Beljebb húzódott az ágyában, helyet hagyva a férfinak is. Finoman összeölelkeztek, és suttogó hangon beszélgetni kezdtek. Buster, bal kezével a lány arcát cirógatta, a hajába túrt és a varázslatos távoli hegyekről mesélt neki. A lány néha felnézett, ilyenkor a férfi orra hegyét a lányéhoz nyomta finoman, vagy adott egy csókot az ajkaira. A hátát simogatta és még szorosabban ölelte. Kézfejével és az ujjai külső felével végig simította az arcát, adott egy puszit a homlokára, az arcára többet is, a lehunyt szemére felhőcsókot. Az ajkait finoman az ajkaihoz érintette és adott egy csókot az alsó ajkára. Bal kezével a fenekét simogatta, majd egy kicsit maga felé nyomta. A lány is végigsimította ajkaival a férfiét, nyelve hegyével lágyan követte ajkának vonalát, csípőjét a férfiéhez szorította. Buster csak egy pillanatra érezte meg a lány forró nedves nyelvét, csókkal zárta a viszonzó ajkat. Lágyan elmosolyodott és megremegett az érzéstől, ahogy testük egymásnak feszült. Csókjaik egyre szenvedélyesebbekké és követelőzőbbekké váltak. A férfi egész éjjel ébren feküdt, kedvese lélegzetvételét hallgatta, simogatta vállán nyugvó fejét, és életében most először igazán boldognak érezte magát. Kár, hogy hajnalban csatába indul seregével, és ki tudja mikor tér vissza. A sereg napkeltekor indult útnak, ezzel is elejét véve egy váratlan támadásnak. A csata helyét már előre meghatározták. -Helyzeti előnyünk lesz, mi fel tudunk készülni az ütközetre. -Siitak, az egyik csapatvezér, nagyszerű harcos volt, sok háborút élt már túl, ahol kellő tapasztalatot szerzett. Nem először néz majd szembe a hegyek barlangjainak sötétjében rejtező elfekkel. Úgy határozták meg az útvonalat, hogy a törpék barlangrendszere felett vonulnak, így a sötétség beálltával visszahúzódhatnak biztonságos szálláshelyre. Kizárólag azok a harcosok maradnak éjszaka is a felszínen, akik a tárnametszőket őrzik majd. Ez nagyban megkönnyítette a sereg dolgát, ahogy haladtak előre, úgy csatlakoztak egymáshoz a klánok. Ha Siitak megéri, nagyon jó vezetője lesz klánjának. A tengerszoros kétnapi járásra volt az elsők közt induló klánoknak, és csak néhány órányira az utoljára csatlakozóknak. Ha időben odaérnek, akkor a seregnek napnyugtáig lesz ideje elhelyezkedni és talán még pihenni is tudnak a támadás előtt. Az biztosra vehető volt, hogy az első éjjel még nem kell tartani az ellenségtől. Az sötételf hírnökök a megérkezésük hajnalán visszavonulnak a napfény elől, és éjjel lopakodnak utánuk, mint ahogy tették az elmúlt két éjszaka is. Buster alig szólt az út során, gondolatai egyre csak a lány felé jártak. -Rosszul is alakulhat sorsod, ha nem tudod kordában tartani az érzelmeid. - az őszhajú fővarázsló észrevétlenül termett mögötte, és úgy nézett a szemébe mintha ki akarná fürkészni a harcos gondolatait. -Ha nem változik a helyzet a csata megkezdése előtt, a saját védelmedben felejtés varázst kell felszabadítanom. Már szóra nyitotta ajkait, de mikor balra fordult, a varázslót sehol sem látta. - Nem teheti meg velem. Semmit sem őrizhettem meg tőle, csak az emlékét. Mikor hazamegyek, Ő már messze jár, és sosem látom többet. Talán jobb is így. Nem szabadna engedni, hogy ennyire érezzem a hiányát. Valóban könnyen előfordulhat, hogy az életemmel fizetek érte. Bizonyára hamar elfelejt majd és néhány év múlva már a nevemre sem emlékszik.- Lehajtott fejjel ment tovább az embertömegben, képzeletében újra és újra lejátszódott azoknak a hónapoknak az eseményei, mikor megismerte a lányt. Mosolyt csalt arcára az első találkozás pillanata, így utólag hihetetlennek tűntek mostani érzései. Mire elérkezett a második nap hajnala, megnyugodott. Dél körül érték el céljukat, és a sereg nekilátott a lőállások és sáncok építéséhez. Mikor Buster körbepillantott, megállapította, hogy igaza volt Siitknak. Ennél nagyszerűbb helyet nem is találhattak volna az összecsapásra. Észak felé a hatalmas derelingquo pusztaság, ameddig a szem ellát. Keleten a törp birodalom végét jelentő Lapis - hegység húzódott áthatolhatatlan égbenyúló fehér csúcsaival. Nyugatról a végtelen PleagNeut - tenger, onnan sem érheti őket váratlan támadás. Délfelől pedig a SilvFem erdő, amely irányból ők is jöttek, és ahonnan a sötételfek is támadnak majd. A klán vezetők és a parancsnokok, a sebtében felépített jurtában gyűltek össze megbeszélni az ütközet menetét, harcosaik elhelyezkedését, és mindent, amiről csak a megérkezést követően lehetett dönteni. Sophie összeszedte hátizsákjába az út során használatos dolgait. Nem volt sem túl nagy, sem túl nehéz. Nem úgy, mint gyors ütemben kalapáló szíve. Szeretett itt élni. Megszokta a barlangot, a törpöket, és Be kellett ismernie, Bustert is szerette. Nagyon is… Túlságosan is. És most, mikor Buster már nincs itt, Ő Pedig útra készen áll, olyan ürességet érzett magában, amilyet még soha. Kilépett a kivájt üregből, és a folyóson a kijárat felé indult. Szinte mindenki elment, csak a nők és gyerekek sikító hangjait verte vissza Néha a nedves fal. -Hova mész? Lányok nem mehetnek ki az erdőbe. -Nekem mennem kell, én nem tartozom közétek. - leguggolt az alig térdéig érő kicsiny törpe elé, és óvatosan megsimogatta a kerek kis arcocskát. - Buster keresni fog! -Tudja, hogy nem leszek itt mire vissza jön. - De háború van! A kislány riadt szemekkel tekintett rá. .. mintha tudná, mi történik azzal aki ilyenkor elhagyja a barlang biztonságát. Persze az is lehet, hogy tényleg tudja. A törpök lassabban nőnek fel. Gyermeknek tűnnek, mint az ember fajtájából való gyermek, holott, Ez a kislány is, már legalább 80-100 éves volt. Sok mindent láthatott már.. - A Lapis - hegység lábainál lesz a csata. - Búcsúzóul megfogta Sophie kezét, majd elfutott. A barlangból kilépve, megállt egy pillanatra. Alig nézett körül. Felesleges is lett volna, elképzelése sem volt arról, merre induljon. Egymást követték lábai és csak haladt egyre beljebb a sötét rengeteg belseje felé. Az éjszaka köpenye hirtelen terítette be a sereget. Szinte észre sem vették a rengeteg tenni való elvégzése közben, hogy rájuk sötétedett. Hatalmas tábortüzeket gyújtottak a tábor és a csatatér körül. Bár mindenki holt fáradtnak érezte magát, azért készen álltak az ütközetre. A klánvezérek megszervezték az éjszakai őrséget, és jurtáikba vonultak. A főpapok összeszűkült szemekkel, láthatóan feszült idegekkel járkáltak a tábor körül. Busternek is feltűnt, és hirtelen rossz előérzete támadt. Oka van annak, ha a legnagyobb mágusaik 'így' járnak közöttük. Egy darabig csak figyelte őket, aztán Ő is érezte.. Varázslat van a levegőben. Sötét mágiának estek áldozatul.. méghozzá az egész sereg. Hatalmas lendülettel indult a főpapok felé, de léptei egyre erőtlenebbekké váltak. Végül elmosódott a szeme előtt minden, elterült a földön és álomba szenderült. Sophie kétnapi gyaloglás után, pirkadatra ért el az erdő szélére. Nem messze a Derelingquo pusztaságtól lépett ki az erdőből, a domb tetejéről már a csatamezőre lehet látni. Képzeletében már a rögtönzött táborban járt, látta amint a győztes törpök szorgalmasan szekereikre pakolják hatalmas fegyvereiket. De ami szeme elé tárult, az minden volt, csak az nem, amire számított. Messziről is jól lehetett látni az elvonuló óriáspókok hátán ülő sötételfeket. Maguk mögött halált és pusztulást hagyva, rombadőlt tárnametszők, véres húscafatok kísérték útjukon, hosszú kilométereken át. Egyetlen apró kis test sem mozdult. Lassan elindult a pusztaság irányába. Ahogy közeledett, egyre élesedett szeme előtt a látvány. Gyomra összeszűkült, szíve hevesebben kezdett verni, és úrrá lett rajta a félelem. Agyában zsongani kezdtek a gondolatok, ezer és ezer emlék cikázott át rajta az ismerős arcokra pillantva. Szúrások nyomai a testeken, mellkastól vagy tarkótól lefelé felhasítva. Kifordult beleik és a nyakukból szétfröccsenő vér szagára már összegyűltek a keselyűk, és egy csapatba verődve széttárt szárnyakkal csaptak össze egy - egy 'falatért'.