-Fiatalnak tûnsz de ismertem már néhány varázslótörpöt, akiknek arcán nemigazán
látszott megélt éveik száma, mégis igen tisztes korban jártak már. Te hány éves
vagy? -kérdezte újra.
-Én is ismertem már néhány mágust, akiknek arcán már szarkalábak mélyültek.
Hajszálaik helyenként már ezüstösödõ színbe csaptak át, mégis nagyon ifjak
voltak-hozzám képest. -Tette hozzá gondolatban.
-Tehát a fel nem tett kérdés, hogy én mennyi idõs vagyok? -még mindig
mosolygott. Buster elmerengett a fiatal arcon, sebek helyét fürkészte de egyet
sem látott. Egy tündöklõ szépség tekintete pásztázta, olyan amilyet sajátjai
között nem nagyon látni.
-Nem kérdezem. Alig vagy 20 éves! -mondta ki határozottan.
-Idén leszek 23-sejtette, hogy Buster nevetségesen fiatalnak találja majd, és
hogy a kora alapján fogja levonni következtetéseit. De tévedett. Mikor a férfi
újra megszólalt, hangjában a legkevésbé sem volt nyoma gúnynak.
-Hát a Te fajtádban ez már felnõtt kornak számít. Igen tehetséges lehetsz ha már
ilyen nagyszerû mágus hírében állsz. -fáradtan lesütötte szempilláit, görnyedt
hátát a falnak támasztotta.
-Én már 950 éves vagyok:) -nagyot sóhajtott, és folytatta
-Az én fajtámban ez annyit jelent, hogy megéltem életem egyharmadát. Majdnem
egyidõsek vagyunk.
-mielõtt folytathatta volna gondolatmenetét érezte, hogy a lány görcsösen
összerándul mellette.
-Fáj valamid? Megsebesültél? -kérdezte együtt érzõn. A lány, válasz helyett
kinyitotta mindkét tenyerét, de Buster csak a vérzõ sebeket látta. Mellvértje
alá nyúlt és egy tiszta textildarabot húzott elõ. Kétfelé szakította és a lány
kezére tette.
-Nem mondtad, hogy vérzel. -Tette hozzá szemrehányóan.
-Nemsoká elmúlik. Azt hiszem. -Válaszolta határozatlanul. Buster finoman
érintette meg a lány kezét és óvatosan felitatta a vért. Nem akart még több
fájdalmat okozni.
-Lássam milyen mély a seb.
Mikor meglátta a kirajzolódó rúnákat meglepetten nézett Sophie szemeibe.
-Rúnáid vannak! Csak a legnagyobb varázslóknak vannak ilyen jeleik.
-Igen. Gyermekkorom óta ott vannak, és mostanában néha véreznek is.
-Tudod mit jelentenek? -Buster hangja megremegett a felismeréstõl.
-Rúnák.A mesterem azt mondta ,hogy ezek a jelek olyanok mint a térkép. Vigyáznom
kell rájuk és arra is ,hogy mit csinálok mert ha magával ragadna a gonoszság,
akkor akár el is veszíthetem õket.
Buster közelebb emelte a fényhez Sophie kezét, és mutatta.
-Ez itt. Ami olyan mint a jobbra nyíló kacsacsõr, az a „Kenaz”. Azt
jelenti, hogy van benned
bölcsesség. Éleselméjû vagy, kreatív és ügyesen megoldod a gondjai. Ez a rúna
segít neked abban , hogy legyen célod az életed során és hogy nyitott légy
mindenre.
Az pedig, ami olyan mint egy lehajló „F” -betû. Ez az „Ansuz”. Azt jelenti, hogy
született vezetõ vagy. Megvan benned a képesség a tisztánlátásra, és mivel közel
állsz az istenekhez a Sámán hatalma is benned rejlik. Igazságra és testi –lelki
egyensúlyra törekszel de nincs benned kellõ együttérzés. Túl „magasról” nézed a
világot. Ahhoz, hogy igazán nagy vezetõvé válj, szükséged van érzelmi
kapcsolatra is.
-A következõ rúnát látva Buster elmosolyodott, de folytatta.
-Ez a rúnád, az amelyik mostanában gyakran vérzik. Az a két vonal egymással
szemben. -Mutatott rá.
-Az egyik valamivel rövidebb mint a másik, és a tetején egy harmadik vonal köti
össze õket. Látod? Az az „Uruz”. Azért vérzik, mert most erõsödik benned az
életerõ. Ahogy varasodik, egyre élesebben látszik majd. Elõbújik belõled a
tudattalan, zabolázhatatlan õsi szenvedély. De segít növelni az akaratod,
tapasztalataid révén egyre jobb „vadász” leszel:) Számomra azt is jelenti, hogy
még érintetlen vagy, de már ismered a szerelem érzését. -Sophie fülig pirult
Buster szókimondásán és hirtelen összezárta a tenyerét.
-Hé, ne szégyelld el magad:) -Minden hátsó szándék nélkül ölelte át a lány
vállait, álla alá tette ujját, kissé felemelte Sophie fejét és szeretõ
pillantással nézett a ragyogó szemekbe.
-Nagyon szép vagy. -Közelebb húzódott hozzá és finoman megcsókolta az arcán.