Lenient
"Mindezt csak álmodtam" - eszmélt fel, de ahogy balra fordult a tekintetem a véres kard ott feküdt mellette. Lelkét borzongató hideg járta át. "Mi történt?" - s ekkor feleszmélt benne, hogy végre megszabadult attól a lénytõl, aki életét tönkretette és érzéseit, szerelmét megpróbálta elvenni tõle. Lassan, megfontoltan felállt, izmaiban mérhetetlen fáradtságot érzett. Az ablakhoz sétált. Kint már elült a vad, tomboló vihar és ekkor elöntötte szemét a könny és halk zokogásban tört fel lelkébõl a mérhetetlen fájdalom. Könnyei homályába úszott a régi, kedves arc, a ragyogó kedves szemek. "Vajon hol lehet most?" Másik õs ellensége karjában, még mindig nem tudva, hogy ki is õ valójában? Hogyan segíthetne? Hogyan szabadulhatna meg ettõl a félelmetes, szívet markoló érzéstõl? Gondolatait tett követte. Kirohant az ajtón és a kocsijába ugrott. Jól ismerte a helyet, ahol kedvese jelenleg élt. Az autója fényszórója bevilágította a környéket. Rátaposott a gázra és õrült sebességgel elindult, hogy megmentse kedvesét ...

Fejében gondolatok cikáztak, az álombéli lány,.. aki Õ volt, de nem ebben a világban. Mintha az az élet is az övé volna.
Zavaros képek idézõdtek fel benne, eszébe jutott a dimenzió kapu és rájött, hogy minden bizonnyal az idõkapu is megnyílt abban a pillanatban mikor az a vakító fény támadt. Így került Õ ebbe a világba, ami majdan egy leszármazottja élete lesz.
Közben tövig nyomta a gázpedált és észre sem vette, hogy az erdõ mellett vezetõ út elkanyarodik. Már csak a fák törzsét látta a fényszórók által megvilágított úton, és a kocsi a göröngyös úton kishíjján felborult. Sophie kapaszkodott a kormányba, és lassítani próbált. Sáros esõvíz csapódott a szélvédõre, alig látott valamit mikor villámlásszerû fény támadt õ pedig egy alagútba hajtott. Ott már teljes erõvel fékezett de nem mûködött semmi, még a fényszórók is kialudtak. A villámlás kék színe beborított mindent, a mûszerfalon kis szikrák játszadoztak és valamilyen ismeretlen erõ hatalmas lendülettel a magasba emelte a kocsit. Alig egy percig tartott az utazás, de a lány majdnem eszméletét vesztette a ránehezedõ nyomástól. Szemhéjait lezárta, ajkait összeszorította és várta a becsapódást. A következõ pillanatban hatalmas dörrenés,.. megfeszített testébe belemart a hideg levegõ és érezte hogy minden izmát átjárja a fagyos szél. Rémülten nyitotta ki szemeit, és görcsösen megszorította a markában lévõ bõrdarabot. A felkelõ nap fénye aranyszínûre festette a sziklák tetejét amik felett elegánsan elsiklott az a hatalmas madár, aminek hátán a lány feküdt. Lent a völgyben kis házakban még békés álmukat aludták az emberek, csak néhány állat legelészett a mezõn. A Fõnix átrepült a hegygerinc felett, az erdõ hatalmas fái jóformán az égig értek, a lány megérinthette leveleiket. Az erdõn túl egy óriási kastély tornyai bontakoztak ki. A középen elhelyezkedõ kupolát csúcsos tornyok vették körül, hatalmas színes ablakai az óriási boltívek felett falat alkottak, ezek alatt kicsinynek tûnt az a vaskapu ami bejáratként szolgált. A Fõnix hatalmas szárnycsapásokkal újra a levegõbe emelkedett és eltünt az erdõ felett. A lány minden erejével nekifeszült a vaskapunak és gyorsan becsusszant a résnyire nyílt kapun. Meglepetten vette tudomásul, hogy az elõcsarnok természetes fényárban úszik és kellemes meleg van. Tekintete a falak mentén a kupolaboltozat díszes freskóin állapodott meg, abban a szédítõ magasságban ahová lépcsõsor vezetett. Hihetetlen látványt nyújtott a nyílt csarnok, körben a falak mellett vezetõ széles fekete márványlépcsõkkel, a falakon megmunkált keretekben a legnagyobb mágusokról készült egész alakos festményekkel. A lépcsõkig egész sor ezüstszínû nemesi páncélok sorakoztak mintegy sorfalat állva, baljukban kardjuk, elõttük óriási pajzs, némelyiknek éppen az a jel volt a közepére vésve, ami Sophie tenyerében is felizzik olykor.