-Hm, haza.. hol is van az? Hol van az a hely ahová ha megérkezem elmúlnak a zavaros érzéseim, kitisztulnak a gondolataim és szeretet vesz körül? Hol van az én otthonom? Ha 'apám' nem vesz magához, most hol kellene lennem? .. és aki megválaszolhatná a kérdéseim, az imént sétált el a parti homok csendjében. - észrevétlenül hullott ki ujjai közül az egyik kavics, lábfejére zuhanva. Zavart pillantással nézte a kék kis ásványt, most eszmélt rá igazán, nem csak álmodta a víz alatti utazást. Lassan hajolt le érte, közben érezte a megmaradt néhány darabot is markában. Kinyitotta tenyerét és a szökevényt is közéjük tette. Ezeknek segítségével menekültek ki a föld alatti üregből a trollok elől. Busteré volt. Miért adta most neki? Ez valamiféle üzenet Tőle. Valahová el akarja vezetni Őt. Hány darabnak is kell lennie? Lázasan számolgatni kezdte, mennyit is látott a férfi nyakán a bőrláncra fűzve. Öt darab volt. De itt most négy van. A többinek azokon a helyeken kell lennie, ahol Buster mutatni akar valamit. Ez valahogy úgy működik, hogy az egyik ásványt egy fal résébe kell illeszteni. Aztán jöjjön, aminek jönnie kell. Igen ám, de arra is emlékezett a lány, hogy az árnyékúton átutazni fizikailag nagyon megterhelő. Mondhatni határozottan fájdalmas. Könnyen végzetes sérülést is szerezhet magának, pedig már most sincs épp jól. Hirtelen elhatározással megindult a part mentén, épp abba az irányba, mely felé Otisz is ment. Egy órai gyaloglás után, még mindig csak a tengert és a homokot látta. Néha egy-egy lábnyomot is, amit az előtte járó hagyott maga után. Ez valamelyest megnyugtatta és biztosította arról is, hogy bizonyára eljut majd egy lakott helyre, ahol megpihenhet. Jócskán sötétedett már, mikor egy dűne tetejére ért. Lepillantva megkönnyebbülten állapította meg, hogy csupán félórányira lehet tőle a város. Bár iszonyatosan fáradt volt, felgyorsította lépteit, hogy hamarabb oda érjen. Még felvillant agyában a gondolat, hogy itt megtalálja majd Otiszt is és talán meg is ölheti, vagy .. bármi történhet, mert már abban sem volt biztos, hogy végezni akar vele. -Ehh, mit tett velem Buster iránti szerelmem… Megszelídített, vagy mi. Átformált, már meghallgatnék és válaszokat keresnék ahelyett, hogy előbb a pengém az ütőérnek szorítanám, s csak aztán kérdeznék. A szerelem sebezhetővé tesz, ha nem vigyázok magamra, még meg is ölhet. - időközben elérte a városkaput, elcsigázottan vetett a kapuban álló őrök elé néhány tallért. Bizonytalanul indult a főtér felé, templom tornya magasodott a házak fölött és ha nem talál szállást, végső esetben a parókián még meghúzhatja magát. Na persze csak akkor, ha nem botlik bele valami szent életű 'gonoszlátó' apácába, mint anno Noun városban. Hú, micsoda üvöltözést rendezett a rendház főnöknő. Egyre azt kiabálta '-Boszorkány! Boszorkány!' - inkvizítor elé akarta citálni,.. szerencsére már elég öreg volt ahhoz, hogy mindenki kicsit bolondnak tartsa. Ennek ellenére a lány odébb állt, biztos, ami biztos. Az utca jobb oldalán oszlopokkal díszített, mára már megszürkült, fából épült ház állt, egy a sok közül, szinte mind egyforma volt. Rajta egy méretes tábla, 'Cella' felírat adta az átutazó tudtára, hogy kiadó szobákkal rendelkezik. Az ajtó nyitva állt, a lány belépett és mosolygó női arcra esett a pillantása. Akadozó nyelvvel kért magának szobát, legyintéssel válaszolva az 'utcára néző ablakkal kéri?' feltett kérdésre. A nő leakasztotta az egyik kulcsot és elindult Sophie előtt a nyikorgó falépcsőkön. Időközben még tudatta a lánnyal, hogy hol fürödhet meg ha akar és hogy főznek is ha enni óhajt. A lány semmit sem akart, csak bezárni maga mögött az ajtót és aludni. Késő éjjel, elfojtott suttogásra ébredt. Kinyitotta szemeit és lélegzetét vissza fojtva figyelni kezdte a párbeszédet. -.. nála voltak, biztosan. Láttam, mikor letette a pultra. -a mosolygó fogadósnő hangjára ismert. - … na de… az, hogy sötét színűk volt, az kevés, nem biztos, hogy azok vannak nála.- reszelős férfihang folytatta a beszélgetést. - …. akkor előrébb jutnánk az időben, ..sőt, más helyekre is és ha menekülnünk kell.. csak hipp- hopp.. érted már? - magyarázott tovább. -Akkor hozom a kulcsot. Lopakodj be hozzá és keresd meg. -újra a fogadósnő hangja hallatszott, visszafogott lelkesedéssel beszélt. - .. és ha felébred?... - a férfi hangja kissé bizonytalanul csengett. - Elvágod a torkát! Egyedül van, senki sem tudja honnan jött, hová tart, senki nem keresi majd. Nem értett minden szót, de a mondat foszlányokból rájött, hogy Buster kavicsait akarják megszerezni. Felkelt az ágyból és meggyőződött arról, hogy a zárban hagyta a kulcsot. A félhomályban is eligazodott a szobában és hogy biztos lehessen a dolgában, az ajtó elé vonszolta a nehéz komódot. Aztán az ablak elé lépett és kihúzta a falba illesztett keretből az ablakkeretet támasztó csavart. Hatalmas csattanással vágódott egymásnak a két léc, amit a korábban kiszedett támasztó csavarral középen zárt össze. Nyugodtan feküdt vissza bérelt ágyába, hálótársául maga mellé véve kardjánál is hosszabb kétélű szablyáját. Ez az egyetlen fegyvere volt, amitől sosem vált meg. Jobb lábához erősítve rejtette el az ellenség szeme elől, így sosem maradt védtelen. Egy ideig még várakozott, hátha mégis megpróbálkoznak szobájába osonni, de a fáradtság és az elmúlt időszakban történtek annyira kimerítették, hogy rövidesen elaludt.