Sophie hallotta amint a fák közül lecsörtet valami, azt gondolta talán egy vaddisznó riadt menekülését hallja. Azonnal talpra ugrott, s megdöbbenve látta, amint teljes harci díszben egy ember gurul lefelé, majd hirtelen eltûnik a semmibe. A verem mélyérõl egy vékony hang fájdalmasan felüvöltött, amit egy reszelõs mély hang káromkodása kísért. A lány néhány másodpercig felhúzott szemöldökkel nézett a hangok irányába, majd komótosan a verem széléhez sétált. Odalentrõl a kicsi félelemtõl ittas hangján rimánkodott Serkel folyamatos fenyegetõzéseire reagálva. Néhány percig csak a „csatazaj” hallatszott, késõbb a vitéz már a kiszabadulást tervezgette. A vaksötétségben tapogatózva keresgéltek valamit, ami segítségükre lehet a kijutásban. Találtak is néhány botot, amit Serkel a verem oldalába ütött és elkezdett felmászni. A kicsi siránkozva ugrált a rögtönzött kapaszkodókig, de nem érte el. Közben a másik folyamatosan üvöltözött vele, átkozta a törpe felmenõit és egyben egész nemzetségét.
A kis boszorkány persze könnyedén kiszabadíthatta volna õket, ehelyett azonban elindult a közeli forráshoz. Szerencséjére az ébredõ természet kegyes volt vele, s útjába vezérelt egy fiatal õzet. A mágus mozdulatlanságba dermedt, megvárta míg az állat lenyugszik, tegezébõl kihúzott egy nyílvesszõt, íjának húrjába illesztette majd a legalkalmasabb pillanatban útjára engedte. A nyílvesszõ szélsebesen suhant a hajnali párában, halálos pontossággal az állat mellkasába fúródva.
A nyársra tûzött hús már javában sült, mikor a harcos kezei megjelentek a verem szélén kapaszkodó után kutatva.