Remegő kezekkel fordította hátukra a tetemeket, arcukban egyetlen arcot keresve. Több ezren hevertek mindenfelé, már- már összeolvadtak gondolatában a véres tekintetek. Sophie azt hitte, ha megtalálná Őt, már akkor sem ismerné fel. Meg kellett pihennie egy időre. Leült hát egy közepes méretű kőre, behúnyta szemeit, és megpróbálta felidézni a kedves arcot. Percekbe telt, mire kitisztultak gondolatai, eltűntek az üveges szempárok, és vonásról - vonásra kirajzolódott előtte a férfi arca. Szívét melengette annak a mosolynak az emléke.. az érintést felidézve keze megremegett, önkéntelenül is simogató mozdulatot írt le a levegőben, de nem érezte ujjai alatt a kusza hajszálakat. Szemeit lassan kinyitotta, mély levegőt vett és folytatta a kutatást. A napfény lassan a hegyek mögé bújt, aranyló sugara fátyollal takarta a tengernyi holttestet. A lány már teljesen kimerült, és mielőtt besötétedett volna, fáklyáról is gondoskodnia kellett. Lehajolt a földön heverő vastag faágért, megmarkolta és felemelte. A földet pásztázó napsugár fényében egy villanásra lett figyelmes. Apró kis villanás.. lehajolt újra lassan , és várta a fényt. Mikor szeméhez ért, fejét elfordította, és meglátta a csillogás forrását. Beléhasított a felismerés. Ez csak egy gyűrű, vagy egy medál csillogása lehet. Ilyen ékszereik pedig csak a vezéreknek és a varázslóknak van. Lassan lépkedett a test irányába, érezte ahogy hideg és meleg egymás után cikázik át testén, minden lépéssel közelebb került, egyre biztosabban érezte, hogy megtalálta. Gondolataiban ezer imát és fohászt mormolt el, nem is tudta miért… Talán, hogy mégse Ő legyen az, vagy ha igen, hát legyen benne még élet. Mire elérte, szemei megteltek könnyeivel. Azonnal ráismert, végigfutott rajta félelmétől a rázkódás. Ahogy a testre pillantott, hirtelen megszédült és egyszerre érezte szemein keresztül az arcába tóduló hideg és meleg áramlatot. Egész testén végigfutott a borzongás. A merev tekintet a lány szemébe fúródott. Mint egy arculcsapás…, gyomra is hirtelen görcsbe rándult, szédült, elborították az emlékek, végül összegörnyedve zuhant a férfi mellé. -Nem lehet, hogy nincs tovább!- elhaló hangját még inkább tompította, hogy Buster mellkasára hajtotta a fejét. Két kezében fogta a férfi kezeit, egyszerre simogatta végig karjait a válláig. Ujjai a nyakára simultak, belecsusszantak a vízszintesen húzódó mély sebbe... Kis híján lefejezte egy éles penge. Tenyere égni kezdett. Szeme elé emelte és vérző rúnáját bámulta. Az 'Uruz' kezdett vérezni, és láthatóan mélyült a seb. Buster nyakából kezére ragadt vércsomóra ráfolyt a rúnából kiserkent vére. Váratlanul óriási lökéshullámot érzett, és megindult alattuk a talaj. Sophie karja a férfi tarkója alá csúszott, fejét az arcához szorította, még így is védelmet keresve az élettelen test ölelésében. Érezte, ahogy testük megemelkedik, lepillantva fénysugár folyamok haladtak a szélrózsa minden irányába. Helyenként párhuzamosan futottak, majd szélesedtek a vonalak, végül szétváltak és újabbak jelentek meg. Mintha kilométereket haladtak volna így, és mindenhol az a lüktető, egyszer sem ismétlődő mintázat. Mintha ködből bontakozna ki zölddé vált minden, enyhe kékbe nyúlva, és szeme előtt egy villámlásnyi idő alatt közvetlen közelről látta a tengerpart mellett húzódó domboldalt. Felsikoltott, de semmit nem tudott tenni a becsapódás ellen. Hirtelen lezárta szemhéjait és érezte amint a férfi teste az övével együtt zuhanni kezd. Nem tudta hogyan kerültek a domb fölé, de a tetején landoltak. A lány még mindig a férfi nyakába kapaszkodott, s mikor felnézett a vállai felett, a kéklő tengerre esett a pillantása. Óvatosan elhúzta a karját Buster vállai alól és felállt. A derelingquo felől fájdalmas sírás hangjait hozta a szél. Lepillantva szemei kicsit összeszűkültek, odalent mint felbolydult hangyaboly jártak a barlangból előbújt törpék. A sokaságban senki sem kereste egymást, azzal a biztos tudattal kutattak, hogy szeretteik végleg odavesztek. Egyre többen jöttek elő, másodpercenként hangzott fel újra az utolsó szó, amivel kedvesüket harcba engedték: 'Szeretlek'.