Órák múlva már csak a zokogást lehetett hallani. Sírásuk fölszabadította a tengert, hatalmas hullámok közeledtek a part felé, szinte égig értek. Késő lett volna menekülni, egy pillanat alatt átcsapott a domb felett, habzó tajtékkal elöntve a harcmezőt. Élőkkel és holtakkal együtt mosta el az aljas ütközet ragacsos vérét, letarolva az erdő széli fákat, elöntve a barlangjáratot, semmit sem hagyva maga után. A dombtetőt váratlanul ellepő víz a lány tüdejébe áramlott. Olyan hirtelen történt minden, hogy még egy utolsó levegővételre sem volt ideje. Fuldokolva kapkodott jobb karjával a sós tengerben, baljával még mindig Buster vállába kapaszkodva. Egyre szédítőbb érzés lett rajta úrrá, már két kezével próbált a felszínre törni. Buster keze lassan elvált az övétől és a mélységbe merült. Sophie teste őrült rángatózásba kezdett, izmai megfeszültek, önkéntelenül is nyelni kezdte a vizet, mintha abból akarna levegőhöz jutni. Fejét hátracsapta, gerince görcsösen kiegyenesedett, ujjai szétnyíltak… Hirtelen jött zsibbasztó nyugalomban ernyedt el teste, átadva magát a fulladásnak. Utolsó felvillanó gondolata mosolyt csalt arcára.. Újra együtt lehet majd szerelmével. Az égből sugárzó napfény utat tört magának a víz alá. A lány testét feldobta a tengerkék takaró tetejére, majd az örvénylés újra a sötétségbe húzta. Kinyíltak szemei mikor lába a talajhoz ért, lassan visszanyerte eszméletét és meglepetten vette tudomásul, hogy nincs szüksége levegőre. A törpök barlangjának bejárata felé úszott, majd még mélyebbre az üregbe. Nem tudta, hogy miért, de karjai ütemes tempóban vitték egyre beljebb. Végül elérte a már jól ismert folyosót, ahol hosszú lábadozása során oly sokszor sétált. Azon már nem is csodálkozott, hogy a falakon lévő olajlámpások annak ellenére égve maradtak, hogy a víz elöntötte az egész barlangot. Az üregbe úszva megpillantotta a lebegő apró szekrénykét, abban tartotta kevés holmiját míg itt élt. Kihúzta az egyik fiókot, mintha valami irányította volna mozdulatait. Apró kék kövek lapultak az alján. Megmarkolta őket és kifelé úszott. Erős szorítást érzett mindkét csuklóján és hogy testét átjárja a parti homok melege. Szinte rögtön erős köhögés tört fel belőle, érezte, ahogy száján át víz folyik a nyakára és tüdeje megtelik levegővel. Kinyitotta egyik szemét, de csak elmosódott magas árnyat látott. Szabaddá vált kézfejével reflexszerűen szemeit kezdte dörzsölni. Az erős fényben csak hunyorogni tudott, hasára fordult de közben hallotta a suhogást és a távolodó lépteket. Mikor újra kinyitotta szemeit, már nagyjából élesen látta az alakot. Egy férfi volt, vállán fekete talár, oldalán hosszú kard, hátán lévő tegezéből nyílvesszők tollai álltak ki. Nem járt még túl messze és ahogy válla fölött a lányra tekintett, apró kis mosoly játszott szája szélén. Sophie szédülve próbálta két lábra küzdeni magát, szólni próbált, de csak köhögni tudott. Egyszerre nyilalt belé az imént átélt élmény és a felismerés. Otisz nyugodtan fordított hátat a parton hagyott lánynak. Sem fegyvere, sem varázsereje nem volt. Neki semmiképp sem árthatott. Még utoljára visszanézett rá mosolyogva, majd folytatta útját. Magában mulatságosnak találta a helyzetet. Megmenti esküdt ellenségét, aki bizonyára idegrohamot kap majd, ha rájön ki is Ő. Mióta jár a nyomában. Még az időkapun át is követte, mégsem tudta megölni, pedig akkor még ereje is, fegyvere is volt. Sophie szédülve ugyan, de két lábra állt. Minden egyes levegővételnél erős fájdalom járta át mellkasát. Nézett a távolodó alak után és furcsa érzés lett rajta úrrá. Nem érezte már idegennek, épp ellenkezőleg. Mintha ismerné rég óta, egy villanásnyi időre feltört a 'hozzá tartozás' érzése is, de a lány azonnal el is nyomta magában. Bizonyára Buster elvesztése miatti fájdalma tehet arról, hogy felerősödött benne a 'tartozni valakihez' utáni vágyakozása. Apja arca jelent meg lelki szemei előtt és beléhasított a gondolat, hogy mennyire szenvedhet mióta neki nyoma veszett. -Haza kellene menni. Megnyugodni. - mondta ki hangosan gondolatát.