A szemből érkező lökéshullámmal egy időben érezte meg a derekát és vállát hátulról átszorító karokat. Feje a mögötte álló mellkasához feszült, két kézzel kapaszkodott bele az őt ölelőbe, így léptek rá az árnyék útra. A fülsüketítő csend úgy hatott, mintha nagyon magas hangon egy sípot fújna valaki és Sophie úgy érezte, menten beszakad a dobhártyája. A következő pillanatban már a poros földön hevert, hátán a vele utazó testét érezte és mindketten fuldoklottak. A férfi legördült a lányról így mindketten több levegőt reméltek. Rövidesen elmúlt a roham és lélegzetvételük kezdett ritmusossá válni. Otisz feltérdelt, szédülve, rekedtes hangon próbált beszélni. - Mi az ördög volt ez?- kezével tarkóját dörzsölgette, valószínűleg az energia hullám rá is úgy hatott, mint a lányra első utazása alkalmával. - Árnyékút.- Sophie elhaló suttogása jelezte, hogy őt is megviselték a történtek. - A törpök mágikus ásványainak segítségével lehet így gyorsan dimenzió és időkaput nyitni egyszerre. - rövid időre elhallgatott, míg mellében enyhülni kezdett a fájdalom. - Ha ez a törpöké, akkor te hogy vagy képes használni? - Ember kezében csak úgy működik, ha azt egy törp önként neki ajándékozza. - folytatta a lány a beszédet. -.. ha a fogadóban aznap éjjel megszerzik, semmire sem jutottak volna vele. Otisz felegyenesedett és az előtte elterülő erdőt szemrevételezte. -Miért akartál ide jönni? - kérdezte újra a lányt, de az válasz helyett a fák felé indult. Fogalma sem volt róla, hogy mit kell keresnie. Egy hatalmas, vastag törzsű fához lépett, körbejárta, aztán a kivájt oduba bújt. Alig hatolt be a fény az üregbe, de Sophie szeme lassan megszokta a félhomályt. Ahogy körbe pillantott vette csak észre azt a kődarabot, amire egy kézlenyomatot véstek. Közelebb húzódott és ráhelyezte a sajátját. Rúnái izzani kezdtek, enyhe fájdalom futott végig karján. A kő sercegve, függőlegesen repedni kezdett, végül kétfelé tört. A benne lévő üreg egy kis ládikát rejtett. Kinyitotta és egy aranyszínű, henger alakú kis távcsövet emelt ki belőle. Szeméhez emelte és a fény felé tartva lesett bele. A színes kristályok összeálltak benne és alakot formáltak. Leengedte kezét és kivette a láda alján fekvő papirost. Buster írásával néhány sor állt rajta: " Ez nem egy simakaleidoszkóp ám! Ez egy távcső a jövőbe. Ha belenézel és forgatod, látod, hogy folyton változik. Színes és szinte mindig vidám. Mindig tud újat mutatni. Tehát, ha rossz kedved van, vagy csak unatkozol, csak nézz bele és gondolj rám!:)" Visszafojtott nyüszögés hallatszott az odú felől.