A törpe az erdõn át észak felé vette az irányt, ezzel lerövidítve a hazafelé vezetõ utat. Már jócskán a sûrûben járt mikor morgást hallott a háta mögül. Átfutott rajta a hideg rémület, és azonnal menedéket keresett. Kicsi termetének köszönhetõen sokszor talált is magának rejteket egy - egy korhadásnak indult fa odvában. Most viszont vak sötétség volt, még a holdfénye sem hatolt át a lombkoronákon ráadást a hangból arra következtetett, hogy egy jó szaglású lény jár a közelben. Lépteit felgyorsította, ennek köszönhetõen –és persze az ijedtségnek -izzadni kezdett. A feltámadó szél is a közeledõnek kedvezett és ezzel a törp nagyon is tisztában volt. - Tudnom kellene miféle ellenséggel van dolgom. -Hirtelen ötlettõl vezérelve elkezdett cikk cakkban futni, hátha elveszíti a szagát üldözõje, közben azon rimánkodott magában, nehogy megsérüljön, vagy belesétáljon valamelyik csapdába amit Õ állított fel. Nem volt szerencséje. A sötétségben késõn vette észre az elõtte álló fatörzset, és mikor irányt változtatott teljes lendülettel nekiszaladt. Szédülni kezdett, de állva maradt.. egyhelyben. Pedig most az idõ és a mozgás lehetett volna egyetlen esélye a menekülésre. Mikor enyhülni kezdett a szédülés érezte csak meg, hogy hatalmas égetõ púp nõ ki homloka közepén. Ujjaival végigsimított rajta, és újra szédülni kezdett. Nem merte megrázni enyhén deformálódott fejét, mert tapasztalatból tudta, hogy tompa fájdalom öntené el, az pedig tartósabb mint a szédülés. Átölelte a fa törzsét és minden erejével igyekezett elérni az alsó ágat. Az ijedtsége nagyszerû hajtóerõnek bizonyult, mert egyetlen ugrással markában érezte a gyantától ragacsos kérget. Rövid lábaival kapkodott felfelé, míg végül át tudta kulcsolni rajta lábszárát. Hallotta ahogy a hang közeledik, érezte ahogy fejébe tóduló vérétõl halántéka lükteteni kezd és önmagát is meglepõ tornamutatvánnyal hasból felhúzta magát. Innentõl már mint valami mókus, fürgén mászott a legfelsõ ágak közé, míg a Hold rá nem mosolygott. Szíve dobbanásait saját fülében hallotta, hangos zúgással kísérve és tudta, hogy itt már biztonságban van. Magában hálát adott az ének, hogy nem tudta meg ki is követte a szagát. Kissé lenyugodva a külvilág zajai is eljutottak füléhez, már csend honolt odalent. Akár el is indulhatott volna lefelé, de inkább nem kockáztatott. Az is lehet, hogy itt van még az a valami, esetleg több valami is, talán egymásra vadásztak és õ csak elterelte az egyik figyelmét. Megfogadta, hogy soha többé nem megy éjjel ismeretlen ösvényen. Fegyvere sincs, de ha odalent az egy agyszívó volt, akkor aztán mindegy mit hurcol az oldalán.