire feledésbe merült a Contego.A szövetség- meggyengülve ugyan,- de még létezett. Ahogyan létezett a föld alatti kamra is, ahol a ládát elrejtették még az üldöztetés kezdetén. A lidérc befejeztével egyidőben a leszármazottak keresni kezdték a ószövetségeseket és rövid idő elteltével, az Ezus- hegy egy alacsonyan fekvő barlangjában tartották - évszázadok óta először - a matrimoniumot.Maroknyi ember ült csupán a tűz körül, mindannyiuk tekintetében kétség és bizalmatlanság.Életük tették kockára a matrimoniumért annak tudatában,hogy áruló is lehet köztük, aki majd lemészároltatja őket és a Contego visszahozhatatlanul a múltba vész. Szúros tekintettel méregették egymást, mintha a halálhozót keresnék maguk között. Végül, a rend főpapjának leszármazottja hozott megnyugvást szavaival. '- .. és lám itt vagyunk.Nem láttam előre a mai napot, ahogyan ti sem. De örömmel tölt el, hogy szemeitekben bizalmatlanság lakozik.Így lel bizonyosságot bennem az érzés, hogy nincs köztetek áruló.Tudom, hogy féltetek ide jönni. De nézzetek egymásra... aki ma itt van , tanúságot is tesz elkötelezettségéről. Ebben rejlik szövetségünk ereje és ezért lehetséges, hogy ennyi év elteltével ma itt vagyunk.' A szertartás a pajzs 'bemutatásával' kezdődőtt. Mindenki leróhatta tiszteletét az ereklye előtt, amit a 'Főpap' kivételével most láttak életükben először. Majd kinyílt a láda teteje és a Főpap nagy óvatossággal kihúzott egy tekercset és remegő hangon olvasni kezdte a manx nyelven íródott szöveget..  a Contego rend alapító levelét.Meghatódott ábrázattal hallgatták, alig érték fel ésszel , hogy a sors ilyen szerencsében részesítette őket. Elhivatottságuk, ha lehet, még erősebb lett.A Szent Obses szövegét ismételve átjárta őket az áhitat és mire kimondták az utolsó szót, mindegyikükben egyetlen szó harsogott: "Egyek vagyunk". Sajnos, azóta már eltelt jónéhány évszázad és rá kellett jönniük, hogy a hódítás elengedhetetlen következménye az asszimiláció. A rend papjai - erősödésük érdekében- úgy határoztak, hogy szövetségeseikké fogadnak erős klánokat,akik élén majd kivívják szabadságukat. Félő volt, hogy ez a lépés elkorcsosítja majd az eszmét és csorbát szenvednek az ősi törvények. Megegyeztek hát, hogy az Obses szertartást eltitkolják a klánok elől, így nem lehetnek teljes értékű tagjai a rendnek. Bizonyosságul a klán címere felkerül a pajzsra. Brighid ujjai a vésett 'crista'ba csusszantak és ezüstös porral lepte be mutató ujját. 'Mondom, hogy nemrég még itt voltak.' Fejét felemelve villanásra lett figyelmes. Mintha üvegről csillant volna vissza a fáklya lángja. A  kő fal felé indult, majd megállt előtte. Nézte egy darabig, fejét fordítgatta jobbra- balra, hátha megint látja a csillanást, de semmi. A lány alapból kíváncsi természet volt,hát óvatosan a falnak támasztotta ujjait. Meredt tekintettel nézte belesüllyedő tenyerét és komolyan megfordult fejében a gondolat, hogy mégsem érdekli annyira mi lehet a másik oldalon.

(ez is egy régi 'szösszenetem'. Talán egyszer majd folytatom ..)