Rövid idõ múlva fentrõl egyre hangosabban szûrõdtek be a hangok. Eleinte csak a Goblinok csatakiáltása hallatszott. Úgy özönlöttek ki az erdõbõl, mint valami lávafolyam a kitörõ vulkánból. Rengetegen lehettek, mert lépteik dübörgését még a rejtekhelyen is érezni lehetett. Üvöltöztek egymással, hallhatóan a lányt keresték és mivel nem találták, egymást szidva szétszéledtek mindenfelé. A nagy keresgélés közben megérkeztek a trollok is, legalább annyian voltak mint a Goblinok. A két faj vezérének összeakadt a pillantása, ahogyan egy területre „tévedtek” egy idõben. A troll vezér akkor is észrevette volna a Goblinok célzott kutatását, ha épp nem tudja, hogy nem csak egy rögtönzött hajnali táborhely felállítását tervezték a mezõn. Istaar , a troll klán vezetõje megállásra intette a mögötte szép számmal felvonultatott fajtársait. Ha a Goblin vezér azonnal támadna -ami szinte kizárt, hisz nem ismerhette a klán létszámát-akkor legalább a védekezésre legyen idejük.
De a Goblinok parancsnokának eszébe nem jutott támadni. Felnézett a hajnali égboltra és megállapította, hogy bár ködös és hûvös az idõ, valószínûleg egy-két óra múlva már sütni fog a nap. Ugyan nem sok ésszel áldotta meg õt a teremtõje, ennek ellenére hamar számot vetett a rendelkezésére álló idõvel, és kürtjét szájához emelve visszavonulót fújt. Tudta jól, ha a felkelõ nap nyílt területen találja õket akkor nem sok esélyük lesz a túlélésre.
Istaar tudta mit jelez a kürt hangja, megnyugodva eresztette karmos mancsát lábai mellé és türelmesen megvárta míg a vetélytárs felszívódik.
-Õk nem azt keresték amiért mi jöttünk-szólt a mellette állóhoz.
-Bármiért is jöttek, nem találták meg. -válaszolta a másik.
-Eltaposnak minden nyomot -folytatta Istaar. -Így mi sem találjuk meg a vitézt.
-Meg kell találnunk. A seregem éhezik, és én beígértem nekik a nagy lakomát. Ha csalódniuk kell, mi leszünk feláldozva az Orkoknak.
Istaar szemén ijedtség futott át. Erre eddig nem is gondolt. Óvatosan háta mögé pillantott, nyelt egy nagyot és elhatározta, hogy bármilyen nyomot is találnak, annak mindenképp a végére járnak. Ha nem is vezet semmire a kutakodás, legalább elfoglalja vele klánja indulatait. Mikor újra megszólalt, hangjában nyoma sem volt az iménti félelemnek.
-Nem rontjuk tovább a helyzetet. A fák mellett szétszóródunk és lépésenként vizsgáljuk át a terepet. A Goblinok lábnyomait felismerjük, minden más nyom mellé egy zöld ágat szúrunk le. Tudni fogjuk merre ment a lány. Ha a vitéz vele volt, azt is látni fogjuk.
Sophie és Buster is hallották a visszarendelõ kürtszót és a hirtelen támadt csendben még a lélegzetüket is visszafojtották.
-Elmentek. Nekünk is indulni kellene. -szólt a lány. Valamivel nyugodtabb volt mint néhány perce, de még mindig gyorsabban vert a szíve.
-Még nem! Biztosan tudnunk kell, hogy senki sem les ránk. Ha innen kimászunk nincs hová menekülnünk.
Eltelt már vagy negyed óra, de semmi mozgást nem hallottak. A kis boszorkány most elõször érezte magát teljesen kiszolgáltatottnak. Fél szemmel Buster határozottságot tükrözõ arcába pillantott, és eltûnõdött a hirtelen rátörõ érzésen. Utálta ezt. Úgy érezte, hogy nem ura saját sorsának, nem tõle függ a dolgok alakulása hanem valaki mástól akinek nem tud parancsolni. Rendes körülmények között most felpattanna , kinyitná a csapóajtót és nem törõdve a mellette ülõvel kimenne a szabad ég alá.
Most valamiért mégis inkább a helyén maradt. Talán az elvesztett varázsereje miatt vagy mert belátta, hogy valóban a vesztébe rohanna ha kimenne. -Vagy mert bízom benne-. Buster is ránézett ebben a pillanatban, s a lány hirtelen nem is tudta, hogy kimondta-e a mondatot vagy gondolataiban maradt. Zavartan nézett vissza, amit a másik aggodalomként azonosított és megnyugtatólag magához vonta.
-Nyugalom. -mondta halkan -Kijutunk innen.
Istaar végigpásztázta a földön mindenfelé beszúrt zöld ágacskákat. Körbejárta a mezõt néhányszor, majd megállt a verem mellett. Azon tûnõdött, hogyan tovább. Ha lent van a vitéz, fel kell õt hozni. De. Ez egy verem. Valószínûleg nem hiába van itt. Valakik itt járnak fel a felszínre. Nem túl valószínû, hogy törpök lennének, mert ahhoz túl nagy és mély. Ha Orkok laknak lent- és a verem mérete leginkább erre utal -akkor bizony én is a vesztembe rohanok. Ha most nem is ölnek meg , éjjel az erdõben biztos, hogy elkapnak és az egész klánnal együtt kivégeznek. Abban is biztos vagyok, hogy az Orkok tudnak arról, hogy valaki van a veremben. Ha még él a vitéz az annak köszönhetõ, hogy az Orkok vezérének –rosszabb esetben egyenesen Choornak -valami célja van vele.
A nap már az ég közepén járt és kíméletlenül égette a troll csupasz bõrét. Hiába, mégiscsak a sötétség teremtménye volt. Végül nem bírta tovább és úgy döntött visszahúzódik az erdõ szélére.
Órák múlva tért csak vissza, akkor, amikor már a nap lemenõben volt.
Sétálni kezdett a verem és a tábortûz maradványi között. Lehajolt az egyik fölbe szúrt ághoz, nézte egy darabig, majd intett a másik klán vezetõjének. Szemével követte a nyomokat egészen a közeli borókabokorig. Amikor újra felállt, már társa is melléért.
-A nyomok ide vezetnek és nem folytatódnak egyik irányba sem. -A másik vezér leguggolt és õ is tüzetesen vizsgálgatni kezdte a két különbözõ nyomot. Az egyik valamivel kisebb volt mint a másik és mélyebbre is nyomódott a földben.
A párbeszédet a rejtõzködõk is jól hallották.
Buster érezte ahogy hirtelen meginduló vére végigzubog ereiben. A leleplezettek tekintetével nézett a lányra, aki csak egyetlen szót tudott szólni.
-Megtaláltak.